Amikor ma New Yorkban Queens Astoria városrészében sétáltam, arra eszméltem, hogy olyan, mintha nyaralnék. Aztán belegondoltam, hogy több mint tíz éve permanens nyaralásban élek. Méghozzá ugyanazon a helyen. Ugyanazon a helyen vagyok, mitől érzem mégis úgy, mintha nyaralnék? S miért nem éreztem soha úgy az Üllői úton, hogy nyaralok?
Nyilván a világ sokszínűsége miatt, ami itt körülvesz. Figyelem az embereket, fehérek, feketék, ázsiaiak, mindenfélék, és még annak is a keverékei. Csak amikor ráfigyelek, veszem észre, hogy kívülről mások, mert máskülönben észre sem veszem. Nincs külön jelentése az eltérő külsőnek, mindenki ugyanolyan ember, szinte észrevétlen a különbség, de ez a sokszínűség mégis olyan dinamizmust, lüktetést ad, olyan izgalmassá és széppé teszi ezt a világot, hogy ebben a multikulturális kavalkádban permanens nyaralásban élek.
Orbán Viktor bevándorlás elleni politikájának van egy rendkívül pozitív haszna. Rámutatott arra, hogy voltaképpen mi Magyarország legfőbb problémája, miért kietlen, reménytelen, megfeneklett és provinciális. Ez a sokszínűség hiányzik belőle. Ennek az országnak vérfrissítésre, új energiákra, inspirációkra lenne szüksége, amely csak kívülről jöhet. Ezt a népet a bevándorlók tudnák megszabadítani a saját történelmi, kulturális és politikai zsákutcáiból, a hazug nemzeti identitás bilincseiből, köztük az idegenekkel szembeni gyanakvástól, ellenségességtől.
Ez a gyanakvás aztán átszáll mindenkire. Én már ötödik éve nem lépek elvből a NER földjére, és ha nem muszáj, tiltakozásból nem is teszem be a lábam oda, ahol ilyen embertelen rezsim uralkodik, s amíg ezt a nép eltűri, sőt támogatja. De arra jól emlékszem, hogy a pesti metróra felszállni már akkor is egyenlő volt egy teljes átvilágítással. Az embert bámulják, a szemeikkel felfalják, érezni lehet a gyanakvást, a rosszindulatot. Mit akar ez itt? Ki ez? Hova megy? Honnan van neki ilyen táskája? Hogy néz ki?
Amikor riportokra mentem vidékre, de a gyerekkoromat is vidéken töltöttem, hasonló élményeim voltak. Ha megjelent egy idegen autó, mindenki figyelte, ki az, mit akar? Az öregemberek szúrós szemmel álltak a kapuban, mindenkit megnéztek a kalap alatt, és látszott a gyanakvó tekintet, mit akar ez itt, minek jön ide? Ki ez az idegen? Zárd be asszony az ólat. Ilyen a belterjes világ. Sütött a rosszindulatú feltételezés. New Yorkban soha nem éreztem, hogy bárki megbámult volna, a szemeivel átvilágított volna, vagy egy kicsit is éreztette volna, hogy negatív vagy bármilyen véleménye lenne. Az ember élménye a természetes elfogadás és a szabadság. Egy multikulturális, sokszínű világban, ahol nem rekesztenek ki senkit, szabadok az emberek. Senkit nem rág belül a méreg, ha meglát valakit, aki nem olyan, mint ő, senki nem száll le a villamosról a kutakodó pillantások elől.
A nemzetállami létbe merevedett kirekesztő társadalmak megbetegszenek, saját rossz identitásuk, a nemzeti múltjuk foglyai és betegei. New Yorkban mindenki a jelenben, még inkább a jövőben él, amely felé tart. Magyarország a múltban él, amelytől nem képes elszakadni, nem képes feldolgozni, mert nemzeti identitása megakadályozza abban, hogy őszintén szembenézzen vele, és mint rossz örökségtől megszabaduljon tőle. Ha Magyarországra bevándorolna egymillió tehetséges, szorgalmas, a jövőjét építő ember, azok képesek lennének transzferálni a magyarságot a múltból a jövőbe. Nevetnének azokon, amin a magyarok rágódnak, adnának egy egészséges lelkületet, életszemléletet.
