2024, december22, vasárnap
KezdőlapAmerikaA CNN szerint Harris nyert Pence ellen az alelnöki vitán

A CNN szerint Harris nyert Pence ellen az alelnöki vitán

-

A CNN reprezentatív felmérése szerint minden tíz amerikaiból hatan tartották jobbnak a demokrata alelnök-jelöltet, a válaszadók 59 százaléka, míg Pence 38 százalékot kapott (a többi bizonytalan vagy döntetlen). Ez megfelel nagyjából az előzetes várakozásoknak is. Harris volt az esélyesebb, a vita előtt 56 százalék várta az ő győzelmét. A vita után a kedveltsége 63 százalékra emelkedett. Pence ugyanúgy 41 százalékon maradt a vita után, mint előtte.

Az első benyomások alapján nem tűnt ilyen nagyarányú győzelemnek Harris szereplése, mert Pence Trumphoz hasonlóan inkorrekt volt a vita során. Amikor letelt a két perce, soha nem fejezte be, nem a kérdésekre válaszolt, hanem azt mondta, amit akart, és legtöbbször a vallásos emberek fegyverével élt, a szüntelen támadással, vádlással, hogy átvegye az irányítást és védekezésre kényszerítse Harrist. A demokrata jelölt ezzel szemben a kérdésekre válaszolt és nem maradt ideje mindig reagálni Pence támadásaira, ezért több fontos dolog megválaszolatlan maradt.

Pence jó keresztény módjára szemrebbenés nélkül hazudott és azt állította például, hogy mindig igazat mondtak a vírusjárványról, ami még most sem igaz. Trump többszáz hazugságot mondott a járványról az elmúlt hónapok alatt. Pence legnagyobb hazugsága az volt, hogy Trumpnak van bármilyen terve az Obamacare helyett az egészségbiztosításra. Négy év alatt egyetlen értelmes, elfogadható tervük nem volt, csak az Obamacare lerombolásán dolgoztak. Nem lehet tudni, hogy Trump felelőtlensége miatt lesz-e még elnökjelölti vita (még kettőt kellene tartani), ahhoz ugyanis Trumpnak egy negatív koronavírus-tesztet kellene bemutatnia. De Trump úgy ment vissza a Fehéz Házba, hogy még fertőz.

Átvitt értelemben is igaz, hogy Trump még fertőz. A szavazók eldöntik, még meddig. Pence sem tudott egyenes választ adni, hogy választási veresége esetén békésen átadja-e a hatalmat. Pence sem tudott erre igent mondani, ezért benne van a levegőben egy alkotmányos krízis és polgárháború lehetősége is. Trump már előre kijelentette, hogy ha nem győz, akkor csalás történt és híveit akkor felszólítja, hogy védjék meg az elnökségét. Ez a lehetőség az első perctől kezdve a lehetséges alternatívák egyike, mióta egy nárcisztikus pszichopata került a Fehér Házba.







Amerikai Népszava
Amerikai Népszava
Az Amerikai Népszava szerkesztőségi cikke. Az írás az Amerikai Népszava véleményét és álláspontját tükrözi.
25,000KövetőKövessen minket!
1,000KövetőCsatlakozzon!
340KövetőIratkozzon fel!

Legutóbbi bejegyzések