A családon belüli erőszak az egyik vezető oka a hajléktalanságnak, és egyre több nőt kényszerít a biztonság keresésére az utcákon. Nagyon sokszor ez nemcsak a nők, hanem gyerekek hajléktalanságát is okozza, mert az erőszak egyes esetekben veszélyezteti a gyereket is, vagy az anya is a gyerekkel szembeni erőszak miatt menekül.
Sokan nem gondolnák, milyen gyakori oka a nők hajléktalanságának a családon belüli erőszak, amikor a nő inkább az utcát választja, mint a saját otthonát. Egyedül nem tud lakást vagy albérletet fizetni, de az utcán még mindig nagyobb biztonságban érzi magát, mint a család közös otthonában, ahol egy bántalmazó férfivel kellett élnie.
Ez még akkor is így van, ha az utcán további bántalmazásoknak van kitéve, még több ember célpontjává válik. Ezt azonban inkább kivédhetőnek érzi, mint az otthonában elszenvedett erőszakot. Az utcán azonban megindul a lefelé csúsás, az utcáról nem lehet munkahelyre járni, nincs bevétel, nincs tisztálkodási lehetőség, de nincs megoldás a problémájára, egyedül a menekülés. Nem könnyű rokont sem találni, aki befogadja.
Erről rendezett sajtóbeszélgetést az Ethnic edia Services megelőzési szakértők és egy korábban hajléktalan túlélő részvételével, hogyan vezet a családi erőszak gyakran a hajléktalansághoz, és megosztották saját tapasztalataikat az IPV (intim-partner erőszak) eredményeként bekövetkező hajléktalanságról. Nem egy leányálom, hanem borzalom.
A családon belüli erőszak, más néven intim-partner erőszak (IPV), olyan erőszakot, visszaélést vagy agressziót foglal magában, amit egy volt vagy jelenlegi intim partner követ el – mondta Dr. Anita Hargrave, az UCSF Assistant Adjunct professzora. Az UCSF Benioff Homelessness and Housing Initiative múlt hónapban közzétette a Toward Safety című jelentést, amely az IPV-t vizsgálta a hajléktalanságban lévő személyek tapasztalatainak jobb megértése érdekében.
Ez a legnagyobb reprezentatív tanulmány a hajléktalanságról az 1990-es évek óta. A jelentés szerint a vizsgálatban résztvevőknek a 40%-a, akik az előző hat hónapban hajléktalanná váltak, a családon belüli erőszakot nevezték meg fő okként. Majdnem a hajléktalanok fele a családi erőszak miat lesz hajléktalan.
Az IPV különösen veszélyes azoknak, akik az anyagi lehetőségek szélén élnek. Sok túlélő szerint viszonylag csekély összegű anyagi támogatás is segíthetett volna elkerülni a hajléktalanságot, amely még sebezhetőbbé tette őket az utcán várható erőszak miatt, mivel az IPV túlélőinek 42%-a a hajléktalanság idején újabb erőszakot, bántalmazást szenvedett el.
Ezért sok esetben a kérdés úgy merül fel, hogy melyik erőszakot választja inkább a nő, aki kiszolgáltatott helyzetbe kerül. Ez az oka annak, hogy egyesek egy idő után visszamennek a bántalmazóhoz a közös otthonba, mert azt még mindig elviselhetőbbnek tartják, mint az utcát. Másokat viszont olyan mértékben sért a házastársi vagy élettársi bántalmazás, hogy inkább elviselnek bármi mást, mint azt.
Azoknak, akik családon belüli erőszak miatt lettek hajléktalanok, a 73%-a úgy gondolta, hogy havi 300–500 dolláros támogatás két évig tartotta volna őket a lakhatásban, míg 83% úgy érezte, hogy egy egyszeri 5000–10000 dolláros összeg is elegendő lett volna, és 92%-uk szerint egy lakhatási utalvány, amely a bérleti díj 30% -a lenne, segített volna. Az összes túlélő 95% -a szerint a magas árak akadályt jelentenek a lakhatás helyreállításában.
Mindez dermesztő ahhoz képest, amit ezek az emberek átélnek, a családon belül és az utcán. Mert azok közül sokan, akik maradnak az otthonukban összezárva a bántalmazóval, szintén egyfajta hajléktalanságot élnek át, csak nem az utcán. Nem tudnak hova menni. A szociális háló hiánya elviselhetetlen helyzetbe visz jobb sorsra érdemes embereket, akiken a probléma kezdetén könnyen lehetne segíteni.
