Az új Nemzeti Alaptanterv nem teszi az iskolát elviselhetőbb és jobb hellyé a diákok számára. Némi óraszámcsökkentés mellett a tananyag nem csökken, ami azt jelenti, hogy nemcsak mindent bele akarnak verni a diákok fejébe, hanem ugyanazt kevesebb óraszám alatt. Nem azt tanítják, hogyan kell valamit feldolgozni, megérteni, átlátni, hanem a tárgyi tudást erőltetik, amelynek nagy része soha többé nem használható holt anyag. Nem azt tanulják meg, hogy mit hol találnak meg, mit hol keressenek, hanem mindezt a fejükbe akarják verni.
Az elavult módszertani problémák mellett még tragikusabb az oktatás tartalma és célja. Nem ok nélkül és nem véletlenül államosították az iskolákat, és egységesítették az oktatás tartalmát, felszámolva az iskolai önállóságot és az oktatási szabadságot. Már kisgyerekkortól a rendszer NER-kompatibilis honvédő nacionalistákat nevel, s ennek érdekében úgy hamisítják a történelmet, ahogyan a diktatúrák és a nacionalista szélsőségesek teszik. A keresztény dzsihadista tálib-képzés meghamisítja a történelmet, és a rendszer ideológiája szerint írja át az eseményeket.
Feltűnő, hogy ebbe a fasizmus és a nácizmus, az antiszemitizmus minden további nélkül belefér, míg az egyetlen magyar Nobel-díjas író, Kertész Imre egyetlen sora sem. Így még véletlenül sem ismerheti fel a diák azt az ívet, hogy a kötelező tananyag részévé tett háborús bűnös, antiszemita Wass Albert, és a nyilas Nyírő József gondolataiból, és hamis, hazug „hazaszeretetéből” lesz a holokauszt és a világ legszörnyűbb népirtása. Ebből kifolyólag a magyar iskola arra a „keresztény-nemzeti” gondolkodásra készít fel, amely előidézte a holokausztban való magyar állami részvételt.
Elfogadhatatlan, hogy egy nemzeti alaptanterv nácikat, fasisztákat, gyűlölködő ideológiák képviselőit, antiszemitákat tananyaggá tegyen, és ezzel mérgezze a magyar fiatalok lelkét. Ehhez képest semmit nem jelent az, hogy ezek az írók nem méltók a művészi teljesítményük alapján sem arra, hogy tananyag legyenek. Méghozzá úgy, hogy nem elrettentő példaként mutatják be például Wass Albert hányingert keltő giccseit, hanem mint a hazaszeretet példáját. Különösen tarthatatlan az, hogy ezeket az írókat nem a náciszimpátiájuk, nyilas múltjuk ellenére, hanem éppen ezért válogatták be a tananyagba, mert a művészi kvalitásaik ezt nem indokolják. Miközben a magyar diákok nem találkoznak jelentős írókkal, ha azok haladó eszméket vallanak, náciellenesek és antiifasiszták.
Feltűnő, hogy a történelem oktatás egy „nemzetvédő” alapállásból torzítja a valóságot, és erre építik az állampolgári nevelést, amely nem az öntudatos polgárok képzését segíti. Nem a jogállami normákat tanítja, nem az állam és az egyház szétválasztásáról, a hatalmi ágak megosztásáról szól, hanem a honvédelmet helyezi előtérbe. Mint minden fasiszta diktatúra ágyútöltelékeket és golyófogókat nevel, nem olyan szabad polgárokat, akik képesek az ordas eszméktől, háborúktól, gyűlölet vezérelte politikai rendszerektől megóvni egy országot. Ennek az ellenkezőjét tanítják. Ezek a fiatalok néhány év múlva felnőtt választók lesznek. Magyarországból egy elmaradott fasiszta skanzent csinálnak, ahol az állami iskolai agymosás hazug nacionalistákat és fajgyűlölőket nevel. Ezeket ma Fidesz-szavazóknak nevezik.