2024, október23, szerda
KezdőlapAmerikaTrump azért nem háborúzott, mert Amerika ellenségeivel volt jóban

Trump azért nem háborúzott, mert Amerika ellenségeivel volt jóban

-

Trump fanatikus híveinek demagóg sikerlistáján vezető helyet foglal el az a hivatkozás, hogy Trump – bezzeg – egyetlen háborút sem indított. Ennek egyszerű oka van: Trump nem védte meg az Egyesült Államok érdekeit a világban, és míg Amerika szövetségeseivel rontotta a viszonyt, Amerika ellenségeivel barátkozott, és akarva-akaratlanul, aktívan vagy passzívan, nekik tett szívességeket. Trump nem Amerika ellenségeivel került konfliktusba, hanem a NATO-val, Amerika európai barátaival, és háborút azért nem indított az elmúlt négy év alatt, mert akikkel szemben állt, azok a szövetségesei, őket mégsem bombázhatta le. Idáig nem jutott el az esztelensége.

Ezzel szemben tovább erősítette az oroszok közel-keleti befolyását, magára hagyta a kurdokat (az ő propagandája ismeretében nem mellékesen kurd keresztényeket), nagy boldogságot okozott a táliboknak azzal a tervével, hogy kivonja az amerikai katonákat teljes egészében Afganisztánból, amit a Pentagon tábornokai ügyesen szabotáltak el, amit Trump észre sem vett. Az amerikai hadvezetés tábornokai között egységes álláspont, hogy Afganisztánt nem szabad elhagyni, a tálibokat magukra hagyni, mert újra létrejün a 9/11 előtti helyzet. A világ szélsőséges terroristái kapnak egy államot bázisként és hátországként, legfőképpen Amerika elleni terrortámadások megtervezéshez és végrehajtásához.

Nem beszélve arról, hogy azok az amerikai katonák, akik az életüket áldozták Afganisztánban, Trump eszement teóriája szerint teljesen értelmetlenül haltak meg, és feleslegesen áldozták az életüket, mert Trump létrehozza a hősi helytállás előtti állapotot. Igaz, Trumpra nem gyakorolnak nagy hatást ilyen szempontok, mert ő, aki kihazudta magát a katonai szolgálat alól, „sucker”-nek és „loser”-nek nevezett minden amerikai katonát, aki fogságba esett, megsebesült vagy hősi halált halt. Miután elveszítette az elnökválasztást Joe Bidennel szemben, lefejezte a Pentagont, mert észrevette, hogy nem tették teljesen védtelenné Amerikát, a hülye parancsait nem hajtották végre, és igyekszik ezeket pótolni.

Trump azzal próbálta volna átmenteni magát, hogy Amerikát belekeveri egy szörnyű háborúba Irán ellen. Irán az egyetlen ország, aki ellen háborút indíthatna, mert azt az evangéliumi fundamentalista sarlatán hamis próféták és Netanjahu is támogatná. Amerka hagyományos ellenségei ellen nem indíthatna háborúkat, mert azok a barátai, Amerika barátai viszont az ellenségei, de az Európai Unióra mégsem dobhat atombombát. Maradt egyedül Irán, akit megtámadhat, mert az atombomba programot felgyorsították, miután ez a minősíthetetlenül ostoba ember felmondta az iráni atomsorompó egyezményt, amivel megnyitotta az utat Irán előtt az atombomba előállításához, amivel Izraelt is veszélybe sodorta.

A kiszivárgott információk szerint a Pentagon új vezetői és a tanácsadói (talán kiegészítve Pencével) lebeszélték nagy nehezen, hogy ne ugorjon neki Iránnak felkészületlenül, mert nagyon kockázatos lenne és Amerikának súlyos károkat okozna. Ez nem nagyon érdekelte, de az hatott, hogy neki is baja származhat belőle. Ezért nem indított Amerika vadbaromja háborút az elveszített elnökválasztás után azonnal Irán ellen. Ezért írogathatják tudatlan, félrevezett emberek, hogy Trump nem kezdett háborút senki ellen. Miután Irán kiesett, Trump nem tud mást csinálni, mint gyengíteni az amerikai katonai jelenlétet és Amerika védelmét ott, ahol erősíteni kellene.

Így beígérte a hátralevő időben a szomáliai amerikai csapatok kivonását, amivel eldöntené a helyi harcokat az Al Kaida javára, bejelentette az afganisztáni csapatkivonást, amivel létrehozza az Amerika elleni terrortámadások központját, és hogy teljes legyen a pusztítás, csökkenti az Irakban állomásozó amerikai csapatok létszámát is, halálra ítélve azokat, akik eddig Amerikában bíztak. Nem véletlen, hogy a muszlim terroristák és az afganisztáni tálibok azért imádkoztak, hogy Trump győzzön az amerikai elnökválasztáson, mert az elhozza számukra a paradicsomi állapotokat. Amerika ellenségei mind Trumpot akarták, mert az olyan nekik, mintha ők állítanának Amerikának elnököt.

Az oroszokról már nem is beszélve, akik minden szinten megerősödtek a világban Amerika kárára. Trump viszont Putyint, az illiberális fasisztákat é a tömeggyilkos rendszerek diktátorait istenítette, míg saját demokratikus szövetségeseit gyalázta és ócsárolta, a NATO-t gyengítette. Ha egy komplett hülyét, idótát, elmebeteget hoznak ki találomra az elmegyógyintézetből, az is jobb lett volna, mert az nem következetesen rombolta volna Amerika biztonságát és szerepét, néha ráhibázott volna olyan döntésre is, ami Amerikának kedvez.

Egy esztelen őrült tombol a Fehér Házban, mintha maga a Sátán költözött volna be, és csapkod maga körül, mert érzi, hogy megkötözik. A körülötte levő emberek feladata, hogy a hátralevő két hónapban megakadályozzák, hogy a világot felrobbantsa, vagy valami őrült háborút indítson. Ha megtámadná Iránt, Irán azonnal Izraelen állna bosszút, és bevonná a háborúba a szövetségeseit is. Azért kell imádkozni, hogy le tudják fogni az elmebeteg kezét, hogy mielőtt kivezetik a Fehér Házból, ne kövessen el semmi végzetes őrültséget. A katonai szolgálat alól felmentett zseni főparancsnok még szeretné beírni a nevét a történelembe, mert eddig csak a kriminológiába sikerült.







Amerikai Népszava
Amerikai Népszava
Az Amerikai Népszava szerkesztőségi cikke. Az írás az Amerikai Népszava véleményét és álláspontját tükrözi.
25,000KövetőKövessen minket!
1,000KövetőCsatlakozzon!
340KövetőIratkozzon fel!

Legutóbbi bejegyzések