Európának nem kell Washingtonra figyelnie, az amerikai politikához igazodnia, mert olyan nincs. Trumpot nem érdekli Brüsszel, szeretne jóban lenni Moszvával.
Lehet örülni. Legalábbis az amerikai külügyminiszter Rex Tillerson szerint, aki Trump helyett úgy értékelte az orosz és az amerikai elnök első találkozóját, hogy „A kémia kettejük között teljesen világosan pozitív volt.” Az amerikai elnök – immár hagyományosnak nevezhető módon – nem állt az újságírók elé, és nem kommentálta megbeszélését orosz partnerével. Nem úgy Putyin, aki magvas és komoly értékeléssel állt elő, amikor azt mondta a sajtónak, hogy „a Trump a tévében egészen más, mint az igazi.”
Államférfiúi éleslátás, vagy jól meggondolt élcelődés, akár az előbbi, akár az utóbbi, nem lehetünk boldogok tőle. Attól sem, amit mindehhez még hozzáfűzött: „Egészen pontosan tudta, hogy kivel beszél(értsd Trump a szerk.) és nagyon gyorsan válaszolta meg a kérdéseket”. Ilyen hízelgőt sem hallottunk még amerikai elnökről, főleg nem orosz vezető szájából. Persze ezt úgy is lehet érteni – de csak nyilvánvaló rosszindulattal – hogy Putyin KGB tartótiszt megdicsérte az általa beszervezett ügynökét.
Nem tudni. Csak azt, hogy az amerikai sajtó egészen magán kívül volt, amiért a megbeszélésekre ilyen szűk körben került sor. Az elnökök mellett a két külügyminiszter volt csak jelen. Azt azonban határozottan cáfolták, hogy a két tolmács holttestét a Hamburgot átszelő Elba folyóból halászták volna ki a tárgyalások után néhány órával, de – a Trump és közvetlen környezetének orosz kapcsolatai körüli nem jelentéktelen huzavona miatt – nincs mit csodálkozni a vadabbnál vadabb összeesküvési elméleteken.
Az már nem a fantázia szüleménye, hogy Angela Merkelnek majdnem annyi törött cserepet és üveget kellett Trump után a G20-as csúcsot értékelve összesepernie, mint amennyi törmelék Hamburg utcáin maradt a szélsőséges kapitalizmus ellenes randalírozók után. Azzal a különbséggel, hogy ez utóbbit – ismerve a német precizitást – egy-két nap alatt el fogják tüntetni. Ahogy Merkel meg is ígérte, a károsult lakosokat, üzleteket anyagilag is kárpótolni fogják, aminek részletein – utasítására – már gőzerővel dolgozik a német pénzügyminisztérium. És lévén választási év, továbbá a német államkassza csordultig tele, nem lesz az állam szűkmarkú az adófizetők pénzéből.
Azt már nehezebb lesz összetakarítani, amit Trump rúgott szét a G20-as csúcson. Igazából mindenben szembe ment a 19 másik országgal. A fő kérdések közül ki kell emelni a környezetvédelem ügyét, amelyet megint teljesen ignorált és részt sem vett a témában tartott ülésen, helyette Vlagyimir Putyinnal múlatta az időt, ami – valljuk be – tényleg érdekes lehetett.
Két órán át kérdezgették egymást – ahogy a kiszivárogtatott morzsákból kiderül – mígnem addig jutottak, hogy a találkozó hasznos volt és talán a szükséges szintre lehet majd emelni a két ország kooperációját, de egymás válaszaira mindketten másképpen emlékeztek. A klímavédelemben 19 ország egy emberként állt ki a párizsi megállapodás megváltoztathatatlansága és újratárgyalhatatlansága mellett, míg Trump egyedül annyit íratott be a közös közleménybe – eléggé pofátlan módon – hogy szívesen segítenek amerikai földgázzal azoknak, akik a fosszilis energiából kiszállás helyett egy kevésbé környezetszennyező fosszilisre állnának át. Végül még a török elnök is belegyalogolt a Merkel által tető alá hozott 19 az 1 ellen záródokumentumban, amikor – minden dühét a németekre zúdítva, a menekültmegállapodás felrúgásával fenyegetőzve, sajtóértekezleten jelentette be: a török parlament nem fogja ratifikálni a párizsi klímamegállapodást. A világ elégedett lenne, ha elmondhatná, ez Erdogan legfőbb bűne az emberiség ellen, de sajnos nem.
