– Főnök, a sajtfejűek beszóltak, hogy itt korrupció van, mi legyen?
Orbán Viktor hosszan bámult maga elé, szépen lebarnult kezével szépen lebarnult homlokát gyűrögette, majd – talán, hogy időt nyerjen – a Videoton-Partizan meccsen összegyűlt szotyolahéjat átrakta öltönye bal zsebéből a jobb zsebébe. Átrakta, aztán megint vissza, hirtelenjében nem tudott mit kezdeni Szijjártó külügyér megjegyzésével, lélekben még a horvát tengerparton volt, azt hitte lesz pár napja akklimatizálódni, erre itt van ez a hülyeség. Nem akart foglalkozni politikával szeptemberig, de muszáj volt, elvégre mégsem mondhatta ennek a vadbaromnak, hogy oldja meg egyedül, azért kapja a fizetését, mert akkor hadat üzen, vagy kivezényli a Gripeneket, esetleg gazdasági bojkottot jelent be. Szijjártóval kapcsolatban semmiben sem lehetett biztos, legújabban már arra gyanakodott, hogy elhiszi, amit mond, úgyhogy megkérte Rogánt és Lázárt: óvatosan beszéljenek a miniszter előtt, mert esetleg megzavarja az igazság és lehetőleg hagyjanak rá mindent, amíg ki nem derül, hogy tényleg teljesen hülye vagy annyira jól játssza a teljesen hülyét, hogy az már a nagyszínpadra kívánkozik.
– Figyelj, Péter, mindenek előtt szia, uram, tudom, hogy nagy felelősség terhelte a válladat, amíg nem voltam itthon, bár a miniszterelnök-helyettes, Semjén nagyjából kézben tartotta a dolgokat, de azért te is csodálatosan teljesítettél.
Közben azt gondolta – 0-4, nem hiszem el, pedig szerbeket küldtünk a szerbek ellen, de aki ebbe a kurva országba beteszi a lábát, az rögtön elfelejt focizni, aki meg itt születik, az csak akkor képes egy egyeneset rúgni a labdába, ha átlépi a határt, biztos az ivóvízben van valami, vagy az éghajlat, nem tudom, de azért megkapják a tetves stadionjukat, most már nagy blama lenne félbehagyni, bár kérhetnék Putyintól pár terroristát, hogy felrobbantsák a félig kész stadiont. Esetleg. Megkérdezni Széles Gábort! – ennyit vésett fel a noteszába, és már fordult is vissza Szijjártóhoz.
– Szóval a holland köcsög azt mondta, hogy korrupció van? – még mindig húzta az időt, nem jutott eszébe semmi, csak hogy fél óra alatt már hárommal mentek a szerbek, talán ha Pintér lenne a Videoton edzője IS, enyhén leégett tarkóját fájdalmasan dörzsölte a zakó, fel is rántott pár kilót a nyaralás alatt, minden szűk volt, minden idegesítően hangos, miért nincs ennek az országnak tengerpartja?!
– De azt is mondta, hogy a civilek nagyszerű dolgokat visznek végbe, ezért támogatják őket!
– Azt is mondta, főnök.
– Meg azt is, hogy a terroristák ellenségképzése olyan, mint a magyar kormány ellenségképzése.
– Igen, ezt is mondta, de ezt már akkor sem értettem, amikor felolvasták nekem…
– Nem baj. A levezetés nem tartozik rád, de mihamarabb arról kell cikkeket íratni, hogy a hollandok által támogatott magyar civilszervezetek szerint a magyarok terroristák.
– Hadat üzenhetek?
– Tudtam, hogy ezzel fogsz jönni, de nem, nem üzenünk hadat.
– Akkor legalább a nagykövetet hadd hívjam haza, azzal jelentőségteljesnek tűnök, olyannak, mint egy nagyhatalom diplomatája, aki csak úgy hazahív meg hazaküld…
– Jó, hazahívhatod, de semmi értelme, a protestánsok pedig ugrálni fognak, mert ők bonyolítják a holland-magyar kapcsolatok nagy részét, és ez mostanában, amikor a pápáról kiderült, ami kiderült, mármint hogy nem jó katolikus és nem is jó keresztény, a neo-protestánsok pedig csak Andy Vajnával hajlandók tárgyalni, velem nem, szóval ebben a mostani helyzetben legalább a Jobbiktól visszaédesgetett reformátusokat nem kéne csuklóztatni, de legyen, majd elkenjük valahogy, építünk nekik egy kilátót vagy valamit, ha meg nagyon berágnak, akkor gyorsan visszaküldjük a nagykövetet, de aláíratunk vele egy titoktartási szerződést, hogy nem beszélhet az egészről és le kell tagadnia, hogy Hollandiában van. Ráadásul Vlagyimir is odakent egyet nekik, amikor jelezte, hogy kihagyja a kálvinista Rómát az útitervéből, csak küldjék utána a díszdoktori címet, van már a pincében neki vagy 700, mindet külön-külön nagyon értékeli. Mellesleg, nem lehetne inkább Cruyffot hazahívni Hollandiából?! Vicceltem, nevess!
Odakint lassan szürkült az ég, egyre hamarabb megy le a Nap, a miniszterelnök unta már a beszélgetést, egy szemvillanással kiküldte a szobából a minisztert, aki a lépcsőig hátrált, kitapogatta lábával a legfelső fokot, és csak akkor mert megfordulni, amikor már elindulhatott lefelé, elég jól ment, gondolta magában, aztán rögtön megpróbálta összerakni fejében a konkrét feladatot, mert jegyzetelni nem mert a miniszterelnök jelenlétében, a hollandok támogatják a magyar civileket, a civilek támogatják a terroristákat, a hollandok szerint a magyarok terroristák, tehát a hollandok… ez nem jön ki, holnap reggel majd elolvasom az újságban, kettesével vette a lépcsőfokokat, kopogtatva a feje búbjával, kipp-kopp, minden második lépcsőfokon egy koppanás. Amennyire Szijjártó Péter értelme terjed, meg van győződve róla, hogy ez az egyetlen módja a lépcsőn való közlekedésnek.
