Elérte a nácikat a logikai gondolkodás, alkalmassá váltak néhány logikai műveletre, mint az analízis és a szintézis, aminek egyelőre beláthatatlan következményei lehetnek. A kétkezi egyszerű náci eddig azt hitte, s ebből a hitéből nem lehetett kibeszélni, hogy minden zsidó egyforma, a zsidók összefognak és összetartanak, nincs különbség közöttük. Nem zavarta őket, hogy a világon nem talál két olyan zsidót, aki egyetértene, mert a mítosz erősen állt.
Ez a gondolkodás eredményezte, hogy a nácik kizárólag származás alapján minden zsidót egyformán alkalmasnak és méltónak találtak arra, hogy auschwitz-i vonatjegye legyen. Az egymással szemben álló zsidókat sem voltak képesek megkülönböztetni egymástól, minden különbséget csak zsidó trükknek tartottak. A nagytőkés és az ő vagyonát államosító zsidó csak szándékos megtévesztés a hagyományos náci logika szerint. Ezek szerepek, melyeket megtévesztésül használnak a zsidók. Egy derék magyar nácit ez eddig nem tévesztett meg. Az apák kommunisták, a fiak polgári liberálisok, de az csak a látszat, hogy ezek ellentétei egymásnak, még inkább, hogy ellenfelek lennének. Ez a zsidók trükkje.
Ám jelentős fordulat állt be a náci gondolkodásban, miután egyik jeles képviselőjük, Orbán Viktor megismerkedett az ortodox jobboldali, nacionalista zsidókkal, Köves Máté (Slomó) és a haszid mozgalom segítségével, s megértette, hogy ezek ugyanúgy utálják a liberális és nem ortodox, nem nacionalista (más irányzat szerint nem cionista) zsidókat, mint bármely más rendes zsidógyűlölő antiszemita. S megértette, hogy jobban jár, ha ezt az ellentétet kihasználja, és mélyíti, mintha az összes zsidót az eddigi náci logika szerint egybemossa.
Eddig is fel-felbukkant a rendes, keresztény magyar antiszemita táborban a „jó zsidó” és a „rossz zsidó” toposza (Csoóri Sándor és Csurka István munkásságában egyebek mellett), és minden jó nácinak van legalább egy zsidó barátja, aki rendes ember, annak ellenére, hogy zsidó. Akit mélyebben érdekel a téma, vannak a „keresztény” antiszemitizmusban is ennek történeti előzményei. De rendszerszintűen és politikai cselekvéssé formálva most bukkant fel a nácik között először a felismerés, hogy a zsidók különbségeit nem eltakarni, hanem kiaknázni kell.
Ebben vitathatatlanul nagy érdeme van Orbán Viktornak, aki ezért egyszer még a világ antiszemita és náci irodalmában méltó helyet kaphat, egészen közel Adolf Hitlerhez a polcokon, mert továbbfejlesztette a Mein Kampf-ot. Ennek lényege az, hogy a jobboldali, nacionalista, ortodox és cionista zsidókkal kell az asszimilált, baloldali és liberális zsidók elleni antiszemitizmust leplezni. Ha őket a jobboldali-nacionalista, ortodox, cionista zsidó is utálja, akkor a nácik zsidógyűlölete is megnemesül, nem antiszemitizmus többé, hanem jogos kritika. Olyan kritika, amivel még az legeredetibbnek számító zsidók is egyetértenek. Nincs többé náci, és ezt az igazolást a legortodoxabb zsidók jelentik ki.
Egy „keresztény” antiszemita nacionalistának ugyanis nem ellensége az a zsidó, aki nem Magyarországon, hanem Izraelben van, aki ugyanolyan nacionalista és soviniszta, mint ő, aki nem akar Magyarországon élni, vagy ha mégis, akkor csak a vallás érdekli, és nem szól bele abba, hogy diktatúra van-e és hányan ülnek a felcsúti kisvasúton. Ellenkezőleg, maga is az illiberális vallási állam híve, ún. „teokratikus” országot akar Izraelben, ahol a mózesi törvények az állam törvényei lesznek, s ugyan nem Isten, de a főpapok uralkodnak, mint a régi szép időkben, amikor Jézus mérgeskígyók fajzatainak nevezte őket.
