Az Egyesült Államokban az egészségügyi kiadások évek óta gyorsabban nőnek, mint a bérek vagy az infláció, ennek egyik leglátványosabb következménye az egészségbiztosítási díjak drasztikus emelkedése. A kérdés ma már nem pusztán gazdasági természetű, hanem társadalmi jelentőségű: egyre több amerikai számára válik bizonytalanná, hogy valóban hozzájut-e a szükséges ellátáshoz, még akkor is, ha papíron rendelkezik biztosítással.
A helyzeten drámai módon rontott a Trump-kormányzat. Az Obamacare (ACA) piactéri biztosításait megfizethetővé tevő, a járvány alatt kibővített szövetségi támogatások – az úgynevezett „enhanced” prémiumadójóváírások – 2026. január 1-jével kifutottak, mert a republikánus többség nem hosszabbította meg őket, és Trump a 2025-ös költségvetési alkukban sem volt hajlandó a meghosszabbítást aláírni.
A vita odáig fajult, hogy 2025-ben a támogatások körüli patthelyzet hosszú kormányzati leállást (shutdown) idézett elő; a leállást végül úgy zárták le, hogy a finanszírozási csomag nem tartalmazta az ACA-támogatások meghosszabbítását, vagyis a „megváltás” elmaradt, a határidő pedig ketyegve elfogyott. A korai adatok szerint körülbelül 1,4 millió ember már lemondott a biztosításáról vagy leminősítette a csomagját.
Az elemzők előrejelzése szerint további 3 millióan követhetik őket márciusban, miután lejár a díjfizetésre vonatkozó türelmi időszak. Erről tartott sajtóbeszélgetést az American Community Media melynek résztvevői Merith Basey, a Betegek a Megfizethető Gyógyszerekért szervezet ügyvezető igazgatója, Dr. Neale Mahoney, a Stanford Egyetem közgazdaságtan professzora a Stanford Gazdaságpolitikai Kutatóintézetben, valamint Anthony Wright, a Families USA ügyvezető igazgatója.
A Covid-19 világjárvány közepette, 2021-ben vezették be a megnövelt prémium adójóváírásokat azok számára, akik a Megfizethető Egészségügyi Ellátásról szóló törvény (Affordable Care Act) keretében részesülnek ellátásban. A jóváírások eredetileg 3 év múlva jártak volna le, de a Kongresszus demokratái keményen küzdöttek a támogatások megtartásáért, kiemelve az alacsony jövedelmű fogyasztóknak nyújtott védelmet. A jóváírások 2025. december 31-én lejártak. Sok család kénytelen most választani az egészségbiztosítás és más alapvető szükségletek fizetése között – mondta Wright.
„A legfontosabb mozgatóerő a túl magas árak” – mondta Mahoney. „A gyógyszerektől a kórházi ellátásig mindenért magasabb árat fizetünk, mint szinte mindenki más a világon. Ezek az árak a díjakban, az önrészekben és a térítési díjakban mutatkoznak meg, amelyek egyre nagyobb terhet rónak a családokra és a munkáltatókra. Mahoney szerint a családi biztosítás átlagos éves költsége jelenleg körülbelül 27 000 dollár. 27 000 dollárért egy tisztességes autót lehet venni – mondta. – Ez hatalmas összeg.”
A következmény 2026 elején az lett, amire a szakpolitikai intézetek már 2025-ben figyelmeztettek: a piactéri biztosítással élők – különösen azok, akik eddig a kibővített támogatások miatt alacsony vagy akár zéró díj mellett jutottak csomaghoz – sok helyen döbbenetes díjemelkedéssel szembesültek. A KFF számításai szerint, ha valaki ugyanabban a csomagban maradt, a nettó (támogatások utáni) havi díj átlagosan több mint megduplázódott, 114%-kal emelkedett, ez éves szinten átlagosan több mint 1000 dollár többletkiadást jelent.
