Gábor Görgy filozófus írása a Facebookon Lánczi Tamásról (Figyelő-főszerkesztő és Századvég-elemző), aki az Arany Medve díjat nyert Enyedi Ildikó rendező magyarországi állapotokat kritizáló véleményére reagált.
Lánczi Tamás sok-sok kínos ostobaságot és aljasságot állít, csak úgy türemkedik kifele belőle Aczél György és korának szelleme (habár Aczél ugyanezt sokkalta nívósabban, felkészültebben, nagyobb erudícióval és tájékozottabban művelte), koszhadt kis bartereket ajánl fel a művésznek, épp olyanokat, amelyeket a többi cselédhez, bértollnokhoz, strómanhoz, ideológiai verőlegényhez hasonlóan ő maga is naponta köt meg a Gazdával, és ezzel-azzal, hogy aztán üstökösként ragyoghassa be a magyar égboltot; bizonyságot tesz arról, hogy sem őt, sem cimboráit és üzletfeleit nem a létrejött mű érdekli (tesznek rá), hanem az, hogy a művész (tudós) személyében élő propagandagépet vásároljanak, oszt annyi; összekeveri a műalkotást (a produkciót, amely pénzt kapott) a művész bárhol és bármikor közzétehető véleményével (amely viszont nem kapott pénzt – a mázlista Thomas Bernhard, hogy ezt megúszta, pedig ő sok mindent bírt mondani szeretett hazájára, Ausztriára ); azt állítja Lánczi, hogy Enyedi Ildikó Magyarországot bírálta, holott – egyebek mellett – Lánczi Tamást bírálta, meg Lánczi Andrást bírálta, meg a kenyéradó gazdájukat bírálta, meg az egész velejéig korrupt és elviselhetetlen rendszert bírálta, azaz a politikai fennállót és nem engem, meg a körzeti orvost, meg a fiam osztályfőnökét, meg a barátaimat, meg a zöldségest, akinél vásárolni szoktam, meg a gyermekeimet, meg a könyvtárost, aki legutóbb kihozta a raktárból a könyvet és így tovább; úgy fogalmaz, hogy Enyedi Ildikó a kormánytól kapta a pénzt, holott egy nagy lófaszt a kormánytól kapta (hacsak nem dobta össze neki egy kalapba Orbán, Lázár, Balog, Pintér és a többiek, ám ha mégis ezt tették, azt Rogán egy óvatlan pillanatban már lenyúlta volna); aztán aljas, sunyi módon azzal vádol meg egy kizárólag a saját autonomitására, ötleteire, gondolataira, művészi elképzeléseire és fantáziavilágára támaszkodó alkotó embert (vagyis nem Schmitt Pálról vagy Semjén Zsoltról van szó), hogy csak azért adta azt a nyilatkozatot, hogy MEGFELELJEN bizonyos berlini ultraliberális elit elvárásainak és ízlésvilágának (Lánczi – jó oka van rá – így látja a világot); megvádol neves szakembereket, hogy azok meg nem a műalkotást díjazták, hanem kizárólag az alkotónak az adott műalkotástól teljesen független politikai véleményét és még sorolhatnám, de inkább a Lánczi-ömleny végére hívnám fel a figyelmet. Lánczi végig egyes szám első személyben beszél, mit javasol Enyedi Ildikónak, mire hívja fel atyai jóindulattal a „rendezőnő” figyelmét (sic! nem rendező, hanem rendezőnő!), stb., ám a végén, a szó legszorosabb értelmében egyszeriben átcsap fejedelmi (királyi, uralkodói, miniszterelnöki) többesbe, s az alábbiakat mondja: ha nem kíván Enyedi Ildikó megfelelni a továbbiakban a berlini ultraliberálisok ízlésének, azaz, ha jól viselkedik, ahogy azt elvárják tőle itthoni gazdái, s nem kritizálja a továbbiakban a magyar kormányt, akkor – s innen idézem Lánczit – „az lehet, hogy a díjak idővel lemaradnak, de mi anélkül is nagyon fogunk örülni a filmjeinek.”
Mi – mondja Lánczi. Kik is vagytok ti, Lánczi Tamás?
Appendix az előző posztomhoz
Amikor Lánczi Tamás azt írja, hogy Enyedi Ildikó rendkívül sötét képet festett hazánkról, ám „a bökkenő csak az, hogy filmjéhez közel fél milliárd forintnyi támogatást kapott a Magyar Nemzeti Filmalaptól”, aztán „ha számára Magyarország erkölcsileg vállalhatatlan, miért fogadja el az állami támogatást?”, s végül „ha komolyan gondolja, amit mondott, akkor ne fogadjon el pénzt Magyarországtól”, akkor vagy Lánczi mérhetetlen hülyeségét kell konstatálnunk (külön kérésre szívesen kifejtem), vagy éppen ellenkezőleg: elkötelezett bátorságát, ahogy virágnyelven ugyan, de megalkuvást nem ismerő módon lerántja a leplet arról a kormánytagról, aki szakmányban mondja el az Európai Uniót mindennek, s fest róla „rendkívül sötét képet”, ám amelynek pénzét simán elfogadja, hogy abból bőkezűen részesítse önmagát, családtagjait, strómanjait és a maffia többi tagját. S teszi mindezt úgy, hogy még egy valamire való filmet sem képes ebből elkészíteni.
