2024, december22, vasárnap
KezdőlapAmerikaMelania válás előtt, nem ment Davosba a pornószínésznő miatt

Melania válás előtt, nem ment Davosba a pornószínésznő miatt

-

Az is a választók megtévesztése volt, hogy Trump 130 ezer dollárt fizetett a hallgatásért a „Stormy Daniels” művésznévre hallgató pornószínésznőnek, akivel viszonya volt, mialatt a harmadik felesége terhes volt, majd megszülte legkisebb fiát. A kapcsolat még ezután is tartott. Jobb időkben egy ilyen eset miatt egy szenátorjelölt is megbukott.

Különösen, ha olyan nagy szentek a támogatói és a szavazói, mint az evangéliumi pünkösdi karizmatikusok, akik azért támogatják állítólag a republikánusokat, mert a jó erkölcsöket védik. De Trump bebizonyította, hogy szó nincs elvszerűségről, az erkölcsökre hivatkozás a hívők megtévesztésére szolgál, hogy mindenképp a szektavezérek pártjára szavazzanak.

Kavics került Trump cipőjébe, mert a 130 ezer dollárral alulfizette a „Stormy Daniels” névre hallgató pornószínésznőt, mert az már minden részletre kiterjedően beszél a Trumppal folytatott viszonyról a médiának. A viharos románc nyomán kiderült, hogy Trump még fia születésekor és a pornóshoz járt, aki most már együttérzőbb Melaniával, mert neki is van egy hasonló korú gyereke, mint akkor volt Melaniának.

A szégyenletes ügy kipattanása óta Melania, akinek nem sok szava lehet a Trump családon belül, visszafogott, nem jár nyilvános helyekre. A tervek szerint Davosba elkísérte volna a férjét, de Donald végül egyedül utazott, mert a pornós botrány közepén Melania nem akar Trumppal mutatkozni, vagy a Fehér Ház ezt tanácsolta neki. Az amerikai sajtóban a döntést Melaniának tulajdonítják, aki lehet, hogy szintén küldött adományt cápák védelmére, mint mindenki, aki utálja Trumpot. Stormy mesélte, hogy Trump mennyire utálja a cápákat, és örülne, ha mind kipusztulna.

Melania arckifejezését láthattuk az elnöki beiktatáson, amikor Trump hátra szólt neki. Most, az egyéves évfordulón, amikor méltatta az elmúlt évet, sok csodálatos dologról számolt be, de egyetlen szóval sem említette a férjét. Melaniát vélhetóen tarrorizálják, nehogy elváljon a szörnyeteg férjétől, amíg elnök. De szinte biztosra vehető, hogy ez a házasság sem sírig tart majd. 2016-ban Melania már el akart válni, de a válastzási győzelem miatt maradt.

Elemzők szerint a davosi világgazdasági fórumra mindig elkísérte az aktuális elnököt a felesége. Clintonék nyakig ültek a Lewinsky-botrányban, de Hillary ott volt Bill mellett, és más elnököknek is voltak viharos éveik, de például Jackie Kennedy sem hagyta magára Johnt soha. Melaniát pedig nem tudták elparancsolni Davosba Trumpék. A háttérben nagy összecsapások lehetnek, amelyek szintén méltatlanok az elnöki tisztséghez, de ban-e bármi Trump elnökségében, ami nem az?

Melania Trump ezzel a stramm fiatal katonával mutatkozik a beiktatás egyéves évfordulóján és nem a férjével, akiről – minden korábbi hagyománnyal ellentétben – egyetlen szót sem szól az év nagyszerű dolgai között:







Amerikai Népszava
Amerikai Népszava
Az Amerikai Népszava szerkesztőségi cikke. Az írás az Amerikai Népszava véleményét és álláspontját tükrözi.
25,000KövetőKövessen minket!
1,000KövetőCsatlakozzon!
340KövetőIratkozzon fel!

Legutóbbi bejegyzések