A magyar fővárosban élők álmukban sem hitték volna, mekkora fejlődésnek indul szeretett városuk a felcsúti uralkodó és tsai. megszállásának köszönhetően. Hullik a forgács, villan a fejsze, koppan a betonkő – a budapestiek azt sem tudják, merre kapkodják a fejüket.
A rossz levegőjű városban, ahol igen magas a különféle tüdőbetegségekben szenvedők száma, kifejezetten előnyös az a barbár fairtás, amit módszeresen művel a banda. A szmogban fuldokló és tapogatózó emberek lassan hiába keresik a Ligetet, hiszen csak nyomokban találni rá. A helyét jó mély garázs és jó magas épületek foglalják el, ahol nagy belélegzéssel lehet szippantani a benzingőzből. De nincs mit tenni, a városnak fejlődnie kell, s hol lehet hatékonyabban építkezni, mint a százéves kivágott platánfák helyén?
Aki a budai hegyekbe vágyik, változatlanul felmehet a Normafára, ahol a frappáns „Normafa megújítása” néven futó projekt keretében elkészült kényelmes, lebetonozott parkoló várja. Sípályát is terveznek ide, melynek időzítését nyilván az is indokolja, hogy évek óta szinte alig esik hó télen. Egyesek klímaváltozást emlegetnek, ám az ilyen butaságok nem szokták befolyásolni Budapest fejlesztésének lázában égő, vidéki kőbánya-tulajdonost ̶ aki valószínűleg nem szeretné, ha rárohadna a sok kő ̶ ,valamint a sok tehetséges, jó ízlésű, haladó szellemiségű tervezőt és építtetőt.
Belegondolni sem merünk, hány ember ásít az unalomtól, amikor elmegy a budai vendéglő mellett, amely több mint 200 éve nem mozdul a helyéről?! Az 1793-ban borkimérésként alapított Márványmenyasszony nevű étterem helyén ki ne szeretne végre egy új, a kortárs építészetnek megfelelő társasházat látni? Kit érdekel, hogy itt tartotta lagziját gróf Széchenyi István, hogy a híres árvízi hajósnak, báró Wesselényi Miklósnak sem volt jobb ötlete, mint az étterem falai között rendezni a lakodalmát? Mit számít, hogy a reformkor óta budaiak és pestiek, színészek, írók, festők és politikusok (!) felkapott szórakozóhelye volt? Nem beszélve a kerthelyiségről, ahol a sokat látott, száz, kétszázéves gesztenyefák különleges hangulatot adnak a helynek. Sajnos, sajnos, mára mind egy szálig életveszélyes lett, amit bármelyik NER-fa- és növényszakértő tanúsíthat, így bizony ki kell vágni őket, s végre-valahára megkezdődhet a társasház felhúzása.
Szerencsére a pesti oldal sem marad ki a vidéki kompánia városfejlesztő szeretetéből. Ennek legutóbbi alanya a Kazinczy utca 55. alatti kétszázéves, kétszintes, úgy nevezett kártyaház. Ez a kis épület sokat mesélhetne: tartottak itt okkultista összejöveteleket, funkcionált bordélyházként, de leginkább a kártyagyáráról ismert. Schneider József kártyafestő 1834-ben vásárolta meg, s nem sokkal később ő alkotta meg a magyar kártyaként megismert paklit. Botor módon azt hinnénk, hogy a Fehérvári huszárok c. dal énekesétől nem áll messze egy-két ultiparti, ha bokros teendői között akad egy kis szabadideje, s így legalább a magyar kártyát megbecsüli, de ó, jaj! tévedtünk. Az ingatlanfejlesztésnek, a kőbánya köveinek, a betonkeverőknek semmi sem állhat útjában. Ennek a háznak is – a magyar történelem egy darabkájával együtt – el kell tűnnie a föld felszínéről, s átadni helyét egy szállodának.
Nagy idők szemtanúi lettek a budapestiek! Igazi rablóultit láthatnak.