Ezek pedig szívesen fognak össze illiberális, nacionalista keresztényfasisztákkal a liberális, baloldali és vallástalan zsidókkal szemben, akiket vagy megtéríteni akarnak, vagy kiiktatni a befolyásukat a világban és a zsidóságban, mert akadályai a zsidóság „megtérésének” és a régi teokratikus izraeli állam létrejöttének, amelyben az ortodox zsidó vallás az állammal összefonódik, s az államot a vallás (a cionista, nacionalista, ortodoxia) alá rendeli. Ezért ment Netanjahu boldogan Budapestre, mert neki ugyanazok az ellenségei, mint a magyar antiszemita, náci, keresztényfasisztáknak.
Azt is joggal remélte, hogy a liberális Soros elleni kampány mellett Magyarországnak és a V4-eknek a liberális Európai Unió elleni harca is a segítségére lehet. Ha az Európai Unió a liberális jogállami gyökereit elveszítené, az óriási győzelem lenne az izraeli szélsőjobboldali ortodoxiának. A liberális EU ugyanis feltételeket támaszt Izraellel szemben, amelyet sokan Izrael-ellenességnek vélnek, de nem az. Egy jogállami Európa nem adhatja az áldását arra, ha egy ország nem tart be megállapodásokat és a nemzetközileg elfogadott országhatárait.
Az egészben a visszataszító csupán az, hogy a jobboldali-nacionalista ortodox zsidókat nem zavarja, ahogy Netanjahu-t sem zavarta, hogy a liberális, asszimilált, vallástalan zsidókkal szembeni uszítás és propaganda antiszemitizmusból fakad, ugyanaz a náci zsidógyűlölet áll mögötte, amely a holokauszthoz vezetett. Ők pedig legitimálják az antiszemitizmust, mert saját liberalizmusellenességük szembefordítja őket a liberális zsidókkal, s ez már erősebb, mint a nácikkal szembeni utálat és a nem vallásos zsidókkal szembeni szolidaritás.
Ez látszik Köves Slomón, amikor aljas hazugságokkal megvédi Orbánt az antiszemitizmus jogos vádjától, és zsebre vágja boldogan ezért a Júdás-pénzt Orbántól, mert azt gondolja, nemes célra, a haszid misszióra, a zsidóság megtérítésére és a zsidóság népszerűsítésére fordítódik. Zsidónak és zsidóságnak csak magukat tekintik, a vallástalan zsidót, mindaddig amíg vissza nem tér az ortodoxiába, nem tekintik annak. Ha Soros nem zsidó, akkor nem is lehet az ellene szóló kampány antiszemita.
Eközben Soros a náciknak a „zsidó” megtestesítője. Ez a kép azonban most árnyalódik, ami szintén öröm az ortodox jobboldali-nacionalista zsidóknak, mert Soros csak a „rossz zsidó”, a liberális zsidó jelképe lesz, amely gonosz, a nemzetállamok ellen tör, a nemzeti létet veszélyezteti. De ez nem igaz a külsőségekben is önmagát elkülönítő vallásos zsidóra, aki ezzel szemben nem liberális világ-összeesküvő, nem a gyűlölt demokrácia képviselője, hanem annak ellensége. S mint ilyen, az antiszemiták, nácik harcostársa.
Budapesten azért élték meg rosszul a nem ortodox, nem haszid, nem cionista zsidók a Netanjahu-látogatást (már legalábbis, akinek egy kevés esze van, és nem homályosítja el a nacionalizmus a látását), mert a fenti érdekazonosság mentén Izrael egyszerűen eladta a magyar nem vallásos, liberális és asszimiláns zsidókat Orbánnak és a náciknak. Ugyanez a helyzet más országok liberális zsidóival is, ha Orbán zsidókkal hitelesített nácizmusa terjed más antiszemiták között is. Mindenhol, ahol Soros elleni kampány zajlik.
Nem véletlenül mondta Heisler András, hogy a magyar zsidók félnek, mert a magyar zsidók többsége nem ortodox, hanem neológ vagy kulturálisan zsidó, vagy asszimiláns liberális. A döbbenetes az, hogy Netanjahu nem melléjük, hanem az őket megfélemlítő, és antiszemita kampányt folytató Orbán mellé állt. A holocaust óta ez a legnagyobb árulás, amit izraeli vezető elkövetett, ez Izrael állam mélypontja. Izrael ugyanis a holokauszt miatt jöhetett létre, az a meggyilkolt asszimiláns magyar zsidók elpusztítására is épült. Azok ölték meg őket, akik a Soros-plakátok eredetijét gyártották, és azok szellemi elődei deportálták őket, akiket Izrael miniszterelnöke a meggyilkolt zsidók leszármazottai helyett választott.