A világkereskedelem szabadsága mellett és a protekcionizmus ellen is született állásfoglalás – amit Merkel sikerként könyvelt el – azzal a szépséghibával, hogy Trump beíratta, hogy az országok kormányainak joga van a saját piacuk védelmére, ha azt komoly veszély fenyegeti. Hogy értsék a gyenge felfogású európaiak, mindjárt utalást tett az onnan az USA-ba exportált acélipari termékekre kivetendő védővámokra, amire viszont Jean-Claude Juncker az Európai Bizottság elnöke az EU nevében csak annyit mondott, hogy Brüsszel teljes harckészültségben várja az amerikai lépést és nem fog napokba se telni, míg megszületik a méltó válasz. Ez azért – kezdetnek – biztató.
A migrációs válsággal kapcsolatban ismertek Trump mexikói falépítési erőfeszítései és a beutazások korlátozására tett – immár némi sikert is hozó – próbálkozásai. A lényeget lelkes lengyelek előtt adta elő még a csúcs előtt Varsóban, amikor arról beszélt, hogy minden áron meg kell és meg is fogjuk védeni a nyugat értékeit bárkitől, aki azokat el akarja venni tőlünk.
A német sajtó nem kis iróniával számol be arról, hogy mindez mennyire hiteles szájból hangzott el azok után, hogy Trump szinte mindenkivel jóban van, vagy jóban szeretne lenni, aki ezeket a bizonyos nyugati normákat bárhol a világon lábbal tiportja és csak olyanokat ekéz folyamatosan, mint Németország, Franciaország, vagy az egész EU, akik – legalábbis eddig – azt hitték, hogy a nyugathoz és a nyugati kultúrához tartoznak és azon az oldalon állnak amelyiken az amerikai elnök.
Azt azonban a javára kell írni, hogy az előző európai útja alkalmával elkövetett tahóságait nem ismételte meg. Nem lökött félre egyetlen kormányfőt sem és nem nézte látványosan levegőnek az Egyesült Államok legfőbb szövetségeseit. Azt azért testbeszéddel az egybegyűltek tudomására hozta, hogy a világon semmi értelmét nem látja a multilaterális találkozóknak, ahol az USA-nak is csak egy széke van a tárgyaló asztal körül. Sokkal jobban szeretné otthonról a földbe twittelni a partnereit és az ellenfeleit, a Fake newst terjesztő sajtó helyett szívesebben beszél a szavaira szomjazó hívei előtt, akik nem kérdeznek, csak tapsolnak.
Európa és az EU vezetői megint egyszer meggyőződhettek arról, hogy Donald Trump eléggé kiszámíthatatlan szövetséges, de ennek minden előnyével, azaz immár nem kell semmiben Washingtonra figyelni, az amerikai politikához igazodni, mert olyan nincs. Az USA mindenbe bele akar szólni, aminek semmi értelme, de legalább a fontos kérdéseket fel sem ismeri. Ebből kifolyólag Európa előtt soha nem látott perspektíva nyílt, hogy végre megvalósíthassa önmagát és létrehozhassa az erős és központilag irányított EU-t, az Európai Egyesült Államokat, saját gazdaság-, kül- és védelmi politikával, aminek kialakulását évtizedeken keresztül eredményesen torpedózta meg Washington.
Zsebesi Zsolt
