2024, december22, vasárnap
KezdőlapAmerikaTrump (még) nem áll a törvények fölött, politikai megfontolásból az FBI nem...

Trump (még) nem áll a törvények fölött, politikai megfontolásból az FBI nem korlátozható

-

Hisztériukusan reagált Trump, s vele együtt az általa fogságba ejtett republikánus párt, főleg annak szélsőjobboldali szárnya, miután az FBI váratlanul házkutatást tartott Trump floridai birtokán. Trump egyenesen azt állította, hogy Biden és a demokraták az FBI-t „fegyverként” használják vele szemben, és ilyen csak harmadik világbeli országban fordulhatna elő. Mindebből annyi igaz, hogy eddig csak harmadik világbeli országoknak voltak olyan elnökei, akik a törvények felett állónak képzelték magukat, és akik a törvény által védett titkosított iratokat a WC-n húztak le, mint Trump.

Trump a sajtó értékelése szerint ugyanazt az uszító hangnemet ütötte meg a házkutatás kapcsán, mint 2020. január 6-án, amikor a Washingtonba hívott szélsőjobboldali csőcseléket felszólította, hogy menjenek a Capitoliumba, és akadályozzák meg az elnökválasztás eredményének kihirdetését. Ennek megfelelően az interneten és a közösségi médiában Trump hívei máris erőszakra buzdító hisztérikus szövegeket tettek közzé. Trump azt sugallta, hogy politikai okokból nyomoznak ellene, miközben ő arra játszik, hogy politikai megfontolásból ne nyomozzanak ellene.

Egy biztos, az FBI megfelelő bírói engedély és törvényes jóváhagyás nélkül nem tartott volna házkutatást. Trump borzalmas és iszonyatos fia, Eric Trump megerősítette, hogy az FBI házkutatási parancsot mutatott, és a hivatalos tájékoztatás szerint 15 doboznyi iratot vittek el, amiket Trump a bukása után magával vitt a Fehér Házból. Az amerikai törvények szerint a leváltott elnöknek az elnöksége alatt keletkezett minden iratot, feljegyzést és dokumentumot át kell adnia. Különösen igaz ez a titkosított iratokra. A Nemzeti Levéltár szerint ilyenek is voltak a lefoglalt iratok között.

Ez önmagában is bűncselekmény, de jogi elemzők szerint ezek miatt nem lehet vádat emelni, mert nincsenek a jogsértésnek kidolgozott és törvénybe iktatott jogi szankciói. Az igazán nagy kérdés az, hogy mit tartalmaznak a lefoglalt iratok. Trump szerint az FBI feltörte a széfjét is, és elvitték az ott talált hivatalos iratokat is. Ha a lefoglalt iratok között vannak olyanok, melyek bűncselekmény bizonyítékai lehetnek, vagy bármilyen nyomozásban fontos információkat tartalmaznak, akkor már az igazságszolgáltatás akadályoztatásának minősül, hogy Trump megpróbálta eltüntetni azokat.

A nyomozóhatóságok egyelőre nem nyilatkoznak, ami egyrészt érthető, másrészt azért rossz, mert addig a szélsőjobboldali uszítók és verőlegények azt hazudoznak, amit akarnak. Az ügynek nem használ az sem, hogy még a független média egy része is, mint a CNN, politikai megfontolásból ítélik meg a történteket, és arra utalnak, hogy Trump hisztériája és uszítása nyomán az ügy inkább Trumpnak kedvez majd, mert az a látszat keletkezhet, hogy politikai okból tartott az FBI házkutatást.

Amit ők javasolnak, az ugyanaz, csak fordítva, és még rosszabb: politikai megfontolásból ne tartson az FBI házkutatást egy erőszakkal fenyegetőző volt elnöknél, aki korábban képes volt még arra is, hogy a Capitolium elleni támadásra, egy puccsra buzdítson. A Fehér Házból kiszivárgott hírek szerint Biden nem is tudott az akcióról, a hírekből értesült róla, és ez így van rendjén: így működik egy jogállami demokrácia, ahol a hatalmi ágak szétválasztva működnek. Nagyon helytelen lenne, ha politikai megfontolásból nem járnának el egy bűnözővel szemben, mert ő a Donald Trump.

Erre utalt Liz Cheney, republikánus képviselő, a január 6-i eseményeket vizsgáló konresszusi bizottság egyik vezetője is: ha a bizottság birtokába jutott vallomások és bizonyítékok alapján a demokraták politikai megfontolásból nem javasolják a vádemelést Trump ellen a Capitolium elleni támadásban játszott szerepe miatt, akkor azzal a jogállamiságot ássák alá és kérdőjelezik meg. A politikai megfontolásoknak nincs helyük ilyen kérdések eldöntésében, még akkor sem, ha Trump és az elvakult szélsőjobboldali, fasiszta, neonáci hívei erőszakkal fenyegetnek.