A totális zűrzavart erősíti, hogy jószándékú emberek is ünneplik, mert félreértették Orbán szavait, amikor „bűnnek” nevezte a nácikkal való kollaborációt, s azt mondta megint, hogy „Magyarország nem védte meg a polgárait”. Ez a mondat a felelősség elhárításának régi jól ismert kliséje, ez valójában egy antiszemita mondat. Ugyanazt jelenti, mint a Szabadság téri hazug, antiszemita emlékmű, hogy a magyarok nem tehetnek semmiről, mindössze az történt, hogy nem védték meg a német náciktól a zsidókat.
Valójában maguktól kellett volna megvédeni őket, mert a holokauszt áldozatait ők küldték szándékosan a biztos halálba. A magyar állam legitim kormánya, amely pontosan tudta azt, hogy mi lesz az Auschwitz-ba küldött zsidók sorsa. Ez nem beismerés volt, hanem tagadás. A nácikkal való kollaboráció „bűnének” megvallása annyira őszinte, hogy Orbán eközben antiszemita propagandát folytat. A jelenlegi magyar kormány már nem kollaborál nácikkal, hanem maga lépett a nácizmus útjára.
Aki a nácikkal való kollaboráció bűnét most elkövette, az Netanjahu, Izrael miniszterelnöke volt. A magyar állam felelősségét eddig egyetlen magyar miniszterelnök ismerte el minden történelemhamisítás és felelősségelhárítás nélkül: Horn Gyula. Orbán Viktor a legnagyobb antiszemita kampány közepén hirdetett zéró toleranciát az antiszemitizmus ellen. Nagyon vaknak kell lenni ahhoz, hogy ezt valaki ne vegye észre.
Az Orbán-rezsim hirtelen „zsidóbarátsága” és „Izrael-imádata” megzavarta a még oly elvhű és elkötelezett magyar antiszemitát is, mivel Orbán kormányát rendes antiszemita magyar „keresztény”-fasiszta kormánynak ismerte eddig. Most akkor hogyan is álljunk a zsidókhoz, ki a zsidó, ki a nem zsidó, kit szeretünk, kit utálunk? De ez a zavar, csak átmeneti. A „zsidó reneszánsz” az eddigi legmocskosabb antiszemita program, amit Adolf Hitler óta láttunk. Ez valójában „náci reneszánsz”, megújulása a nácizmusnak, amely zsidókat állít antiszemita propaganda és zsidógyűlölet mögé. Kihasználja a zsidóságon belül eddig is volt ellentéteket és szembeállítja a zsidóságot egymással. (Erről egy jó cikk olvasható az átlátszó.hu-n.)
Végezetül szót kell ejteni e fordulat kapcsán a nem antiszemita kereszténységről is, amely nagyobbrészt (a kollaboráns Hit Gyülekezetét leszámítva) Orbán által egyházként betiltott keresztény (neo)protestáns kisegyházakból áll. Ezek semmit nem értettek meg abból, ami zajlik, s egyszerűen „úgy maradtak”. Belemerevedtek abba az Ábrahámnak adott ígéretbe, hogy „Átkozott, a ki téged átkoz, és a ki téged áld, legyen áldott” (I. Mózes 27,29). Ezt az ígéretet – amit néhányan haszonlesésből követnek – általában „Izraelre” értik.
Csakhogy ezt az ígéretet Isten Ábrahámnak és Ábrahám magvának adta, ami nem azonos Izrael államával vagy csak az Izrael államban élő zsidókkal. Még kevésbé azonos csupán az egyik izraeli vallási-politikai irányzattal, s még annál is kevésbé azonos Netanjahu-val. Az a logika is sántít, hogy Netanjahu megtestesíti miniszterelnökként az egész Izraelt (az egész zsidóságról már nem is beszélve, lásd fent), mert Izrael része Netanjahu minden politikai ellenfele és kritikusa, de a korrupció miatt ellene nyomozó izraeli főügyész is.
Ezért tévedés Netanjahu-t áldani azért, mert az antiszemitákkal egy követ fúj. Attól nem lesz senki átkozott, ha ezzel nem ért egyet. A „ki zsidó, ki zsidóbb és ki a legzsidóbb” egy ismert kérdés, amelyet igencsak árnyal, hogy Jézus például kora ortodox farizeusaira azt mondta, hogy ugyan „Ábrahám magva vagytok”, de „ha Ábrahám gyermekei volnátok, az Ábrahám dolgait cselekednétek”. Akikhez beszélt, írástudó ortodox vallásos zsidók voltak, ugyanolyanok, mint akik ma Netanjahu kormánya mögött állnak. Még azt is mondta nekik, hogy „Ti az ördög atyától valók vagytok, és a ti atyátok kívánságait akarjátok teljesíteni”.