Ez nem elméleti vita: a támogatások éppen azért voltak sorsdöntők, mert a piactéri vásárlók döntő része nem „luxusból”, hanem kényszerből van ott, nincs munkáltatói biztosítása, vagy elveszítette, esetleg önfoglalkoztató, részmunkaidős, gig-munkás, vagy olyan államban él, ahol a védőháló elemei eleve lyukasabbak. Amikor a támogatás kifut, az ár nem fokozatosan kúszik felfelé, hanem sokaknál egyetlen számlával ugrik meg, és a biztosítás hirtelen nem „drága”, hanem „kifizethetetlen” lesz.
A drágulás hatása már a számokban is látszik. A CMS országos jelentése szerint a 2026-os nyílt beiratkozás során nagyjából 23 millió ember választott ACA-piactéri csomagot, ami visszaesés a 2025-ös rekordhoz képest. A trendet több elemzés is összeköti a támogatások kifutásával és a megugró díjakkal. Ráadásul a „plan selection” nem azonos a tényleges, fizetett és életbe lépett biztosítással: amikor a januári számlák megérkeznek, sokan egyszerűen nem tudják befizetni, és „csendben” kiesnek. Ezt a KFF külön is hangsúlyozza, vagyis a végleges, ténylegesen biztosított létszám az év során tovább apadhat.
A támogatások kifutása nemcsak a legszegényebbeket érinti. A kibővített rendszer egyik kulcsa az volt, hogy megszüntette a „támogatási szakadékot”, vagyis azt a helyzetet, amikor a középosztály felső sávjába épphogy becsúszó háztartások hirtelen minden segítséget elveszítettek, és a teljes, piaci árat kellett volna kifizetniük. Most ez a fal újra felépült, és sok olyan család is megszorul, amely eddig még valahogy kigazdálkodta a díjat.
„Amikor a vállalkozások egészségügyi költségei emelkednek, két dolgot tesznek. Csökkentik a munkavállalóknak fizetett béreket, vagy elbocsátják a munkavállalókat, vagy nem vesznek fel” – mondta Mahoney. Ezzel szemben a jelenleg stagnáló munkaerőpiacon az egészségügyben a munkahelyek a növekedés egyetlen területe. A betegek a gyógyszertári pultoknál is növekvő költségekkel szembesülnek.
Merith Basey szerint minden harmadik amerikai nem engedheti meg magának a vényköteles gyógyszereit. „Az amerikaiak négyszer-nyolcszor annyit fizetnek, mint amennyit más magas jövedelmű országokban a betegek fizetnek ugyanazon márkás gyógyszerekért” – mondta Basey. „Ennek oka az, hogy a gyógyszeripari vállalatok határozzák meg ezeket a bevezetési árakat, és monopóliumukon keresztül ellenőrzik a piacot.”
Az Urban Institute becslései szerint például a 250–400% szegénységi küszöb közötti jövedelmi sávban a nettó díjak több mint duplázódhatnak (egy tipikus számításban 1171 dollárról 2455 dollárra), míg a korábban támogatásra jogosulttá vált, 400% fölötti jövedelműeknél a nettó díj sok esetben szintén drasztikusan nő, mert visszaáll a „teljes ár” logikája.
Hogy ez mit jelent társadalmi rétegenként? A munkáltatói biztosítással rendelkezők egy része úgy érzi, kívül áll a válságon, mert „náluk a cég fizet”. Csakhogy a díjakat a munkáltatók is átterhelik: magasabb dolgozói hozzájárulás, magasabb önrész, szűkebb hálózat, kevesebb szolgáltatás. A piactéri biztosításnál pedig a helyzet még nyersebb: aki eddig is a határon táncolt, az most választás elé kerül. A dilemma egyszerű és kegyetlen: vagy kifizeti a megugró díjat és lemond másról, vagy olcsóbb csomagra vált magasabb önrésszel és rosszabb feltételekkel, vagy kockáztatja a biztosítás elvesztését. A KFF/Health System Tracker elemzése külön is leírja ezt a kényszercserét, a drágulás sokakat a magasabb önrészű, „papíron biztosított, gyakorlatban elérhetetlen” megoldások felé tol.
