Több mint százmillió forintból új közösségi teret építettek Hajdúhadházon, hogy a szegregált gyerekek is sportolási lehetőségekhez juthassanak. Aprónak nem nevezhető szépséghiba, hogy a játszóteret fizetőssé tették – számol be róla a Népszava.
A környéken élő sokgyerekes, gyakran roma családok nem engedhetik meg maguknak a fejenként (és alkalmanként) ötszáz forintos összeget, hiszen például négy gyerek kétezer forintért mehetne be. Egyszer. Ez a legtöbb szülőnek megfizethetetlen. Ötszáz forint a napi tej és kenyér ára.
Mint elmondták, a számlák befizetése is gondot jelent, sokan közmunkából élnek, és mivel az ezért kapott bérükből a tartozásaikat is levonják, bizony komoly fejtörést okoz nekik, hogy marad-e annyi, amennyiből minden napra jut ennivaló. A helyi közösségnek az fáj, hogy pont azokat zárják ki a játszótérről, akikre hivatkozva megnyerték „A sport, mely egyenlővé tesz” elnevezésű pályázatot.
A szociális célú városrehabilitációs projektre az Észak-alföldi Operatív Program keretében közel 400 millió forint vissza nem térítendő támogatásban részesült Hajdúhadház, így épülhetett meg a szederjesi városrészben a „közösségi és közszféra funkciókat szolgáló létesítmény” is – erre az unió 85,3 milliót, a város 30 pedig milliós önrészt tett hozzá. A vívóterembe 12 millióval szállt be a Magyar Vívó Szövetség.
Mikor aztán két éve átadták az új sportpályát és játszóteret, azokat az avatás utáni napokban még ingyen használhatta mindenki.
„A beruházás Hajdúhadház szociálisan leszakadt városrészén valósul meg, a pályázat előkészítése során a lakossági felmérés egyértelműen alátámasztotta, hogy a fejlesztendő területen igény mutatkozik különböző sportolási lehetőségeknek helyet adó létesítmények kialakítására. A vívóterem, edzőterem, kosárlabda pálya, kis élőfüves focipálya, szabadtéri kondipark kialakításával biztosítjuk az akcióterületen élő, túlnyomórészt hátrányos helyzetű lakosság számára a megfelelő sportlétesítményeket, melyek erősítik a helyi lakosság szociális kohézióját” – írják a település honlapján.
A helyiek azonban a valóságban ezt nem érzik, mert pont a romákat zárja ki a kohéziós lehetőségből az ötszáz forintos napidíj. Létre is hoztak egy csoportot Hajdúhadházi Fiatalok néven, és – többek között – aláírásokat gyűjtöttek azért, hogy tegyék ingyenessé a szolgáltatásokat. Kétszázötvenkilenc aláírás gyűlt össze az itt élő több mint hatszáz felnőtt és gyerek képviseletében.
A Facebook oldalról az is kiderül, hogy egyetlen egyszer, idén június közepén mehettek be a környékbeli gyerekek ingyen a játszótérre: egy nemzetközi önkéntes tábor külföldi résztvevői kíséretében. A gyerekek rendkívül boldogok voltak, hiszen addig csak a kerítés mögül vehettek részt a kohézióban. Egyikük szavaival: „Azért lenne jó, ha járhatnánk oda, mert akkor sok olyan dologhoz hozzáférhetnénk, amire nincs lehetőségünk. Játszótér, kondipark, sportpálya…”
Gyakorlatilag megfogalmazza az okot (indokot), amire a pénzt két éve felvették. Eddig nem volt lehetőségük játszótér hiányában, és most sincs, mert játszótér lett, de pénzük nem.
A Népszava megkereste Csáfordi Dénes polgármestert, akitől írásban megkérdezték, miért kell belépőt szedni egy szociálisan leszakadó városrészben a sporttelep használatáért, s vajon az eljárás nem ellenkezik-e azzal a céllal, amelyre az uniós támogatást kapták, vagyis hogy a „sport egyenlővé tesz?
A megkeresésre a polgármester nem reagált.
Csáfordi Dénes még augusztusban a haon.hu hírportálnak azt nyilatkozta az ügyről és az aláírásgyűjtésről: „A szóban forgó létesítményben konferenciaterem, vívócsarnok, szabadtéri sportpályák és egy játszótér is van. Ez az egyetlen olyan szabadtéri létesítményünk, aminek használatáért egy jelképes összegű hozzájárulást kérünk a használóktól. Szerintem ezek nagyon barátságos és megfizethető díjak. De szervezett keretek között, természetesen bizonyos feltételek megvalósulása esetén folyamatosan térítés mentesen használhatják a helyi közösségek a komplexumot. Mint ahogyan a Hajdúhadházi Fiatalok közössége is ingyenesen használhatta az elmúlt években az összes városi létesítményt.” Még azt is hozzátette: kritikával kezeli az aláírásgyűjtést.
Nos, mi pedig kritikával kezelünk egy „polgármestert”, aki éppen azokat zárja ki egy lehetőségből, akikre hivatkozva az megvalósult. Ha valódi polgármester lenne, tudná, hogy pont a helyi szegények nem jutnak most be. Vagy gondoljunk arra, hogy tudja, és éppen ezért vezette be a díjat? Akkor pláne nem alkalmas polgármesternek.
A díj már csak azért sem „nagyon barátságos”, mert például én még nem találkoztam fizetős játszótérrel budapesti anyukaként (nem kétlem, hogy van, de még a kedvenc, játékokkal, vécével, fedett közösségi térrel ellátott játszóterünk sem az), és nem érezném annak, ha találkoznék ilyennel. Hogy jogos-e belépődíj szedése, azon lehet vitatkozni, de nem érdemes. Ez nem túl „barátságos” semmiképpen.
A „megfizethető” szót nem is kell jobban részleteznem. Kinek? Csáfordi Dénesnek? Én sem tudnám magunknak megengedni napi rendszerességgel, pedig rám hivatkozva még építeni sem lehetne esélyegyenlőségi játszóteret. Ha tényleg a szederjesi az egyetlen fizetős szabadtéri létesítményük – mint mondotta -, akkor dupla szégyen, hogy pont ez az. Ha valaki mutat egy ellenpéldát, készséggel elhisszük, hogy Hajdúhadház polgármestere nem szadista és rasszista.
Az nem derült ki, hogy melyek a „szervezett feltételek” és „bizonyos feltételek”, melyek a helyiek számára lehetővé teszik (tennék), hogy bemenjenek, ugyanakkor fontos, hogy a polgármester nem szívességet gyakorol: a kirekesztettek nélkül ugyanis meg sem valósult volna a projekt. Az ott az övék. Nem Csáfordi Dénesé. Aki 500 forintos egyszeri belépődíjra azt mondta: jelképes.
A jelképek fontos dolgok. Az az összeg egy szinte követethetetlen sebességű erkölcsi hanyatlásnak, az emberség halálának, és a felfoghatatlan gonoszságnak a jelképe. Mindaz, ami ma Magyarország dióhéjban.