Aki túl nagy jelentőséget tulajdonít egy szűklátókörű identitásnak, amely a másoktól való megkülönböztetésre szolgál, megbetegszik. Ha túl fontos, hogy milyen vallású vagyok, a más vallású ellenség lesz. Ha túl fontos, hogy mi a nemzeti identitásom, a más nemzethez tartozó alacsonyabb rendű vagy fenyegető lesz számomra. Nem a valóságban lesz az, hanem a tudatomban, a hamis képzeletemben. Gonosszá lesz az ember, aki magát erősen azonosítja valamivel, és a saját identitásán kívülállót szükségszerűen alacsonyabb rendűnek gondolja. Ez elkerülhetetlen, mert az identitás mindig valami pozitív tulajdonsággal ruházza fel magát, és jobbnak tartja magát másoknál. Ez minden gonoszság, gyűlölet és háború forrása. Megbetegíti a lelket.
Nézem, hogy New Yorkban miért nyugodtak az emberek, miért kedvesek egymással, miért nem gyanakvóak és ellenségesek egymással. Azért, mert itt senkinek nincs a másikat kirekesztő identitása. Vannak gyökerei, van kultúrája, egymástól különböző értékrendje, de ezek egyike sem egy identitás, amely azonnal követeli, hogy a rajta kívül állót leminősítse. Egyetlen identitás az, hogy emberek vagyunk egyformán, akik nagyon sokfélék és sokszínűek, de alapjában véve emberek, akik egyformán az alapvető emberi méltóságot, az emberi jogokat tekintik alapértéknek. Csak az válik deviánssá, aki ezeket az emberi értékeket megsérti. Ezek a felvilágosodás értékei: az egyéni szabadság, az emberi jogok, a másokkal szembeni tolerancia és tisztelet. Nem véletlen, hogy a nemzeti identitást erősítő rendszer vezetője azt mondja, nekünk nem fontosak az emberi jogok, a demokrácia és a szabadság, mert helyette ott van egy szörnyűséges tartalmú nemzeti identitás, amely megöli ezeket.
Ha nem a múltban gyökerező nemzeti identitás fogságában vergődök, akkor nem szükséges a múlt bűneit takargatni, letagadni és ölni értük. Önértékem csökkenése nélkül tudom beismerni, bevallani saját bűneimet, nemzetem bűneit, meg tudok tisztulni, meg tudok szabadulni, katarzist tudok átélni, és új erővel tudok morálisan megtisztulva a jövő felé haladni. Mindazokkal a tapasztalatokkal felvértezve, hogy ezeket a bűnöket többé ne kövessem el. De ha az identitásom egy nemzeti illúzióhoz, vallási identitáshoz köt, nem tudok a múlt bűneitől megszabadulni, mert azzal elveszítem önazonosságom alapjait. Akkor felmerül a kérdés, ha az identitásom nem hordoz valamilyen értéket, ami másoknál jobbá tesz, akkor ki vagyok én? Az a baj, hogy ebben a borzalmas világban nincs önmagában értéke az embernek, hanem csak másokhoz képest, akiket szükségszerűen alacsonyabb rendűnek kell tekintenie.
Ezért idegesítettek mindig a nagy magyar ünnepek, soha nem tudtam azonosulni egyikkel sem, nem tudtam azonosulni soha egyetlen olyan magyar múltbeli eseménnyel sem, amelyről azt éreztem, hogy falakat épít körém és a szabadságomat elveszi, mert identitásommá akarják tenni. Nem akarom, hogy ezekkel a hamis fikciókkal legyek azonos, a szentistvánnal, a koronával, a trianonnal, az 56-al, a moháccsal, a levert forradalmakkal, a kudarcokkal, a hazug „keresztény” magyar identitással, amelyek mind elszakítanak nembeli lényegemtől, beszűkítik a világomat, kirekesztenek másokat és más lehetőségeket az életemből. Lehessek bárki, mint bárki más, az életem legyen a csodák sorozata, legyen hely a váratlan, a meglepő, nem várt dolgoknak, a csodáknak. Mindig elvágyódtam a korlátok közül. Számomra a szabadság mindennél fontosabb volt. Soha nem akartam nagy ember lenni, soha nem akartam gazdag lenni, mindig csak szabad akartam lenni. Ahhoz pedig le kell ráznom minden olyan hamis identitást, ami megkötöz. Isten teremtménye vagyok, szabadnak születtem, EMBER vagyok, függetlenül attól, hol születtem. Ha magyar földön szabadnak érezhettem volna magam, soha nem vágytam volna sehova.
