Amerikában egymást követik a lövöldözések, a mészárlások, amelyeknek a legtöbb esetben sajnálatosan fiatal emberek, sokszor gyerekek az áldozataik, és az elkövetőik is. Ritka eset, de nem egyedülálló, amikor idős emberek a lövöldözés célpontjai és az elkövető is idős ember. Az ilyen esetek hátterében nemcsak mentális, hanem szociális problémák állnak, az elmagányosodott és egyedülálló idős emberek, akiknek hetven év felett is dolgozniuk kell, szembefordulnak a világgal és valami borzalmas dolgot követnek el.
Mint ahogyan történt ez a két kaliforniai lövöldözésnél, amely tragikus reflektorfénybe helyezte az állam számos bevándorló időz emberének elszigeteltségét és láthatatlanságát. Senki nem veszi észre őket, sem az értékeiket, sem a problémáikat. A kaliforniai Monterey Parkban és Half Moon Bayben elkövetett két tömeggyilkosság mindkét lövöldözője kínai volt, és egyikük sem felel meg a tömeggyilkos profiljának. Mindketten 65 év felettiek voltak, az egyikük 72 éves. A Star Ballroom Dance Studio-ban, Monterey Parkban, 11 ember vesztette életét.
Erről a problémáról tartott sajtóbeszélgetést az Ethnic Media Services több neves közreműködő részvételével: Helen Zia ázsiai amerikai író, újságíró és aktivista, Medina Rita, a Koalíció a Humánságért állampolitikai és érdekképviseleti igazgató-helyettese (CHIRLA), Laura Som, a MAYE traumát, szisztémás rasszizmust és elnyomást túlélők gyógyító központjának munkatársa, Dr. Brett Sevilla, az Ázsiai Csendes-óceáni Tanácsadó és Kezelőközpontok egészségügyi igazgatója, Linda Yoon, a Yellow Chair Collective társalapítója, aki ázsiai amerikaiak terápiájával foglalkozik.
Helen Zia író és aktivista az ázsiai bevándorlók rejtett traumáival foglalkozik. Megdöbbent azon, hogy ezeket az embereket soha senki nem hallgatja meg, senki nem kíváncsi rájuk. Legújabb könyvéhez, a „Last Boat Out of Shanghai” ázsiai idős emberekkel készített interjút az életükről – először menekültként, később száműzött bevándorlóként. „Olyan sokan mentek keresztül háborún, éhezésen, polgárháborún, nagy traumán, szörnyű, szörnyű dolgoknak voltak tanúi” – mondta Zia. De még soha nem mesélték el történeteiket, felnőtt gyermekeiknek sem. Amikor megkérdezték, miért, azt mondták, mert szerintük senkit nem érdekel.
A közelmúltbeli gyilkosságok olyan emlékeket idéztek elő, amelyeket sok bevándorló próbált elfelejteni, a hír pedig pánikot és félelmet keltett. Ilyenkor a közhangulat az ellen a kisebbség ellen fordul, amelyhez az elkövető tartozott. Egyrészt félnek tőlük, mert azt gondolják, hogy bármikor bármelyikük elkövehet hasonlót. A kívánatoshoz képest fordított folyamat indul el, mert nem a párbeszéd, egymás megismerése és elfogadása erősödik, hanem a szegregáció, a kirekesztés és az elmagányosodás. Pontosan az, ami a két tragédiát is előidézte.
Rita Medina, a Koalíció a Humánus Bevándorlók Jogáért Los Angeles-i (CHIRLA) állampolitikai és érdekvédelmi igazgató-helyettese, utalva a Half Moon Bay-ben kiemelt latin és ázsiai mezőgazdasági munkásokra, azt a kérdést tette fel, hogy egyáltalán miért dolgoznak még hetvenes éveik felé járó vagy még annál is idősebb emberek. A válasz egyszerű, nem tudnak megélni, hiszen illegális munkásként nyugdíjat nem kapnak, nincsen senki, aki eltartsa őket, életük végéig dolgozniuk kell a napi megélhetésért, amíg bele nem halnak.
A beszélgetés résztvevői felhívták a megoldatlan bevándorló kérdés egy újabb, eddig alig ismert aspektusát. Ezek az emberek évtizedeken át dolgoztak Amerikában, olyan munkát végeztek el, amit mások nem csináltak volna meg, s ezzel hozzájárultak az amerikai élethez. De nincs semiféle szociális gondoskodás róluk, mintha nem is léteznének. Nem kevesen vannak, csak Kaliforniában, csak a mezőgazdaságban mintegy 80 ezer okmányokkal nem rendelkező, illegális bevándorló van. Nekik nincs se nyugdíjuk, se egészségbiztosításuk.
Kalifornia elfogadott egy törvényt, amely a bevándorlási státusztól függetlenül rászorultsági alapon ad mindenkinek egészségbiztosítást, de az csak 2025-ben lép életbe. Medina szerint az SSI (Social Security) juttatásai sokak számára még akkor sem lennének elegendőek, ha zöldkártyát kapnának. Továbbra is dokumentálatlanok. Néhányan egyedül vannak itt, ebben az országban, és a testük fizikailag összeomlik az általuk végzett munka miatt. Térdproblémák az építőiparban történő hajlításból, hátproblémák a háztartási munkától.
Linda Yoon, a Yellow Chair Collective társalapítója, amely ázsiai-amerikaiaknak nyújt terápiát, azt mondja, hogy az időseket figyelmen kívül hagyja a mentális egészségügyi szakma. Nem törődik velük senki, idős embereknél már nem foglalkoznak a mentális problémákkal. Egészen addig, amíg ilyen lövöldözések nem lesznek. S ezek a problémák nemcsak az itteni helyzetükből fakadnak.
Laura Som egy kambodzsai kínai menekült, aki 10 éves korában érkezett Los Angelesbe, több ezer kambodzsaival együtt, akik a Pol Pot rezsim elől menekültek.
„Long Beachen él a legnagyobb kambodzsai népesség az országban. A menekültek közül sokan szélsőséges erőszakot és traumát éltek át a népirtás során. Sokuknak volt és van PTSD-je, köztük nekem is” – mondta Som. Ahogy felnőtt, Som végignézte, ahogy a közösségében élő idősek mentális egészsége megromlik „a háborúk, a szélsőséges erőszak és a többségi közösség elhanyagolása következtében. E traumák néhány tünete a gyűlölet, az erőszak, a düh és a depresszió. Keveset tettek azért, hogy a kisgyermekeket megóvják ettől” – mondta.
A biokémia diplomát szerzett Som megalapította a Maye Centert Long Beach-en, hogy kulturálisan megfelelő terápiákat biztosítson a menekültek és bevándorlók mentális egészségének megőrzéséhez. Som azt mondja, hogy a kambodzsai idősek nem beszélnek angolul, de legyőzték félelmüket, és mindenki javát szolgálják. A trauma aktivizmussá alakítása legyőzi a félelmet, különösen akkor, ha a közösségi kezdeményezések sikeresek, mondja.
Az amerikai magyar közösségben semmiféle hasonló intézmény nem létezik. Az idős amerikai magyarokat magukra hagyják. Közülük is sokan nem beszélnek angolul, kiszolgáltatottak. Pénzük nincs hazaköltözni, sokan már nem is tudnának Magyarországon beilleszkedni, elmagányosodva élnek a periférián. Néhány magyar templom, magyar klub közössége segít és figyel az öregekre, de ennél sokkal többre, szisztematikus munkára lenne szükség.
