2024, december22, vasárnap
KezdőlapMagyarországA keresztények támogatás helyett feljelentik a civiltörvény bojkottálóit

A keresztények támogatás helyett feljelentik a civiltörvény bojkottálóit

-

Újra emlékeztetnénk, hogy a „keresztény” szó azt jelenti: krisztusi, olyan, mint Krisztus.

Persze, tudjuk, ugyanakkor bizonyos politikai tömörülések is e szóval jelölik meg magukat, ám ami ma Magyarországon történik, az egészen penetráns.

Az Ifjúsági Kereszténydemokrata Szövetség (IKSZ) a Fővárosi Főügyészséghez fordul „közérdekű bejelentéssel”, célpontja minden, az új civiltörvényt bojkottáló szervezet.

Az IKSZ feljelentésével eléri, hogy még a választások előtt nyomozás induljon a bojkottot hirdető civilek ellen. Ha nem buzgólkodnának, akkor a hatóságok csak jövő júniusban, az éves beszámoló benyújtása után látták volna, hogy melyik szervezetek kapott külföldi támogatást – ám ez a kampány szempontjából már nem lett volna olyan érdekes.

Korábban több szervezet is bejelentette, hogy nem teljesítik az új civiltörvény előírásait, és nem regisztrálják magukat „külföldről támogatott” civil szervezetként: szerintük a törvény arra kell, hogy kirekessze a független civileket, hogy azoknak ne legyen módjuk beleszólni a közügyekbe.

A törvény egyébként az Európai Bizottság szerint sincs rendben, és a kormány ellen kötelezettségszegési eljárás indult – Orbán Viktor szerint azonban nevetségessé válna, ha ezt komolyan venné.

Nacsa Lőrinc, az ifjú kereszténydemokraták vezetője csütörtöki sajtótájékoztatóján azt mondta, hogy ha a civil szervezetek a törvény hatálya alá tartoznak, akkor le kell folytatni ellenük egy eljárást. Ugyanis szerinte gyanús lehet, hogy azért nem tesznek eleget a külföldről támogatott civil szervezetekre vonatkozó regisztrációs kötelezettségnek, mert bizonyos információkat takargatni akarnak a nyilvánosság elől.

Az IKSZ elnöke olyanokat is mondott, hogy a civil információs portálon szerdáig 58 civil szervezet regisztrált, de 23, „általában Soros György által finanszírozott” szervezet indítványt nyújtott be az Alkotmánybírósághoz, és közülük 15 az, amelyik nem tüntette fel magát sem ezen, sem a bíróság által létrehozott felületen. (Nacsa roppant buzgó fiatalember; ő indítványozta idén júliusban azt is, hogy a Fővárosi Közgyűlés vonja vissza Soros György díszpolgári címét.)

Szerinte az intézkedés csak az átláthatóságot segítené elő, de ezt pont a magukat jogvédőnek mondó, de igazából emberjogi fundamentalistákból álló, álcivil szervezetek veszik semmibe. Voltaképpen pedig nagyon fájdalmas dolog, hogy idehaza nem a keresztények az „emberjogi fundamentalisták”. Isten Országában a krisztusi emberek – a keresztények – azon dolgoznának, hogy ne legyenek éhező, fázó, tudatlan, piszkos gyerekek, utcán alvó felnőttek, sorsukra hagyott haldoklók, bántalmazott menekültek – és az ezekért güriző civilek mellett állnának teljes mellszélességgel. Akik azt teszik, amit az ún. keresztényeknek is tenniük kellene.

És ha már külföldről érkező támogatással kapcsolatos átláthatóság: többeket sokkal jobban izgatna, hogy Magyarország „kormányának” tagjai mennyi pénzt kapnak Oroszországból, Iránból vagy Azerbajdzsánból, csak hogy pár lehetőséget hirtelen felsoroljunk. Azok a „támogatások” ti. felmérhetetlen veszélyt jelentenek az ún. nemzetbiztonságra.

Nacsa Lőrincnek azonban nem engedik meg, hogy ilyesmire gondoljon. Az ő dolga most az, hogy éhezze és szomjúhozza – na, nem az igazságot, hanem – a törvény szankciós rendszerének életbe lépését, ami kétlépcsős folyamat: 30 illetve 15 napos határidő után pénzbírság kiszabása lehet indokolt. Úgy fogalmazott: a fiataloknak fontos, hogy egy olyan országban tudjanak élni, munkát vállalni, ahol mindenkire vonatkoznak a törvények, és azokat mindenki betartja (sic!).

Most pedig kérünk egy kis türelmet. Köpni és nyelni próbálunk.







Amerikai Népszava
Amerikai Népszava
Az Amerikai Népszava szerkesztőségi cikke. Az írás az Amerikai Népszava véleményét és álláspontját tükrözi.
25,000KövetőKövessen minket!
1,000KövetőCsatlakozzon!
340KövetőIratkozzon fel!

Legutóbbi bejegyzések