Az a baj a politikai baloldallal és a liberálisokkal, hogy nem adnak új identitást, azonosságtudatot, önértékelést a magyar népnek, ne kelljen a Trianont siratni, hogy embernek érezhesse magát, mert az egy hazugság, hogy az ő emberi értéke, önbecsülésének alapja ezekben van. A politikai jobboldal lényege, hogy valamilyen hamis identitást adjon a népnek, és ezzel legitimálja önmagát, taszítsa ideológiai fogságba a népet, és hivatkozási alapot teremtsen a hatalom kirázólagos jogára. De ha élne itt a világ minden részéről még kétmillió bevándorló új magyar, akiknek semmi közük ehhez a sok önáltató hazugsághoz, képesek lennének mintát adni és kirántani a magyar népet az alaptörvénybe is foglalt hamis nemzeti identitásból, amely előbb-utóbb a pusztulását okozza.
Tévednek, akik azt hiszik, hogy az idegen majd nem lesz elég jó magyar és hazafi. Kutatások bizonyítják, de a történelmi és hétköznapi tények is igazolják, hogy nem lesz egy országnak odaadóbb és hazaszeretőbb fia, mint egy bevándorló, aki megtalálta ebben a népben a boldogulását, az otthonát, ahol a gyermekeit biztonságban tudhatja. Miért feltételezi a sok magyar, hogy nem ezek a becsületes céljai egy bevándorlónak? Ez pedig az országot gazdagítja. Soha egy magyar olyan hálás a hazájának nem lesz, mint egy bevándorló, akit befogad az ország. Nincsenek nagyobb amerikaiak, mint a legfrissebb bevándorlók, akik hatalmas lendülettel és erővel vesznek részt mindenben. Az őslakosság eltunyul, ellustul, elfásul, ha nem jön a friss konkurencia. A friss bevándorlók otthont akarnak teremteni maguknak, egy jobb világot akarnak, meg akarják mutatni maguknak és másoknak, hogy sokra képesek. Az aradi vértanúk többsége nem magyar volt. Az 1848-as szabadságharcban annyi zsidó harcolt önként a magyar szabadságért, hogy Kossuth elismeréssel szólt róluk. A legenda szerint a cigány Sárközy mentette meg az egri várat. De Hunyadi, Petőfi, a legnagyobb magyarok mind bevándorlók voltak, akik ezt a friss tüzet, szabadságot, lelkesedést hozták magukkal, és a nemzeti haladás élenjárói voltak. Ostobaság megkülönböztetni őket. Ugyanolyan magyarok, mint bárki más. Az Orbán vagy a Schmitt mitől magyarabb, mint a Goldberger vagy a Rakitic? Ezeknek miért ne járna ugyanaz a lehetőség, mint az Orbánnak?
Gonosz emberek, akik ezt meg akarják akadályozni. Ennek hátterében az áll, hogy a nemzeti identitás láncaival fogságban akarják tartani a népet, uralkodni akarnak rajtuk. De ha itt lenne még 3 millió egészséges lelkű bevándorolt magyar, akiket nem érdekelnek a nagy nemzeti hazugságok, ezt az Orbán vezette bűnbandát úgy kergették volna már el a legnemesebb emberi értékek és a jog nevében, hogy a korrupt lelkű, beteg világnézetű magyar őslakosok csak tátott szájjal néznék. Körülnézek Queensben a teraszokon, egymás mellett a kínai, koreai, afgán, görög, lengyel, olasz és ki tudja még, honnan való emberek. Ezek ha meglátnák Orbán Viktort a Kósa Lajossal, meg a Rogán Antallal, meg a Lázár Jánossal, vagy röhögő görcsöt kapnának, vagy még inkább úgy néznének át rajtuk, mintha nem is léteznének, és egy pillantásuktól megsemmisülnének. Ezek csak a pincéreik lehetnének. S ezzel ők tisztában vannak. Ettől félnek.
Az Index elment a debreceni koncentrációs táborba, és interjúkat készített az ott fogva tartott menekültekkel. Döbbenetes látvány volt, mert én naponta látom itt ezeket az arcokat, köztük élek, gyönyörű családjaik vannak, nagyszerű emberek, és az én hazámban ugyanilyen emberek kirekesztve, szögesdrótok között élnek, megalázva, hatalmas plakátokon hirdetik róluk, hogy bűnözők és tiszteletlenek, kulturálatlanok, mindahányan, ahogy vannak. Elmeséli egyikük a videón, hogy Debrecenben bemegy a magyar presszóba, van pénze, kér kávét, és azt mondják, hogy nincs, miközben a magyarok ott kávéznak. Ha felszáll egy buszra, nem ülnek mellé, mert más a bőrszíne. A 21. században Európában.