Miután az utcára kerülnek, egy fél év után ezek az emberek menthetetlen állapotba kerülnek. Éhezés, drog, alkohol, erőszak és megaláztatás az osztályrészük, elveszítik az önbecsülésüket, mentális problémáik lesznek. Fél évvel korábban minimális segítséggel még a társadalom megbecsült és normális tagjai maradhattak volna, s önhibájukon kívül történt mindez. Sokan nem is tudják, hova fordulhatnának.
Arról nem beszélve, hogy a családon belüli erőszak gyakran gyilkossággal végződik. New Yorkban vészesen nőtt a hajléktalanok száma, annak következtében is, hogy sokan érzik, az életüket csak így menthetik meg, választási lehetőségük nincs. A spanyol és fekete nők a legnagyobb elszenvedői a családi erőszaknak, mert a szegénység és a megélhetési nehézségek megrontják és eldurvítják a családon belüli kapcsolatokat is, és ezek a rétegek leginkább tartoznak az anyagi gondokkal küzdők közé.
New York City-ben a hajléktalanszállókon lévő nők és gyermekek 40%-a IPV miatt van ott. A legfontosabb a megelőzés lenne, a hatóságok erőteljes fellépése, a rendőrség védelme, és a visszatartó erő, emellett családgondozás, terápia, mert a bántalmazók egy része már terápiára szoruló ember, akik közül csak kevesen fogadják ezt el.
Ugyanolyan fontos az anyagi támogatás, ideértve a lakhatási támogatást és az IPV-vel kapcsolatos adósságmegelőzést is. A nehézségek, amelyet a túlélők 98%-a átél, gyakran a fő ok, amiért egyesek visszatérnek egy abuzív kapcsolathoz. Nagyon érdekes, hogy milyen nagy szerepet játszanak a házi kedvencek. A sértettek fele ezért nem hagy el egy abuzív környezetet, mert a háziállatát nem vihetné magával. Mások az utcára visizk magukkal őket, ezek az egyetlen barátaik. Ez mutatja, hogy ők is emberek, jó szívű emberek.
„Az otthontalanság mellett döntöttem az erőszakba való visszatérés helyett” – mondta Desiree Martinez, aki öt évig volt hajléktalan Fresno-ban, Kalifornia államban 2016-ig az IPV miatt. „Előzőleg egy mentális összeomlás után nem rendelkeztem biztosítással, és kétségbeesetten kérelmeztem segítséget a helyi mentális egészségügyi irodánál, de végül veszélyeztetettnek nyilvánítottak” – folytatta Martinez, aki jelenleg a hajléktalanság elleni nonprofit szervezet, a We Are NOT Invisible vezérigazgatója.
„A nemzeti segélyvonalak a megyei erőforrásokra irányítottak, de korlátozott helyi támogatás volt. Miután nem feleltem meg az otthontalan személyeknek fenntartott ágy kritériumainak, egy hajléktalanszállón találtam magam, ahol másokkal együtt a padlón aludtam” – tette hozzá Martinez, aki szerint az otthontalan túlélők számára tartalékolni kellene az ágyakat, tekintettel a magas hajléktalanság előfordulására közöttük.
„Különösen veszélyes a nők számára az utcán való túlélés” – mondta. „Fresno megyében sok volt a szexkereskedelem, sok kábítószer. Egész éjjel ébren kell lenned, hogy ne zaklassanak meg. Nincs hol átöltözni, nincs zuhany, nincs fűtés. Nem érzed magad nőnek. Folyamatosan félsz és csak menedékre vágysz – nem csoda, hogy sokan úgy döntenek, hogy visszatérnek otthonukba.”
„Ha nem lenne egy 30% jövedelemmel támogatott lakhatási utalványom, valószínűleg még mindig az utcákon lennék, és ki tudja, mi történhetett volna velem. Mégis, minden évben izgulok, mert a bérleti díj folyamatosan emelkedik, de az utalvány nem. Egy abuzív kapcsolatból menekülsz, mert biztonságra vágysz, de az otthontalanság sebezhetővé tesz több ezer idegen számára. Egy időre visszatértem, mert inkább a saját ismerősöm által bántalmazott lennék” – tette hozzá.
Megdöbbentő és meghatóak azok a szavak, amelyeket mondott: „Fel kell hívni az emberek figyelmét arra, hogy mi történik velünk az utcákon, hogy mi is jó emberek vagyunk, akik csak állandó otthont szeretnénk.” Így kell tekintenünk szerencsétlen embertársainkra és ha lehet segíteni őket, támogatni a megfelelő segítségnyújtást, és elítélni az olyan államokat, mint például Magyarország, ahol még az állam is üldözi a hajléktalanokat és kriminalizálja őket. Aki a legvédtelenebb emberekbe belerúg, az az emberiség legalja.
