2024, december18, szerda
KezdőlapMagyarországVéget vet-e a Néppárt saját pávatáncának Orbánnal szemben?

Véget vet-e a Néppárt saját pávatáncának Orbánnal szemben?

-

Egyik oldalról reményteli, hogy Donald Tusk volt lengyel miniszterelnököt, az Európai Tanács leköszönő elnökét választotta meg elnökének az Európai Néppárt, mert Tusk a jogállamiság elkötelezett híve, aki érti a posztkommunista kelet-európai illiberális fasiszta diktatúrák veszélyét, és ennek megfelelően azonnal keményen be is szólt Orbánnak a megválasztása utáni beszédében. Másik oldalról azonnal tompította is egy újságírói kérdésre, hogy a mondanivalóját nem Orbánnak címezte, hanem a Néppárt minden tagpártjának.

Lehet ezt politikusi nyilatkozatnak felfogni, és úgy értelmezni, hogy az ezzel kapcsolatos elkötelezettségét közölte valamennyi tagpárttal, és ugyanaz a mérce vonatkozik mindenkire. De tekinthető úgyis, hogy a kimondott szavak után azonnal visszakozott is, mert aztán Orbánt a „barátjának” nevezte, és „sok minden közös dolog van bennük”. Ha a Néppárt új elnöke arra gondolt, hogy mindkettőjüknek van két füle, akkor valóban van közös tulajdonságuk, de ezt leszámítva nem sok. Ellenkezőleg. Tusk igaz és kemény szavait azonnal tompítja és megkérdőjelezi az, ha azt állítja, hogy benne és a diktátor Orbánban bármi közös lehet.

Ezért a kívülállónak nem könnyű eldönteni, melyik Tusknak higgyen? Annak, akiről tudja, hogy Orbán és az illiberális populista fasizálódás a világ egyik legnagyobb veszélye, vagy annak, aki azonnal „szépíti” saját kijelentéseit, hogy a párton belüli kemény konfliktusokat elkerülje. Azzal ugyanis tisztában van, hogy a magyar munkavállalók kizsákmányolásán gazdagodó német autógyárak, és az autógyárak éredekeit, a német gazdasági érdeket minden korrekt, tisztességes jogelv elé helyező német kereszténydemokraták védelmezik és finanszírozzák Orbán keresztényfasiszta rendszerét.

Ezért Tusknak szembe kell néznie azzal, hogy ha a programbeszédében elhangzott elveket akarja képviselni, elkerülhetetlenül konfrontálódnia kell a szintén két fülű Orbánnal és a német kereszténydemokrata elvtelen hazugokkal is, akik ugyanolyan pávatáncot járnak, mint Orbán. Egyik oldalról engednek Orbán zsarolásának, pedig nemcsak a német autógyárak kiszolgáltatottak Orbánnak, hanem Magyarország is a német autógyáraknak, amelyek nélkül Magyarország háztartása pillanatok alatt omlana össze. Másrészt igyekeznek az európai publikumnak azt mutatni, hogy a jogállamiság elvszerű hívei, ami hazugság.

A Néppárt tisztában van azzal, hogy támogatottsága Orbán és e pávatánc miatt csökkent a legutóbbi európai parlamenti választáson, és a pártcsalád elveszítené vezető szerepét, ha nem tudná megőrizni azt a látszatot, hogy nem enged az illiberális fasisztáknak, és ellenáll Orbánnak. Ezért kellett márciusban felfüggeszteni a Fidesz tagságát, amely már ebben a formájában is egy aljas színjáték volt, mert Orbánt ki kellett volna zárni a Néppártból ún. „pártjával” együtt. Ehelyett kineveztek három bohócot, hogy vizsgálja ki azt, amit mindenki tud, és adjon egy hazug jelentést, amivel Orbánt vissza lehet venni a Néppártba.

A három tökhülye és jellemtelen ember, akiket ráadásul „bölcseknek” neveztek el, halogatja az előre megírt jelentését, mert Orbán magatartása miatt a németek nem tartották megfelelőnek a novemberi időpontot, amikor Orbán éppen a török népirtás mellé állt Európával és a Néppárttal szemben. Majd megmondják, mikor nyújtsák be a hazug jelentésüket, amikor lesz Orbánnak két olyan hete, amikor nem látszik rajta a fasiszta mivolta. Nem lesz könnyű találni ilyet, talán majd a zabálós, pálinkázós karácsonyi időszak után, ha akkor nem csinál semmit.

Tuskot azért választotta meg a Néppárt nem német részének nyomására a pártcsalád, hogy Orbánnak legyen ellenfele, és történjen végre valami, mert a Néppárt keblén melengeti Európa kígyóját. Kérdés, hogy Tusk folytatja vagy befejezi a hazudozást, a képmutatást, az Orbánéval egyenértékű hamis pávatáncot, és véget vet Európa fasiszta fenyegetésének, és megvédi a jogállamiságot, vagy lavírozni próbál, és a közös pontokról hadovál egy eltökélt, céltudatos, Európa-ellenes fasiszta diktátorral, aki a jogállami Európai Unió szétverésére, majd fasiszta megszállására tör.

Egy biztos: ha Tusk ezt így folytatja, abba csak dicstelenül belebukni lehet. Ez egyik oldalnak sem jó. A jogállamiság valóban kereszténydemokrata híveinek is elfogadhatatlan, amit tesz, miközben a németek is szívják a fogukat, mert Orbán náluk veri az ajtót, és számonkéri rajtuk, ha valaki egyenesen mer beszélni róla és neki. Ennek csak dicstelen bukás lehet a vége. Tusk vagy kiáll férfiasan Orbánnal és a mentoraival szemben, és győz vagy veszít, vagy Európa egyik sírásóinak jellemtelen senkije lesz, aki tudta, mégsem tette.







Amerikai Népszava
Amerikai Népszava
Az Amerikai Népszava szerkesztőségi cikke. Az írás az Amerikai Népszava véleményét és álláspontját tükrözi.
25,000KövetőKövessen minket!
1,000KövetőCsatlakozzon!
340KövetőIratkozzon fel!

Legutóbbi bejegyzések