2024, december21, szombat
KezdőlapMagyarországA kínai gyarmatosítás kivégzi Honkongot, ez a diktatúra érkezik Budapestre

A kínai gyarmatosítás kivégzi Honkongot, ez a diktatúra érkezik Budapestre

-

A homofób törvény, a futball EB és Orbán újraindított xenofób kampánya elhomályosítja azt a száraz tényt, hogy Magyarország hamarosan a kínai kommunista diktatúra gyarmata lesz. Az ellenzék tüntetése semmit nem ért, azt leszámítva, hogy a tüntetésen résztvevők elégedetten hazatérhettek a jóhangulatú táncikálásból. Orbán annyival lesöpörte őket, hogy a Fidesz 2022-es kétharmados választási győzelme után tarthatnak majd egy népszavazást a Fudan egyetemről, amelynek előkészítése addig is zavartalanul és gőzerővel zajlik, ezért a népszavazásnak már nem lesz értelme.

Orbán propagandája változatlanul úgy próbálja bemutatni a kínai diktatúrát, mint egy toleráns, világnézetileg semleges, ártalmatlan üzleti partnert, miközben a világban soha nem látott erővel terjeszkedik és nyomul a kínai diktatúra, amelynek veszélyéről Joe Biden is beszélt a G7 csúcson, de az európai partnerek (különösen az üzleti érdekeik mentén minden elvet sutba vágó németek) visszafogottan fogadtak. Kína az „Egy övezet, egy út” (más néven „Új Selyemút”) programjával a leggyengébb és legkorruptabb országok gyarmatosítása felől halad az erős országok felé.

Maga a program egyértelműen kulturális, politikai és gazdasági gyarmatosítás, a cél a világ meghódítása és Kína alá rendelése. A magyar ötvenes éveket megszégyenítő kínai propaganda tagadja, de a valóság egyértelműen ezt bizonyítja. Kína nemcsak üzleteket köt, hanem gyarmatosít és hódit, adósrabszolgává tesz, elfoglal és leigáz. Ez vár a magyarokra is, miután a két korrupt állam vezetői egymásra találtak, és a Budapest-Belgrád vasútvonallal, a Fudan egyetemmel megkezdődött Magyarország totális kínai gyarmatosítása. Kína mindent megszáll.

A kínai terjeszkedés és agresszió része az „Egy Kína” elv erőskezű érvényesítése, amelynek részeként Kína bekebelezi az eddig autonómiát élvező Honkongot, amelyre kiterjeszti a kínai diktatúrát, és Tajvan hasonló elfoglalására is készül. Hongkongban látható, milyen a kínai diktatúra természete, ahol az ország legnagyobb független újságjának tulajdonosát egy év börtönre ítélték semmiért, majd a napokban 500 rendőr szállta meg a szerkesztőséget, a lapot finanszírozó cégek bankszámláit zárolták, a lap munkatársai hamarosan nem kapnak fizetést.

Az embertelen és népirtó kínai diktatúra Magyarországon már puhított talajra érkezik, a legnagyobb ellenzéki lapot Orbán már kivégezte. Az EU és a NATO miatt azonban puha orbáni diktatúra nem fogja kielégíteni a pekingi elvtársak igényeit, ami jól látható volt a Fudan egyetem tervezett helyszíne körül kihelyezett utcanévtáblák esetében, és a Fudan elleni tüntetésre adott idegbeteg és ellentmondást nem tűrő reakcióik során is. Egyértelmű, hogy feltételül szabják a kínai mártírokról elnevezett utcanevek eltüntetését, amire Orbán ígéretet is tett, és a megfelelő pillanatban meg is történik.

Egy biztos, hogy Magyarország eladósítása, a kínai diktatúra infrastruktúrájának, kémközpontjának Budapestre költöztetése után Kínát bíráló cikk nem jelenhet meg, mert ezt államközi szerződés formájában megtiltják. Lépésről lépésre, észrevétlenül, lopakodva vezetik be a kínai diktatúra viszonyait és módszereit Magyarországon. Felébredni késő lesz, mert a kínaiaknak, kínai bankok által meghitelezett, kínaiak által épített, de a magyar adófizetők által a kínai bankoknak visszafizetendő horribilis adósság után Magyarország mozgástere megszűnik.

Ezt csupán azért mondjuk, hogy ha a káprázatos magyar futballsikerek egyszer véget érnek, s a magyarokat ezen kívül bármi más is érdekli, jusson eszükbe: az ellenzéki tüntetés semmit nem oldott meg, semmit nem ért el, a kínai gyarmatosítást az orbáni díszletparlament sínre helyezte. Magyarország függetlenségének napjai meg vannak számlálva. Ha már kiünnepelték a függetlenség napot, a remek szónoklatokat, akkor tekintsenek Hongkongra, mert ott látják a magyar jövőt.







Amerikai Népszava
Amerikai Népszava
Az Amerikai Népszava szerkesztőségi cikke. Az írás az Amerikai Népszava véleményét és álláspontját tükrözi.
25,000KövetőKövessen minket!
1,000KövetőCsatlakozzon!
340KövetőIratkozzon fel!

Legutóbbi bejegyzések