2024, december22, vasárnap
KezdőlapAmerikaPennsylvániában republikánus vezető cáfolta, hogy halottak nevében szavaztak, az ATV nem igazította...

Pennsylvániában republikánus vezető cáfolta, hogy halottak nevében szavaztak, az ATV nem igazította helyre, hogy hazudtak

-

Pennsylvániában nem szavaztak halottak nevében – jelentette ki a CNN műsorában Al Schmidt, Philadelphia City Commissioner, aki republikánus és a helyi szavazatszámlálást vezeti. Elmondása szerint ellenőrizták Philadelphiában a halottak listáját, és egyetlen olyan esetet sem találtak, hogy halottak nevében adtak volna le szavazatot. Magyarországon Novák András, az ATV tudósítója az egyik hírműsorban 30 ezer halott szavazatáról beszélt, konkrétan említett is valakit, akinek ma 117 évesnek kellene lennie, ha élne. Az ATV egy másik műsorában azt állította, hogy tízezer halott nevében adtak le szavazatot. Novák ezt megbízható forrásokra hivatkozva mondta és tényként állította.

Al Schmidt a CNN műsorában azt mondta, hogy eddig semmiféle bizonyítékot nem találtak csalásra. A választás előtt felhívták a figyelmüket, hogy ha bármilyen csalásra utaló gyanús mozzanatot találnak, azt jelentsék a bűnüldöző szerveknek, de eddig semmi ilyet nem találtak. Al Schmidt azt mondta, hogy megdöbbenve olvasta, mennyi nevetséges állítás fogalmaznak meg a közösségi médiában, amelyeket terjesztenek, s amelyeknek semmi alapjuk nincs. S akkor még a magyar ATV-t nem is hallotta, ahol Novák András úgy tudósított halottak tízezreinek szavazatairól, hogy New Yorkból el sem utazott Philadelphiába.

Itt látható a republikánus tisztviselővel készült interjú, amit az ATV-nek bocsánatkérés mellett kellene bemutatnia a nézőinek:

Trump, aki az egyértelmű tények alapján sem hajlandó elismerni a vereségét és bizonyítékok nélkül csalást emleget, a szavazatszámlálásokért felelős republikánus tisztviselő cáfolatára úgy reagált, hogy Al Schmidt egy „RINO”, „csak a nevében republikánus” („Republican in name only”). Nyilván akkor lenne Trump szerint „igazi republikánus”, ha ugyanúgy hazudna, mint ő. De erre csak az ATV és a szélhámos „tudósítója” hajlandó. A szavazatszámlálást becsületesen végző emberek nem. Al Schmidt elmondta, hogy az irodája halálos fenyegetéseket is kapott, hogy hazudják azt, amit Trump mond.

Miután az ATV hazugsága kiderült, a Magyar Hang című hetilap is megírta, hogy „Hazugságokat állított a Németh Sándor-féle ATV”. Erre  szokás szerint a Media1 nevű, függetlennek sem látszó magazin sietett az ATV segítségére, és megszólaltatta Németh Sándor fiát, az ATV vezérigazgatóját „Manipulációval vádolja az ATV-t a Magyar Hang” címmel. Németh Sándor fia a hazugság és a nézők megtévesztésének elismerése helyett azt hazudta, hogy „A választás napját követő 48 órában számos ellentmondásos adat és hír jelent meg világszerte az amerikai eseményekről, nagy volt a zűrzavar. Erről számolt be Novák András is az ATV-ben.” Ebből egy szó sem igaz, a mértékadó médiában semmiféle zavar nem volt, egyértelműek voltak a híradások. Novák pedig nem zavarrról, hanem hamis tényekről számolt be, amelyeket nem ellenőrzött, és vélhetően a Trump-imádó Németh Sándor tulajdonos megrendelésére.

Az ATV azóta sem igazította helyre a hazugságokat tartalmazó „tudósításokat”, hogy egyetlen halott nevében sem szavaztak és semmiféle csalásra utaló bizonyítékot nem találtak Philadelphiában. Ez bizonyítja azt, hogy az ATV becsapja a nézőit, szándékosan vezeti félre őket, a Hit Gyülekezetétől ellopott többségi tulajdon birtokában Németh Sándor szándékosan manipulálja a nézőket és meghamisítja a tényeket. A magyar nézők egy része nem veszi észre azt, hogy az ATV egész tevékenysége csalás, ugyanígy hamisítják a magyar híreket, s hasonlóan megengedhetetlen módszerekkel vezetik félre a nézőket a magyarországi eseményekkel kapcsolatban is. Trump és Orbán híveként hazudnak, és ellenzéki médiának definiálják magukat.

Pennsylvániában egyébként még tart a szavazatok összeszámlálása, még 18 ezer levélszavazat és 18 ezer provizórikus szavazat feldolgozása van hátra. Joe Biden 47 ezer szavzattal vezet Trump előtt, ezért akkor sem behozható előnnyel vezet, ha minden további szavzatot Trump nyerné. De az eredmények azt mutatják, hogy a feldolgozás előrehaladtával Biden előnye csak nő, mert a levélszavazatok a vírus miatt általában a demokrata szavazóktól származnak. Így Trump még arra sem számíthat Pennsylvániában, hogy az eredmény szorossága miatt újraszámlálás lehet Pennsylvániában. Ekkora különbség mellett nincs újraszámlálás, mert ekkora tévedés nem lehet a szavazatok összeszámlálásakor. Ha pedig Pennsylvánia Bidené. akkor magasan ő nyerte az elnökválasztást. Ezt még Németh Sándor, a fia, és a hazug családi televíziójuk sem fogja megváltoztatni.







Amerikai Népszava
Amerikai Népszava
Az Amerikai Népszava szerkesztőségi cikke. Az írás az Amerikai Népszava véleményét és álláspontját tükrözi.
25,000KövetőKövessen minket!
1,000KövetőCsatlakozzon!
340KövetőIratkozzon fel!

Legutóbbi bejegyzések