Zavar az erőben. Nem sokáig tartott a Jobbik cukiságkampánya. Vagy tart még, de ebben az esetben Vona Gábort, a Jobbik elnökét is meglepetésként érhette, hogy miben mesterkedik pártjának második kerületi alapszervezete.
Egy felhívás jelent meg ugyanis a Jobbik második kerületi blogján. „Szeretném megkérni a nolimpia aláírásgyűjtőit és a momentumosokat, hogy segítsenek a gyűjtésben. Mert mindazok az indokok, amivel az olimpiai pályázatot megfúrták, itt is fennállnak”.
A Jobbik második kerületi szervezete a zsidó olimpiának is nevezett Maccabi játékok magyarországi megrendezése ellen tiltakozik ezzel a szöveggel.
Vona épp, hogy elindította a cukiságkampányt, vagyis, hogy pártjának a tőlük megszokottnál barátságosabb és emberibb arcát próbálják felmutatni, máris szembekerült saját szélsőségeseivel. Nem először persze, az utóbbi időkben több alkalommal is tüntettek jobbikosok Vona politikája ellen, amiért szerintük túlságosan megengedő a kisebbségekkel szemben.
Kisebbségek alatt a zsidóságot kell érteni.
Vona karácsony előtt ugyanis levélben köszöntötte a zsidóságot a hanuka ünnep alkalmából. Ám a kísérlet rosszul sült el. A zsidó szervezetek vagy nem is reagáltak Vona feléjük tett gesztusára, vagy kifejezetten elhatárolódtak attól.
Vonának nyilván az sem esett túlságosan jól, hogy sajátjai is megtámadták a hanukai üdvözletért. A párt vecsési szervezete például közölte, hogy ők egyáltalán nem kívánják üdvözölni a zsidóságot hanuka alkalmából.
Vona tehát két tűz közé lavirozta magát. Miközben megpróbált a centrum felé elmozdulni, hogy a Fidesztől ellopja a néppártos szerepet, igyekszik megőrizni pártja a radikális jellegét, (ők így nevezik a szélsőségeseket), hogy a Fidesztől jobbra állókat is megszólítsák. A mutatvány eleve reménytelen – szűzlányként nem lehet élmunkásként szolgálni egy kuplerájban.
Még a Jobbik sem képes egyszerre hideget és meleget fújni: a közvéleménykutatások évek óta stabil, se nem növekvő, se nem csökkenő számokat mérnek Vona Gábor pártjának.
Most újból elővették a pakliból az antiszemita kártyát. Kérdés, hogy, amint az elején már írtuk, Vona tudtával és beleegyezésével történt-e mindez. Abban ugyanis abban mindenki biztos lehet, hogy nem a Maccabi játékok költségei miatt aggódnak a második kerületi jobbikosok. Hiába hivatkoznak sunyi módon a költségekre, ez csak a 2024-es budapesti olimpiával szemben állja meg a helyét: a Maccabi játékok rendezésére szánt 2 milliárd forint több nagyságrenddel kisebb, mint a hirtelen visszavont 2024-es olimpiai rendezéséhez szükséges ezermilliárdok.