Egy másik menekült elmondja, hogy fogorvos, de a nyilatkozatából kiderül, hogy úgy bánnak vele, mint egy kutyával. Nézem az arcát, felismerem a karakterét, szívesen lennék a barátja, és ha itt lenne, barátok is lennénk. Teljesen egyenrangúak, ez természetes. Magyarországon ez az ember alacsonyabb rendű élőlény, ha ottmarad, egész életében kirekesztett lesz, rasszista pillantásoktól körülvéve, élete végéig megbélyegezve és megalázva. Elmondja, hogy saját hazájában sokkal több pénzt kereshetne, mint Magyarországon valaha, de ott nem volt biztonságban az élete. Nem kellene két kézzel kapni az ilyen értékes emberek után? Hát mennyivel értéktelenebb ember ő, mint a Kósa Lajos?
Nézem ezt innen Amerikából, és arra gondolok, hányan tudnak erről az amerikaiak közül? A kislányom tanárnője egy csuda érdekes nő, New Jersey női súlyemelő bajnoka volt, fiatal, vagány, ha a gyerekek jól teljesítenek, megajándékozza őket az osztályban egy szaltóval. Szíriában született, a családja onnan menekült, itt végezte el az egyetemet. Az iskola egyik legjobb tanára, a gyerekek rajonganak érte. Nem kell szégyellnie, hogy ő egy szíriai, mert ő egy amerikai, miközben az osztályában perui, brazil, lengyel, német, francia, szlovák, görög, ír, etióp, magyar, indiai stb. amerikai gyerekek járnak. És mind jó amerikaiak. Az én kislányom született amerikai, de jobban beszél, ír, olvas magyarul, mint sok magyar felnőtt, a magyarsága ezt a kultúrát jelenti, de belső lényegét tekintve amerikai. Az „amerikaiság” ugyanis nem egy nemzeti identitás, hanem a befogadás, a tolerancia, az elfogadás, az emberi méltóság, az emberi jogok és az egyéni szabadság kifejezésére szolgál. Erre büszkék. Az „amerikaiság” úgy fordítható, hogy „emberiesség és szabadság”. Nem a kirekesztés, hanem az elfogadás a lényege. Ja, és az én kislányom szívesen lenne magyar is, ha a „magyar” szó ugyanezt jelentené. De amíg nem így van, óvatosságra intem: ebből csak baja származhat.
De ha a magyarok ragaszkodnak ahhoz a náci jelszóhoz, hogy Magyarország legyen a magyaroké, megtehetik, és élhetnek egymás közt bebüdösödve, mint egy tó, amelynek nincs se kifolyása, se frissítő forrása. Nézhetik gyanakodva egymást, vicsoroghatnak egymásra, csak ne hibáztassanak megint másokat, és ne irigykedjenek azokra a multikulturális országokra, amelyek szabadon, jólétben és boldogságban élnek. Akik tudnak mosolyogni. Szeressék a Viktorukat, az övék, őt választották.
Mindenkinek joga van az élethez. Joga van álmodni, csodákat várni, olyan helyre menni, ahol tanulhat, ahol szabadon élhet, ahol nem kell félni, ahol a tehetségét kibontakoztathatja. A világ normális állapota a permanens népvándorlás. Otthonunk az egész föld. Nem vagyunk röghöz kötve. Akik ezt elvitatják másoktól, azok gonosz emberek, akik népüknek ártanak a legtöbbet, megfosztva őket attól, hogy csodálatos más embereket ismerjenek meg. Nem lehet egyetlen nehézsorsú, a világ rossz helyére született gyerekének, felnőttjének sem megtiltani azt, hogy keresse azt a helyet, ahol az álmait megvalósíthatja, ahol emberhez méltó életet élhet.
Ne aggódjanak a magyarok a menekülthullám miatt. Az ő országuk nem az a hely, ahova ambiciózus, csodákat kereső, nagy álmokat dédelgető, egészséges lelkű emberek vágynak. Onnan még azok a magyarok is elmenekülnek, akikben vannak ilyen vágyak, akik annak ellenére embernek akarják érezni magukat, hogy Magyarországra születtek. És külföldön szégyellik magukat a hazájuk miatt.
Így vagyunk mi is a világ országútjának menekültjei. A kirekesztő magyar nemzeti identitás, a gyűlöletkultúra menekültjei vagyunk. A debreceni koncentrációs tábor lakói a kollégáink nekünk.
