A túlmaradó magyarokat is deportálják

10 perc olvasási idő
2

Trump immigration rendeleteinek központi, és egyelőre senki számára nem világos része, hogy a deportálás előtt kérheti-e az illegális bevándorló, hogy bíróság döntsön róla vagy nem. Az esetek ugyanis nagyon különfélék és bonyolultak, de ezt a jogot Trump megvonja.

Vannak gyerekesek, vannak amerikai állampolgár gyerekekkel rendelkezők, vannak, akik Obama rendelete alapján egyéves tartózkodási és munkavállalási engedélyt kaptak, vannak lejárt vízummal rendelkezők, vitatott státuszban levők, fellebbezők stb. Ahány ember, annyi ügy. A bíróságok egyáltalán nem úgy ítélnek meg helyzeteket, mint a Homeland Security vagy az ICE (Immigration and Customs Enforcement) ügynökei. A deportálást megússzák sok esetben azok, akik bíróság elé kerülnek, mert az amerikai törvények az illegálisoknak is adnak emberi jogokat, nem úgy, mint Trump.

Ezért életbevágó kérdés az általános jogelv érvényesülése, hogy egy intézkedés ellen van-e jogorvoslati lehetőség. Jogállamban van, Trump ilyen jogelveket nem ismer. Ezért az utóbbi szigorító rendeletei olyan jogértelmezést adtak a végrehajtók kezébe, hogy tagadják meg a jogorvoslati és a fellebezési lehetőségeket. Egyes hírek szerint az elfogott illegálisokat még törvényes határozat nélkül is deportálnak, egyszerűen elviszik, és mindenféle papír nélkül kitoloncolják az országból, mint egy kutyát. Ez nyilvánvalóan törvénysértő Amerikában.

Eddig többnyire olyanokat deportáltak, akik beszöktek az országba. De a deportálások mai hullámai már olyanokat is érintenek, akik legálisan érkeztek az országba, akár vízummal, akár a vízummentes Visa Waiver program keretében, az ún, ESTA-val, de a 90 napon túl maradtak az országban. Ezek között nemcsak illegális munkavállalók vannak. Betegek és idősek, de olyanok is, akik harminc éve itt vannak. Vannak olyanok, akiknek már volt zöld kártyájuk, csak valamiért lejárt és nem hosszabbították meg.

Bryan Cox, az ICE szóvivője úgy nyilatkozott, hogy az elnöki rendelkezések értelmében a legálisan érkező, de a 90 napot meghaladóan itt tartózkodókat is deportálják anélkül, hogy az esetükben bírósági meghallgatásra és bírói ítéletre lenne lehetőség. Egyszerűen nem teszik lehetővé, hogy az illegális státuszba csúszott személy jogorvoslati lehetőséghez jusson. Ez ázsiai diktatúrák eljárásait idézi, semmi közük azokhoz az amerikai értékekhez, amelyekre az amerikaiak oly büszkék. Ezt jelenti Trump nyelvén naggyá tenni Amerikát.

A magyarok nyelvére lefordítva ez azt jelenti, hogy akiket elkap az ICE, és lejárt a vízumuk vagy az ESTA tartózkodási engedélyük, vagy bármilyen folyamatban levő ügyük van, amely nem biztosít számukra az ügyintézés ideje alatt tartózkodási lehetőséget, a korábbiaktól eltérően bírósági meghallgatás nélkül deportálják őket. Ezért ajánlatos mindenkinek utcára is magával vinnie minden olyan papírt, amely a folyamatban levő ügyét és a tartózkodását igazolja.

Eddig legalábbis úgy volt, hogy amíg nem kapott valaki a kérelmére elutasító határozatot, addig jogosan maradhatott az országban. Aki veszélyeztetve érzi magát, egy ilyen vízumra vonatkozó kérelmet beadhat, amelyre kap egy választ, hogy az elbírálás folyamatban van. Aki elhanyagolta eddig, hogy az ügyét intézze, az sürgősen tegye meg. A bizonytalanság még érződik a végrehajtásban is, de egyértelmű az irány: Trump könyertelenül ki akarja dobni az országból mindazokat, akiknek nincs érvényes tartózkodási engedélyük.

Nemcsak a mexikóiakat és a zöldhatáron beszökött dél-amerikaiakat. Sőt még azokat is, akiknek van, de valamiért bizonytalan a státuszuk. Az illegálisok után még a vízummal rendelkezőket is ellenőrizni akarják. Elszabadult a téboly, ahogy azt már várni lehetett. Professzorokról is van szó, nemcsak mosogató mexikóiakról, akik senkinek nem ártanak. A magyar illegálisok is hasznos munkát végeznek, sokkal olcsóbban és olyan munkát, amit az amerikaiak nem végeznének el. Sokan ebből segítik otthoni családjukat. Itt a magyarokat éri el ugyanaz az idegengyűlölet, amivel Magyarországon mások ellen uszítanak.

Az eszeveszett gyűlölet és xenofóbia felülír minden emberi és törvényes szempontot. Mivel az illegálisok érdekképviselete gyenge, pénzük nincs jó ügyvédekre, gyakorlatilag bármit megtehetnek velük, és az amerikai társadalom nem is értesül eléggé arról, hogy Trump a Gestapo-t idéző szervezetté alakítja az ICE-t, s hajszát folytat az illegálisok ellen. Kérdés, mi lesz akkor, ha ez a hullám elére New York-ot, mert New York nem fogja engedni azt, ami a déli államokban zajlik, és az illegálisok nélkül New Yorkban megáll az élet.

Trump a “sanctuary city”-ket és államokat, amelyek védelmet nyújtanak a menekülteknek és az illegálisoknak, azzal fenyegette meg, hogy ha nem engedelmeskednek a szövetségi rendeletnek, és nem működnek együtt az illegálisok deportálásában, akkor megvonja tőlük a szövetségi állami támogatást, ami nagy érvágás lenne. Ez ellen több állam és város is pert indított, mert a szövetségi támogatás megvonása jogokat számol fel, amelyek nem lehetnek a deportálásban való részvétel függvényei.

Az elmebaj érzékeltetésére néhány adat: a hajszába bevont, ESTA engedéllyel 90 napos tartózkodási engedélyel rendelkezők közül 153,166 személy maradt Amerikában, és nem távozott a 90 nap után 2015-ben. Ez kevesebb, mint az abban az évben ESTA-val érkező közel 21 millió ember 1 százaléka. Ezeket kell üldözni a Gestapo módjára. Miközben maga a First Lady is illegális munkavállaló volt, amikor munkavállalói vízum és adófizetés nélkül vállalt munkát Amerikában. Ezek után még zöldkártyát és amerikai állampolgárságot sem kaphatott volna. Csak miután elvette Trump.

De nem mehet mindenki Trumphoz feleségül, hogy megússza a deportálást. Széles körben terjed az a vicc, hogy Melania Trump a legjobb bizonyíték arra, hogy a bevándorlók olyan munkát is elvégeznek, amire született amerikaiak nem lennének hajlandók.



Amerikai Népszava Opinion

Az Amerikai Népszava szerkesztőségi cikke. Az írás az Amerikai Népszava véleményét és álláspontját tükrözi.

Előző cikk

A budapesti Maccabi játékok ellen gyűjt aláírásokat a Jobbik

Következő cikk

Bartus László: Az amerikaiakat is ki kell tiltani