A Trumpcare az igazi “disaster”

0

Trump minden ígéretére és az új egészégbiztosítási tervére is úgy kell tekinteni, mintha idézőjelben mondta volna, ahogy Obama lehallgatását: ami azt jelenti, hogy semmi nem igaz belőle. A Fehér Ház kézzel lábbal tiltakozik, hogy a republikánus új egészségbiztosítási tervezetet “Trumpcare”-nek nevezik, de ezt már azért sem kerülhetik el, mert az pontosan olyan, mint Trump. Méltó a névadójához.

Az alábbiakban elmondjuk, hogy mi is ennek a vitának a lényege az amerikai emberek szemszögéből. Hogyan működik az Obamacare és mit kellett volna változtatni rajta. Trump az elmebeteg idiótákhoz hasonlóan látatlanban azt ígérte: mindenkinek lesz biztosítása, és az olcsóbb lesz, miközben többet nyújt, mint bármilyen eddigi biztosítás. A “világ legjobb egészségbiztosítása lesz”, mondta, ahogy a világ legjobb nemzetbiztonsági főtanácsadója is az övé volt, amíg egy hónap után ki nem derült róla, hogy orosz kém.

Amikor a konkrétumokra került a sor, akkor szembesült Trump azzal, hogy vagy az állam fizet sokat, vagy az amerikai emberek fizetnek sokat, vagy a biztosítók mondanak le a busás haszonról, amire csak kötelezni lehetne őket, de akkor nem maradna a republikánus pártnak multimilliárdos támogatója. Ehhez vegyük még hozzá a republikánusok filozófiáját, amely szerint a gazdagoknak kell sok pénzt adni, nekik kell kevés adót fizetni, a szegények viszont semmit ne kapjanak ingyen az államtól, mert az kommunizmus.

Ezért láthatóan az történik, hogy Trump egyszerűen eltörli az Obamacare-t, helyette nem lesz semmi, hanem visszaáll a régi rend, némi módosítással, amiről azt lehet hazudni, hogy megoldja a betegek helyzetét, viszont lassanként forgácsolódnak majd le a biztosítottak köréből azok, akik nem tudják fizetni a biztosítást, ahogy az Obamacare előtt sem tudták. Ennek beismerése az, hogy az új terv szerint már nem büntetik azokat, akik nem kötnek biztosítást, mert ezentúl nem kínálnak nekik megfizethető biztosítást.

Ez a lényeg, miközben a megoldás kulcsa az ún, “deductible”, az önrész szabályozása lett volna csupán. Ebben az esetben azonban ki kellett volna mondani, hogy az Obamacare-t nem kell eltörölni, másrészt a biztosítók extraprofitját kellett volna megnyírbálni.

Hogyan működik az Obamacare?

Az Obamacare egy bizonyos éves bevétel alatt igénybevehető “plan”. Az emberek többféle kombinációból és több biztosító kínálatából maguk választhattak. Ez azt jelenti, hogy ők kiválaszthatták, mennyit fizetnek, ahhoz mennyit tesz hozzá a szövetségi kormány, és az mit fedez. Lehetett variálni a havi díjjal, az önrésszel, illetve azzal, hogy a biztosítás mit fedezzen. Ezen belül is lehetett biztosítók közül választani, mert nem minden biztosító ugyanazt kínálta.

Például, egy 900 vagy 1000 dolláros biztosításért az amerikai polgár fizethetett 150-200 dollárt, a többit a szövetségi kormány tette hozzá, és ez elég jó biztosítást nyújtott. Amire oda kellett figyelni, az a “deductible”, az önrész, amit a biztosított fizet ki egy év alatt. Ez azt jelentette, hogy ha valakinek van mondjuk évi 1000 dolláros önrésze, akkor addig nem fizet a biztosító, amíg ezt az összeget a beteg ki nem fizette az év során (egyes esetekben a vizit nem tartozik ebbe, stb.). Amikor a polgár “plan”-t választ, akkor figyeli, mekkora az önrész, ami őt terheli. Aki nagyobb önrészt vállal, az kevesebb havidíjat fizet, és fordítva.

Amikor az Obamacare elindult, az első évben csodálatosan működött. Aztán a biztosítók keresték a kiskaput a rendszeren, ahol a bevételeiket növelhetik, és azt a “deductible” növelésével találták meg. Az történt, hogy néhány év alatt az önrészt úgy megemelték, hogy ha valakinek nem volt súlyos betegsége, nem került kórházba, akkor egész évben nem volt több egészségügyi kiadása, mint amit a saját önrésze fedezett. Így a biztosító egész évben kaszálta a biztosított havi 200 dollárját és az Obamacare révén még az állami havi 800 dollárt is, de a biztosítottra egy centet nem költött, mert mindent az ő önrésze fedezett.