Mindezek elkerülésének legfőbb módja a nyilvánosság, hogy amikor a nyomozás érdekei és a törvények megengedik, minél szélesebb körű tájékoztatást kell adni a közvéleménynek, hogy Trump ne tudjon hazudni, hanem mindenki láthassa, hogy a nyomozóhatóság törvényesen és indokoltan járt el. Az önmagában is egy csoda, még inkább botrány, hogy Trump eddig még mindent megúszott, s nem került börtönbe.

Adócsalás, kampányfinanszírozás megsértése, igazságszolgáltatás akadályoztatása, idegen (orosz) állam érdekeinek szolgálata, az ukrán elnök felszólítása, hogy amerikai riválisa ellen indítson nyomozást, ennek érdekében zsarolás, lázadás szítása, az alkotmányos rend megdöntésének kísérlete, az elnöki kötelesség elmulasztása a Capitolium védelmében, választási csalásra tett kísérlet, választási csalásra való felszólítás, stb., egyenként is rendkívül súlyos bűncselekmények. Trump pedig eddig mindent megúszott.

A január 6-i puccskísérlettel kapcsolatban Trump volt ügyvédei, akik az impeachment eljárásban védték, szintén azt mondják, hogy a minimális követelmény az, hogy a bizonyítékok alapján örökre eltiltsák szövetségi állami hivatal betöltésétől, így attól is, hogy még egyszer elnök lehessen, és az elnökválasztáson indulhasson. De a demokraták éppen ettől ódzkodnak, hogy a szélsőjobboldal ezt ne tudja olyan színben feltüntetni, mintha ez csak ürügy lenne arra, hogy Trumpot így tüntessék el a politikából. Miközben a jogi helyzet az, hogy ennek az embernek ezért börtönben lenne a helye.

Hitler esete mutatja, hogy ha a jogot nem használják időben egy gátlástalan náci populista uszítóval szemben, akkor demokratikusan nehéz megállítani, mert az érzelmekre hat és gátlástalanul hazudik, az összeesküvéselméletekkel szemben pedig nincs védekezés. Trump első ciklusa óta kiderült, hogy az emberek bármilyen őrültséget képesek elhinni, lásd: Qanon konteó, a választás elcsalása, stb., s abban biztos lehet mindenki, hogy ha Trump újra lehetőséget kap, nem lesz olyan „visszafogott”, mint az első ciklusában. Az minimum polgárháborúval és világháborúval fenyeget.

Miközben bűncselekmények tucatjai miatt kellene felelősségre vonni, amelyek kizárnák, hogy elnökválasztáson induljon. Politikai megfontolásból nem szabad használni az igazságszolgáltatást, de politikai okokból nem lehet az igazságszolgáltatást korlátozni sem, mert az ugyanolyan bűncselekmény. Kár lenne, ha a demokraták elkövetnék ezt a bűncselekményt, éppen azért, hogy egy fasiszta és náci szörnyeteg, a megtestesült ördög újra hatalomra kerülhessen, és befejezhesse azt, amit január 6-án elkezdett.

Ez ennek a bűnözőnek a színvonala, hogy lehúzza a Fehér Ház hivatalos dokumentumait a WC-n. Ezt bármikor megteszi az amerikai Alkotmánnyal is. S az amerikai nacionalisták érte lelkesednek. Abszurd a világ, s ebben csak egy dolog segít: a jog tisztelete, a törvények betartása és alkalmazása. Demokráciát és demokratákat egyedül ez védhet meg. Magyarországot is ez védhette volna meg, de mivel nem alkalmazták Orbán ellen a törvényeket, amíg voltak ilyen törvények, és létezet független igazságszolgáltatás, ma már nem tudnak ellene tenni semmit. Csak egy forradalom segít.

Ugyanez vár Amerikára is, még súlyosabb következményekkel, ha politikai megfontolásokból nem használják a jogot és a törvényt Trumppal szemben. Trump (még) nem áll a törvények felett, és jó lenne, ha nem a politikai ellenfelei, az ország demokratái emelnék a törvények fölé ezt a közönséges szélhámost és köztörvényes bűnözőt. Nagyon drága árat fizetnének érte.







Amerikai Népszava
Amerikai Népszava
Az Amerikai Népszava szerkesztőségi cikke. Az írás az Amerikai Népszava véleményét és álláspontját tükrözi.
25,000KövetőKövessen minket!
1,000KövetőCsatlakozzon!
340KövetőIratkozzon fel!

Legutóbbi bejegyzések