2024, november22, péntek
KezdőlapVéleményPozsár László: Diktatúra-e a diktatúra?

Pozsár László: Diktatúra-e a diktatúra?

-

Az utóbbi napokban hirtelen több olyan értekezés látott napvilágot, amely tudományos alapossággal, vagy épp logikusnak tetsző gondolatmenettel próbálja bizonygatni, hogy az Orbán-rendszer (még) nem diktatúra.

Az egyik legfőbb érv, hogy jelenleg Magyarországon lehet tüntetni, sőt még azt is lehet kiabálni, hogy „diktatúra van”, vagy hogy „diktátor”. Az érvelések alapján ezért aztán tudományos alapon nem lenne korrekt, hogy ezt a rendszert diktatúrának nevezze bárki.

Nos, én nem vagyok történész, de meggyőződésem, hogy nem is kell annak lenni ahhoz, hogy tisztán lássunk ebben a kérdésben. Az elmúlt napokban megpróbáltam az általános műveltségen túl is tájékozódni, és különösebb keresgélés nélkül több olyan definícióval is találkoztam az interneten is megtalálható szakkönyvekben, lexikonokban, amelyek alapján az Orbán-rendszer teljes joggal nevezhető diktatúrának.

A továbbiakban pedig azt is nyilvánvalóvá tesszük, hogy a tüntetés és a szólás részleges (gondoljunk Rékasi Zsigmondra és társaira, a kivéreztetett ellenzéki sajtóra, vagy a kivégzett Népszabadságra) szabadsága önmagában egyáltalán nem jelenti azt, hogy nincsen diktatúra, még ha más definíciók, vagy egyes szakmai állásfoglalások ezt is támasztanák alá.

Mielőtt rátérünk a lényegre, kell tennünk egy kis kitérőt. Ugyanis meg kell értenünk, át kell gondolnunk, hogy mi motivál egy diktátort. A diktátorok célja mindenkor a hatalmuk kiterjesztése a végsőkig, és a cél érdekében nem válogatnak az eszközökben. Ha kell, erőszakhoz folyamodnak, ha kell, csaláshoz, ha kell hazugsághoz, ha kell, megfélemlítéshez, ha kell, megvesztegetéshez, ha kell, akkor cselhez. Az okos diktátorok az adott körülményekhez igazítják, hogyan tegyék a hatalmukat korlátlanná.

Az elmúlt évszázadokban – ismeretem szerint – a diktatúrák valóban radikálisan korlátozták a szólás szabadságát. A diktatúrák ugyanis nem engedhetik meg, hogy tömegekben tudatosuljon, hogy diktatúrában élnek, mert akkor többé nem tisztelik a diktatúra létét biztosító törvényeket, és onnantól a diktatúra képtelen hosszú távon megvédeni magát a néppel szemben. Ezért tudtommal soha, egyik diktatúra sem hívta önmagát diktatúrának. (Kivéve szükségállapotokban, ahol elvárható volt, hogy a nép elfogadja az átmeneti jogkorlátozást.) És ezért korábban nem is hagyta, hogy mások annak nevezzék.

Így aztán – teljes joggal – kialakult a történelemtudományban egy olyan képzettársítás, (ami definíciókban is testet öltött), hogy a diktatúrák szükségszerűen olyan rendszerek, ahol a szólás- és véleménynyílvánítás szabadsága radikálisan korlátozva van.

És itt jön be a csavar. Ugyanis – emlékezzünk – a diktatúráknak az a célja, hogy ne tudják az emberek róla, hogy diktatúra. És mivel a köztudatba bekerült, hogy ott nem lehet diktatúra, ahol ki lehet azt nyílvánosan és büntetlenül mondani, hogy diktatúra van, ezért egy diktátor részéről ma már az a legokosabb, hogy – miközben minden más kontrollt és szabadságjogot módszeresen kiiktat, illetve korlátoz – a szólás szabadságát legalább részlegesen meghagyja. Ezzel a trükkel eléri, hogy az emberek összezavarodjanak, és – bár látják, hogy a hatalom már elérte, hogy kontrollálhatatlan és leválthatatlan legyen – mégsem ismerik fel, hogy egy diktatúrával állnak szemben, és nem szegülnek ellene azokkal az eszközökkel (és vannak békés eszközök is!), amelyekkel hatékonyan megvédhetnék magukat, és térdre kényszeríthetnék a hatalmat. (Orbán más álcákat is használ, pl a látszatválasztásokat és a látszatparlamentet, de ezeket már régebben kitalálták, ez nem újdonság.)

Ha valaki pedig, látva, hogy a rendszer nem kontrollálható és nem leváltható, a józan paraszti eszét használva mégis, ezek után is diktatúrának nevezi a rendszert, akkor előbb vagy utóbb helyreigazítják a történelemben jártas szakemberek.  Figyelmeztetik a közvéleményt a „tévedésre”, és ezzel – akarva vagy akaratlanul – a diktatúra malmára hajtják a vizet.

Nincs kétségem afelől, hogy Orbán rendszere diktatúra, és afelől sem, hogy tudatosan hagyja, hogy az utca embere diktatúrának is nevezhesse a rendszerét. Éppen azzal a céllal, hogy rámutathasson, hogy ez nem lehet diktatúra, hiszen szólásszabadság van.

Ha meggondoljuk, emiatt a trükk miatt ez a rendszer valóban különbözik a klasszikus diktatúráktól. Csakhogy tévednek azok, akik úgy gondolják, hogy valahol félúton van a demokrácia és a dikatúra között. Nem félúton van, hanem ez egy másik típusú diktatúra, egy továbbfejlesztett változat, amely képes álcázni magát. Az orvostudomány ismeri azt a jelenséget, amikor a kórokozó mutálódik, és rezisztenssé válik egy ellenanyagra. Itt is erről van szó. Ez a diktatúra halálosabb, mert tudja, hogyan altassa el az áldozatát addig, míg teljesen kiszolgáltatottá nem teszi.

Azoknak, akik tudományos alapon tiltakoznak az ellen, amikor valaki nevén nevezi a diktatúrát, azt javasoljuk, hogy akkor találjanak neki más nevet. De ne az áldemokráciát vagy a látszatdemokráciát, mert azzal csak eufemizálnak, és azt a benyomást keltik, mintha még nem lenne diktatúra. A magam részéről az „űberdiktatúra”, „szuperdiktatúra”, vagy „rezisztens diktatúra” neveket javaslom.

De amíg a tudomány gondolkodik, addig engedje meg a népnek, hogy felismerje, és diktatúrának nevezze a diktatúrát, és ne tartsa vissza a népet attól, hogy azokkal az erőszakmentes eszközökkel védekezzen ellene, amelyekkel diktatúrák ellen lehet védekezni: a tömeges bojkottal és a jól irányzott, hatékony polgári engedetlenségi akciókkal.

Vagy ne csodálkozzon, amikor a nép és a történelem majd – rájőve az igazságra – őket is okolja azért, ha ennek a történetnek vérzuhatag lesz a vége.

Most még meg lehetne akadályozni.







Amerikai Népszava
Amerikai Népszava
Az Amerikai Népszava szerkesztőségi cikke. Az írás az Amerikai Népszava véleményét és álláspontját tükrözi.
25,000KövetőKövessen minket!
1,000KövetőCsatlakozzon!
340KövetőIratkozzon fel!

Legutóbbi bejegyzések