A legkeményebb következmény azonban nem a statisztika, hanem az ellátáshoz való hozzáférés romlása. Amikor a biztosítás drága, az emberek halasztanak: nem mennek el szűrésre, nem váltják ki a gyógyszert, kivárják, amíg „muszáj” lesz, majd a sürgősségin kötnek ki. Ezt a spirált nem kell külön magyarázni: az amerikai egészségügyben a „későn jövés” végül mindig drágább, és a társadalom egésze fizeti meg, csak éppen sokszor a legkiszolgáltatottabbak egészségével és életével.
A CBO és több szakpolitikai összefoglaló szerint a támogatások elmaradása 2026-ban milliókkal növelheti a biztosítás nélkül maradók számát, és a hatás a következő években tovább gyűrűzik, a CRS például 2026-ra 2,2 milliós növekedést említ az uninsured létszámban, miközben más becslések még nagyobb, több milliós biztosításvesztést vetítenek előre.
A politikai előzmény is világos: a támogatások meghosszabbítása 2025-ben hónapokon át a költségvetési csaták közepén állt, és végül úgy futott ki az időből, hogy Trump és a republikánus vezetés nem volt hajlandó a meghosszabbítást a finanszírozási csomagokba beengedni. A leállást lezáró megállapodást Trump aláírta, de abban éppen az a tétel hiányzott, amely 2026-ban milliók számára tartotta volna megfizethető szinten a biztosítást. Azóta a washingtoni alkuk megint elakadtak: a meghosszabbítás körüli tárgyalások rendre elvéreznek, részben ideológiai okokból, részben azért, mert a politikai haszon sokak szemében fontosabb, mint az a mindennapi realitás, hogy a „megfizethető” szó az ACA nevében 2026 elején sok amerikai számára kiüresedett.
Az igazsághoz hozzátartozik, hogy a díjemelkedés mögött nem csak a támogatások kifutása áll. A teljes amerikai egészségügyi rendszer drága: a gyógyszerárak, a kórházi koncentráció, a szolgáltatási díjak, az adminisztráció mind felhajtja a költségeket, és végül a biztosítási díjakban csapódik le. De 2026-ban a történet fordulópontja mégis az, hogy a támogatások kifutása egy csapásra láthatóvá tette a rendszer valódi árát. Amit eddig a szövetségi pénz tompított, azt most a családok kapják meg számlában, és ettől az ellátáshoz való hozzáférés nem elméleti jog, hanem pénzügyi lehetőség kérdése lesz.
Az Egyesült Államokban így 2026-ban az egészségbiztosítási válság nem csak arról szól, hogy „minden drágább”. Arról szól, hogy Trump elnöksége alatt a republikánus politika nem volt hajlandó fenntartani azt a mechanizmust, amely több tízmillió ember számára tette megfizethetővé a piactéri biztosítást. A következmény pedig nem „kellemetlenség”, hanem hozzáférésvesztés: kevesebb biztosított, több alulbiztosított, több halasztott ellátás, több későn felismert betegség, és végső soron több olyan amerikai, aki nem azért marad orvos nélkül, mert nem akar ellátást, hanem mert 2026-ban már nem tudja megfizetni.
A munkáltatói egészségbiztosítás éves díja családi csomag esetén ma már meghaladja a 23–24 ezer dollárt. A rendszeresen adatokat közlő Kaiser Family Foundation szerint az elmúlt években 6–7 százalékos éves növekedés volt jellemző, ami gyorsabb, mint az átlagos bérnövekedés. Egy átlagos család esetében a dolgozó évente több mint 6–7 ezer dollárt fizet közvetlenül a díjból, miközben a fennmaradó részt a munkáltató állja. Az egyéni biztosítások díja 8 ezer dollár körül alakul évente. Az ország teljes egészségügyi kiadása 2022-ben meghaladta a 4,5 billió dollárt, ami a GDP közel 18 százaléka, és ezzel az Egyesült Államok messze a legtöbbet költ az egészségügyre a fejlett országok közül.
