2024, október6, vasárnap
KezdőlapAmerikaTrump kirúgta a kiberbiztonsági igazgatóját, aki cáfolta, hogy informatikai csalás történt

Trump kirúgta a kiberbiztonsági igazgatóját, aki cáfolta, hogy informatikai csalás történt

-

Trump azért nem tudja a bizonyíték nélküli csalásra hivatkozva megsemmisíteni a választási eredményeket, mert a saját apparátusában dolgozó republikánus tisztviselők sem hajlandóak hazudni, és a törvényekhez és az igazsághoz hűségesek. Chris Krebs, a Kiberbiztonsági és Infrastruktúra Biztonsági Ügynökség igazgatójaként a Trump-kormányza részéről felügyelte a választási informatikai rendszert és a választás tisztaságát. Nem Biden embere, nem demokrata, hanem Trump hivatalának vezetője. Chris Krebs már kezdetben kijelentette, hogy semmiféle csalás nem történt, az idei volt az Egyesült Államok történetének legjobban előkészített, lebonyolított és legbiztonságosabb választása.

Ez azt jelenti, hogy sem külföldi országok hackerei nem férhettek a rendszerhez, sem a rendszert kezelők nem tudtak semmiféle csalást elkövetni. Minden nyilvános, átlátható, ellenőrizhető és biztonságos volt. Chris Krebs nevetségesnek nevezte a csalásra vonatkozó összeesküvéselméleteket. Twitteren és saját oldalán egyenként cáfolta tételesen a Dominion Voting Systems működésével kapcsolatos valótlan állításpokat és konspirációs elméleteket. Kijelentette, hogy a választás során nem vesztek el adatok, nem módosultak adatok, nem írtak át szavazatokat egyik jelöltről a másikra, nem volt semmiféle program, amely meghamisította volna az eredményeket.

Ezekre semmiféle bizonyíték nincs, csupán a cég tulajdonosainak szerteágazó kapcsolatrendszeréből kriminalizálták a demokratákhoz kötődő személyeket, miközben a rendszert republikánusok használták és ők is irányították a szavazás során. Ezt felügyelte Chris Krebs cége, amely a Trump-kormányzat hivatala. Trump nem talált sem halott szavazókat, sem egyéb csalást, de megtalálta azt az összeesküvéselméletet, amelyről úgy gondolta, nem lehet cáfolni. Egy meg nem történt informatikai csalás meg nem történt voltát nejhéz bizonyítani. Chris Krebs azonban ezeket is cáfolta, kimutatta, miért lett volna lehetetlen a bizonyítékok nélküli csalást elkövetni. Trump ezért egyszerűen kirúgta azt az embert, aki a saját kormányzata nevébn felügyelte a választások informatikai biztonságát és tisztaságát, és nem volt hajlandó azt hazudni, hogy bármilyen csalás történt vagy történhetett. Cáfolta, hogy eltüntettek Trump-szavazatokat, s a levélszavazást is tisztának nevezte, nem történhetett csalás, mert olyan aprólékos és biztonságos volt a rendszer. Chris Krebs korábban a Microsoft egyik vezetője volt, a legprofibb kibertechnikai szakember.

Ha Trump az elmúlt négy évben megcsinálta volna azt, amit Orbán, hogy minden fontos pozícióba saját embereit ülteti, igazi gazembereket, akik úgy hazudnak, ahogyan a gazdájuk kéri, akkor Trump minden bizonyíték nélküli hazugsággal megsemmisítené a választás végeredményét és felszámolná a demokratikus jogrendet és az alkotmányosságot Amerikában. Amerikában azonban egyelőre nemcsak az intézményrendszer erős, hanem a tisztviselői étosz, a törvényekhez és az alkotmányhoz való ragaszkodás, a szakmai és az emberi tisztesség. Méghozzá párthovatartozás nélkül. Az amerikai demokratikus intézményeket törvénytisztelő, korrekt hivatalnokok vezetik. Kivéve például az igazságügyi miniszter Barrt, aki a legarcátlanabb gazember az elmúlt ötven évben az amerikai történelemben. Ha minden fontos poszton ilyen emberek ülnének, akik Trump mellett szemrebbenés nélkül hazudnak, aljaskodnak és lépnek át minden törvényt, akkor Amerika a következő négy évben a világ legsötétebb diktatúrája lenne.

Trump pechje, és Amerika szerencséje, hogy van még szabad sajtó, vannak demokratikus intézmények, és vannak Chris Krebs-hez hazonló tisztességes emberek, akik inkább vállalják a kirúgást, de esküjükhöz híven betratják a törvényt, az ország alkotmányához és népéhez hűségesek, nem egy bűnöző elnökhöz. Trump eltávolította azt az embert az útból, aki első kézből ismeri a választási rendszert, amelyet az ő cége felügyelt, tényekkel tudta cáfolni Trump hazugságait. Ez az eljárás önmagában bizonyíték arra, hogy Trump közveszélyes bűnöző, egy fasiszta diktátor, akit az utolsó pillanatban állítottak meg az amerikai szavazók. Trump nem tudja megváltoztatni a választás végeredményét, az egész ország szörnyülködve figyeli, mit művel. De az ország egy részében és fanatikus szélsőjobboldali támogatói között a legvadabb összeesküvéselméleteket indítja el, akik ezeket elhiszik és terjesztik. A tudatlan emberek pedig mindezt megeszik.

A Dominion Voting Systems úgy vett részt az elnökválasztás bonyolításában, hogy a Trump-kormányzat választotta ki a feladatra, a Trump-kormányzat felügyelte a működését, és a Trump-kormányzat illetékes hivatala mindent rendben talált. A rendszeren keresztül nem volt lehetséges az eredményekbe történő beavatkozásra, hogy a Dominion rendszere csupán technikai eszközként funkcionált, nem bánt számokkal és adatokkal, lehetetlen rajta keresztül bárhogy manipulálni a rendszeren keresztül leadott szavazatokat. A Dominion tételesen cáfolta a Trump és hívei által terjesztett eszement összeesküvéselméleteket. Amiről beszélnek, az fizikailag képtelenség. Aki ilyenek állít és elhisz, az elmebeteg és felelőtlen hazudozó, szélsőjobboldali uszító, aki aláássa a demokratikus intézményekbe vetett közbizalmat. Szakemberek ellenőrzött, tisztességes munkát végeztek, és egy hazudozó szélhámos, elmebeteg diktátor vonja kétségbe a munkájukat, mert nem tud veszíteni.

Trumpot bíróság elé kellene állítani azért, amit a választással kapcsolatos hazudozásai során elkövetett, s amiért a kormányzat kiberbiztonsági igazgatóját kirúgta azért, mert nem volt hajlandó hazudni, és a demokratikus elnökválasztás eredményét megkérdőjelezni és a választást Trump javára elcsalni. Erről csak azért nem beszél egyelőre senki, mert mindenkit csak az érdekel, hogy takarodjon el végre ez a szörnyeteg, és térjen vissza az élet a normális kerékvágásba.







Amerikai Népszava
Amerikai Népszava
Az Amerikai Népszava szerkesztőségi cikke. Az írás az Amerikai Népszava véleményét és álláspontját tükrözi.
25,000KövetőKövessen minket!
1,000KövetőCsatlakozzon!
340KövetőIratkozzon fel!

Legutóbbi bejegyzések