2024, december19, csütörtök
KezdőlapAmerikaTrump látványos vereséget szenvedett az utolsó vitán

Trump látványos vereséget szenvedett az utolsó vitán

-

Ég és föld volt a különbség Joe Biden és Donald Trump között az utolsó vitán. Egy tipikus kocsmai hőzöngő, hazudozó állt szemben egy intelligens emberrel, akinek volt fogalma arról, amiről beszél. A második vita legalább normális keretek között zajlott, de Trump így is annak látszott, ami: végtelen, sötét bunkónak, aki csak hazudozni, rágalmazni, személyeskedni tud. Egy rasszista szélsőjobboldali szájhős, aki azt emlegeti, hogy tízmillió dollárokat fizetett az adóhivatalnak, de négy éve nem mutatja be, hanem dugdossa az adóbevallásait.

Sok mindenről lehetne beszélni a vita kapcsán, de ezúttal szóba kerültek azok a gyerekek, akiket Trump elszakított az édesanyjuktól, a családjuktól, és a mai napig nem tudnak semmit egymásról. Évekkel ezelőtt történt, és még ma is 500 gyerek van Amerikában, akit nem juttattak vissza a családjukhoz, mert a szülők nem tudják, hol van a gyerekük, a gyerekeknek pedig nem találják a szüleit, mert ez a szörnyeteg úgy rabolta el a gyerekeket a szüleiktől, s adták pótszülőkhöz vagy gyermekotthonba őket, hogy nem regisztrálták normálisan a szülőket, és azt, hogy kinek hova került a gyereke. Biden helyesen mondta azt, hogy ez bűnözés.

Nekünk teljesen hiteltelen a gyűlölködő és mocskolódó amerikai keresztény „pro-life” mozgalom, amely a magzatokat úgy védi, hogy a szerencsétlen nőket mocskolja, köpdösi és gyalázza, ahelyett, hogy segítene nekik, hogy megszüljék a gyerekeiket, és nem zavarja őket, hogy Trump a már megszületett gyerekeket elszakította a szüleiktől: évek óta sírnak az anyjuk után, és nem intézik a sorsukat. Ez a mocsok ember pedig nyugodtan alszik ettől a Fehér Házban és coyote-nak nevezi a szüleiket, erőszakolónak mondja a kisgyerekek szüleit, mert spanyolok. Egyszerűen undorító ez az ember, és a nagy keresztényeket ez az embertelenség nem zavarja. Az amerikai sajtó simán hazugnak nevezi, de semmi nem számít.

Ha Trump semmi más aljasságot és szörnyűséget nem tett volna, csak azt, ahogy ezeket a gyerekeket elvette a szüleiktől, és nem tudja a családokat egyesíteni, már két lábbal kellene kirúgni a Fehér Házból, s utána azonnal bebörtönözni emberiesség elleni bűncselekmények miatt. Ehhez a felháborodáshoz nem kell kereszténynek lenni. Minden tisztességes embert ez megindít, megráz, felháborít. Kivéve a magukat „kereszténynek” nevező evangéliumi keresztényeket, akik addig támogatnak ilyen Trump-féle szörnyetegeket, míg lélekben maguk is fasiszta szörnyetegekké válnak – természetesen a Jézus Krisztus hatalmas nevében.

Azért nem lehet a választás kimenetelét megjósolni, mert ezek a keresztény tálibok a sarlatán tévéprédikátoraik uszításai és hazugságai alapján szavaznak, akiknek azért kell a republikánus elnök (legyen az bárk), hogy az adócsalásaik miatt ne induljon nyomozás és kongresszusi vizsgálat. Ezeket nem érdekli semmi, az agyukat a szemétkosárba dobták, amikor ezekbe a sötét karizmatikus szektákba megtértek, és Isten helyett multimillliomos szélhámos gazembereknek adták át az életüket. Még gyermekek tragédiája sem képes megindítani őket, hanem úgy szavaznak, mint a militáns fasiszták. Ez a száraz, szomorú valóság.

Tisztelet a kivételnek, aki Trump mostani produkciója láttán azt mondja, hogy egy ilyen szörnyetegre akkor sem szavaz, ha magánrepülőgépeik és a vagyonuk védelmében a neoprotestáns prédikátor sarlatánok Istennel fenyegetik őket. De azt nem lehet tudni, hogy hányan hallgatnak inkább a lelkiismeretükre és a Bibliára, mint bűnöző ördögi prédikátoraikra. Mindez a médiának köszönhető, mert a „médiaegyháznak” nevezett jelenség arra épül, hogy ami a televízióban jelenik meg, az igaz, s aki ott beszél, az nagy ember, s az általa közölt hazugságok tízmilliókhoz eljutnak.

Trump óvodás gyerek volt Biden mellett, aki akkora előnnyel vezet a felmérésekben két héttel a választás előtt, ahogy évtizedk óta senki. De nem lehet előre kijelenteni a győzelmet, mert az elektori rendszerben nem az abszolút szavazat számít, hanem az elektorok száma. A volt konföderációs déli államok pedig a választáson vívják a polgárháborút a civilizált és emberi jogokra épülő északkal szemben. Ezt támogatják a keresztényfasiszták, és nem lehet tudni, hogy a déli államokban sikerül-e a redneck, fajgyűlölő, fehér felsőbbrendűséget hirdető szavazatokkal szemben többséget szerezni.

Egy biztos, hogy Biden láthatóan készen áll arra, hogy elfoglalja a Fehér Házat. A legutolsó vitán olyan meggyőző volt, hogy már nemcsak azért fogadjuk el, mert Trump kihívója, hanem a személye is abszolút meggyőző volt. A szívéből beszélt ez az ember, őszinte volt, valóban Amerika érdekli, van víziója, és garancia arra, hogy Amerika megőrizze valódi (keresztény) értékeit a fasisztákkal szemben. Ez a világ számára is helyrebillenést jelentene az orosz és szélsőjobb invázióval és a világdiktatúra fenyegetésével szemben. Ha Trump kap még négy évet, az borzasztó lenne Amerika és a világ számára is, mert a szélsőjobboldali, embertelen, hazug, fasiszta értékek polgárjogot nyernek.

Trump csúfos vereséget szenvedett az utolsó vitán. Normális esetben ennek kellene érvényesülnie november 3-án is. De nem lehet senki biztos a normalitás és az emberi ész győzelmében, míg azt ki nem hirdetik. Arra most ne gondoljunk, hogy veresége esetén ezt a szörnyet a borzalmas bandájával és jéghideg szívű családjával együtt hogyan paterolnák ki a Fehér Házból.







Amerikai Népszava
Amerikai Népszava
Az Amerikai Népszava szerkesztőségi cikke. Az írás az Amerikai Népszava véleményét és álláspontját tükrözi.
25,000KövetőKövessen minket!
1,000KövetőCsatlakozzon!
340KövetőIratkozzon fel!

Legutóbbi bejegyzések