2024, december22, vasárnap
KezdőlapKiemelt fő hírA kínai utcanévtáblák ellen készülő támadás mutatja, milyen sok a kínai ügynök...

A kínai utcanévtáblák ellen készülő támadás mutatja, milyen sok a kínai ügynök Budapesten

-

2010 óta a legjobb és leghatásosabb ellenzéki húzás a kínai mártírokról elnevezett utcák névtábláinak kihelyezése, amely igazolta azokat a várakozásokat, hogy Pekingben őrjöngeni fognak miatta, és követelni fogják az utcanévtáblák eltüntetését és az utcák nevének visszaállítását a Fudan egyetem tervezett campusának környékén. Az ügyben már megszólalt a kínai külügyminisztérium és komoly szerkesztőségi cikk jelent meg a kínai állami propagnda szócsövében, a Global Timesban.

Ezekből egyértelműen kiolvasható, hogy a kínai kommunista diktatúra elfogadhatatlannak tartja az utcanévtáblákat, de bízik az orbáni fasiszta diktatúrában, hogy az majd eltávolítja azokat. Azt írták, hogy a kíváló együttműködést ez csak hátráltathatja (nyilván, amíg el nem tüntetik őket), de nem akadályozhatja meg. A kínaiak valamiért már tudják azt is, hogy az Orbán-rezsimnek meg vannak az eszközeik arra, hogy a főváros és a kerület döntését eltörölje és a táblákat eltüntesse.

Az ügy figyelemre méltó mozzanata azonban az, hogy a kínai állami reakciók hatására, a Global Times bújtatott felszólítására, aktivizálódtak a Budapesten elő (nem kevés létszámú) kínai közösség tagjai, akik azt helyezték kilátásba, hogy éjjel, letakart rendszámtáblákkal, festékkel öntik le az utcanévtáblákat. Ez azért érdekes, mert eddig azt tudtuk, hogy a kínai diaszpóra politikailag semleges, vagy még inkább a hivatalos kínai állammal ellenséges. Mint kiderült, ez nem így van.

Kína gondoskodik arról, hogy a világban szétszórt kínai kisebbség megfelelő kontroll alatt legyen és a világ különféle részén a kínai érdekeket szolgálja. A Fudan egyetem Peking után a második legnagyobb kínai kémközpont lesz, ahol nemvcak beszervezik, hanem kiképzik majd az Amerika és Nyugat-Európa ellen dolgozó kémeket, akik a Fudan egyetem diplomájával szállják majd meg a világot, köztük Magyarországot. De azt nem tudtuk, hogy Kínának jelenleg is rendkívül sok kéme lehet Budapesten.

Nem szeretnénk rasszista indulatokat kelteni és kínai-ellenességet gerjeszteni, de a Budapesten élő kínaiak egy részének megnyilvánulása semmiképpen nem barátságos. Magyarország befogadta őket, ahogy Orbán Viktor mondaná, tiszteletben kell tartaniuk a magyar törvényeket. Az ügy érdekessége az, hogy ezúttal a magyar kormányzat érdekeit szolgálják a kínai „migránsok”, ha Budapesten garázdaságot, törvénytelenséget követnek el.

Budapest fővárosa és a Fudan egyetem tervezett területének kerületi polgármestere egy diktatúra által üldözött, megkínzott embereknek, mártíroknak állított emléket, egy Európai Uniós országban, ahol emiatt már most fenyegetve kell érezniük magukat Kína és az ügynökeik által. Az ország kormányzata pedig a jogtipró diktatúra és ügynökei oldalán áll. Pedig még be sem költözött Budapestre Peking. Mi lesz itt azután?

A kínai gyarmatosítás új szintre emelte a magyar szabadságharcot, amely mostantól kezdve már a gyaratosítás elleni függelenségi mozgalom is kell, hogy legyen. Ellene kell állni annak, hogy Pekingből utasítsanak, parancsoljanak, és Pekingben mondhassák meg, hogy Budapesten milyen utcanévtáblák lehetnek. Kulcskérdés, hogy ebben nem szabad engedni, nem szabad eltűrni, hogy a kínai kommunisták és a magyar fasiszták eltüntessék az emberi jogokat védő utcanévtáblákat.

 

Amerikai Népszava
Amerikai Népszava
Az Amerikai Népszava szerkesztőségi cikke. Az írás az Amerikai Népszava véleményét és álláspontját tükrözi.
25,000KövetőKövessen minket!
1,000KövetőCsatlakozzon!
340KövetőIratkozzon fel!

Legutóbbi bejegyzések