Ez tavaly már olyan helyzeteket teremtett, hogy valakinek volt Obamacare biztosítása, de egész évben mindent maga fizetett. Belefért az önrészébe. Közben a biztosítók az önrészt a nem Obamacare biztosítottaknál is ehhez igazították, így azok országoan megemelkedtek. Ezzel kampányolt Trump, hogy mindenkinek emelkedett az önrésze, a biztosítás összege, miközben milliárdokat fizetett ki az állam, közben a betegek tartották el magukat. De ez nem az Obamacare hibája volt, legfeljebb annyiban, hogy nem kötötték meg a biztosítók kezét, hogy az önrészt ne emelhessék a korábbiakhoz képest.

Ennyi lett volna Trump dolga, hogy a százmilliárdos hasznot nyírbálja meg, a biztosítókat rendszabályozza. Kicserélhette volna a nevet Obamacare-ről Trumpcare-re, variálhatott volna a “plan”-eken, visszavágja az önrészt, befagyasztja a “deductible” hányadát, és a mindenki roszul jár helyett mindenki jól jár (a biztosítók is, hiszen 24 millió amerikainak adott biztosítást az Obamacare, akiknek nem volt, és annak haszna hozzájuk folyt be).

De a biztosítóknak Trump nem mert nekimenni, ahogy Bernie Sanders például nekiment volna, mert ő valóban a szegények érdekeit védte volna, szemben Trumppal, aki az elitet védi az “elitellenes lázadás” elnökeként. Ha a biztosítókhoz nem nyúl, a költségvetésben ezt a fejezetet kurtítani, s nem növelni akarja, hogy legyen miből háborúzni, a szegények pedig fizetni többet nem tudnak, így nem maradt más, mint egy ótvaros nagy hazugság, a szegények halálos ítélete. Azt még republikánusok is elmondták, hogy az életüket mentette meg, hogy volt Obamacare, és időben elmentek az orvoshoz. Trump milliók halálát okozza, ha az Obamacare-t eltörli, és nem ad helyette semmit, csak egy hazug Twitter üzenetet.

Ma, március 15-én jelentik be a végső tervezetet, a CNN már visszaszámol, amikor kiderül, hogy a milliárdosokból álló Trump-adminisztráció nagy ívben leszarta a szegényeket. Amit az Obamacare-től kaptak, azt elveszi tőlük, és nem ad helyette mást. Csak nagy szavakat, és szemfényvesztést. Az amerikai kongresszus független költségvetési hivatala (CBO) már elkészítette a tervezetről szóló elemzését, amelyből kiderül, hogy már az első évben 14 millió ember veszíti el a biztosítását. Ez egy optimista becslés, mert akinek eddig sem volt rá pénze, és nem kapja meg a mostanihoz az Obamacare kiegészítését, az nem fog újat kötni 1000 dollárért.

Végezetül egy példa arra, hogy a sárgafejű elmebeteg biztosítási rendszere mit jelent. Ez konkrét példa lesz. Egy New York államban levő cég, amely benefitként betegbiztosítást ad az alkalmazottainak, fejenként több mint 1000 dollárt fizet egy emberért. Olyan biztosítást kínál majd, amiért az alkalmazott havi 200 dollárt fizet, de a “deductible”, az önrész majd 10 ezer dollár lesz. Abba minden kezelés, vizsgálat, gyógyszer belefér, ha nem kerül be az illető valami súlyos műtéttel vagy betegséggel a kórházba. A céget iszonyat pénzzel terheli meg, a biztosított a semmiért fizet, a biztosító viszont hatalmas pénzt söpör be, miközben nem fizet semmit. Ez a Trumpcare. De ezek a középosztályhoz tartoznak. A szegények ezt sem tudják megtenni. Amerika szégyene, hogy nem képes a pénzéhes biztosítókat kezelni, akik persze a drágán dolgozó egészségügyre mutogatnak, és így tovább.

Ez a konzervált és tovább rontott helyzet kedvez a populista hazudozóknak, négy év múlva egy újabb Trumpnak, még borzalmasabb szörnyetegnek (ha ilyen egyáltalán elképzelhető), aki újabb elitellenes lázadást ígér, mert ez a mostani a világ legnagyobb kiszúrása azokkal a szegény emberekkel, akik a sárgafejű szörny hazudozásainak bedőltek. Közülük sokan már nem érik meg a következő választást, mert biztosítás nélkül idő előtt meghalnak.