Ha a hit, Ábrahám hite dönti el, hogy ki az ő magva, akkor Jézus szerint az ortodoxia nem volt jobb helyzetben, és semmivel sem volt zsidóbb, mint a magát vallástalannak mondó, de a krisztusi tanításokhoz a cselakedeteivel sokkal közelebb álló Soros György. Ha viszont az számít, hogy fizikailag ki az, aki Ábrahám fizikai magvából származott, akkor nemcsak a vallásos zsidók az Ábrahám magva, hanem a vallástalanok is, minden ember, aki Ábrahám fizikai magvából származott. Így Soros György is, aki amúgy Netanjahu politikai ellenfele. S vajon ki áll a jó oldalon, az ortodox izraeli zsidóság, amely az Antikrisztussal kiegyezik a Biblia szerint, vagy a nacionalisták ellenfele, Soros György, akivel ez nem történhet meg, mert egész munkássága ezt a folyamatot lassítja? Talán nem véletlenül utálják a nácik.
Ezek után addódik a kérdés, hogy mennyire bibliai az a megközelítés, amely Netanjahu-t Izraellel, Ábrahám magvával azonosítja, akit áldani kell minden időben, hogy áldás legyen a gyümölcse, s amely Soros Györgyöt, az ugyancsak Ábrahám magvából származó zsidót, a nácikkal és az antiszemitákkal egy kórusban rágalmazza, hazugságokkal gyalázza, átkozza, ahogy például a taszító stílusú Izrael-imádatáról híres Hit Gyülekezete és az őket majmoló többi neoportestáns kisegyház és lelkész teszi? Hogy viszonyul ez az I. Mózes 27,29-hez?
S mivel Izraelnek valódi ellenségei is vannak, nem úgy, mint a náci és antiszemita Orbán-rezsimnek, a szélsőséges palesztinok terrortámadásai pedig a szélsőséges izraeli pártnak kedveznek, ezért nem várható belátható időn belül, hogy baloldali kormánya lesz Izraelnek. De ha egyszer lesz, ahogyan már többször volt, és baloldali miniszterelnöke lesz, akit nem ölnek meg jó szokásukhoz híven a szélsőjobboldali vallásos-nacionalista fanatikusok (lásd: Yitzhak Rabin miniszterelnököt), akkor őt kell azonosítani Izraellel, vagy továbbra is csak a militáns, szélsőjobboldali, nacionalista, ortodox irányzatot? Kit kell áldani és átkozni akkor?
Érdemes lenne a fanatizmushoz észt is ragasztani, és nem bedőlni egyetlen szélsőséges irányzatnak sem, különösen azoknak, akik nácikkal, s antiszemita, zsidógyűlöletet terjesztő rezsimekkel, így az Orbán-rendszerrel hajlandóak saját zsidó testvéreiket elárulva „bűnös” kollaborációba fogni. Akik számára közömbös, s szóra sem érdemes a holokauszt túlélőinek és az áldozatok hozzátartozóinak félelme. Akik hiába mondják Heisler András szavaival azt, hogy „Mi ne volnánk igazi zsidók? Akik Izraellel álmodunk?” Ez a legfájdalmasabb kiáltás az izraeli miniszterelnök, az ortodox irányzat árulása, és Orbán megosztó politikája ellen.
Az antiliberális, nacionalista, ortodox és cionista zsidó az antiszemiták csodafegyvere lett. Ha ez a fegyver működik, eltűnik a Földről az antiszemitizmus, mert ezek minden náci és antiszemita megmozdulást hitelesítenek, hogy az nem antiszemitizmus. Hiszen maguk az igazi zsidók, a „jó zsidók” is ugyanazok ellen vannak, mint az antiszemiták. Ezért nincs mit tenni, a történelem ismétli önmagát, nincs új a nap alatt. Mert ha nem állítják meg időben a nácikat, ha a bűnbakképzés, a populista demagógia teret nyer, akkor minden a kezükre játszik. Jó szerencsések lesznek.
A kérdés, hogy ki áll melléjük, és ki áll szembe velük. Magyarország jó szokásához híven megint rossz oldalon áll, és jó úton halad afelé, hogy a bal kéz felől álló kecskék közé kerül, nem megy be a messiási birodalomba, és megszűnik örökre önálló nemzet és ország lenni.
Sokak számára ez vigasztalásként és megnyugtatóan is hangzik. Az egy normális világ lesz.
