Kevés kontraproduktívabb akciót ismerünk (Messi és Neymar sorozatos lecserélésén kívül), mint a klímaaktivisták műkincsek ellen elkövetett támadásai. Csak remélhetjük, hogy megelégednek azzal, hogy a világhírű festményeket védő üvegeket rongálják meg (hol festékkel, hol paradicsomlével), és nem gondolják egyszer azt, hogy hatékonyabban hívnák fel a figyelmet a klímahelyzetre, ha Van Gogh és mások festményeit meg is semmisítenék. Nem tudjuk, hogy a természetvédelem miért párosul mindig esztelenséggel, de ez így van, s a mostani stratégia a legostobább mind közül.
A műkincsek ellen idézett támadások a legnagyobb szolgálatot teszik azoknak, akik nem hisznek a klímakatasztrófában és a fenyegető veszélyben (esetleg még felelősi is annak). A klímaaktivisták akciói nyomán mondhatják, hogy ezek ilyen hülyék, és éppen ilyen hülyeség az is, amit a klímaváltozásról mondanak, miközben nem az. Ezek a hiteltelen emberek nem használnak, hanem ártanak az ügynek, mert még azokat is maguk (és az ügyük) ellen fordítják, akik egyébként egyetértenek velük.
Az akciók mögött álló ideológia is merő ostobaság, miszerint miért fontosabb az emberiségnek egy műalkotás, mint a bolygó és az élővilág (benne az ember) megmentése. Nem művészeti alkotások okozzák a klímakatasztrófát, nem a klímaváltozás és műkincsek között kell választani. Lehet szeretni a művészetet és a természetet egyaránt, legtöbbször a kettő össze is kapcsolódik. Még közvetve sem okolhatók műtárgyak a globális felmelegedésért, mert a múzeumok és műtermek klimatizációja nem egy tétel, még a közepes áruházak légkondícionálása is több kárt okoz a Földnek.
Emellett a műalkotások ellen intézett támadások nem mondanak semmit arról, amire a kergebirka természetvédők fel szeretnék hívni a figyelmet. Ebből senki számára nem lesz világos az, milyen veszély fenyegeti a világot, legfeljebb arra hívja fel a figyelmet, hogy a klímavédelem milyen súlyos károkat okozhat egyes emberek agyában. A médiafigyelem sem nekik szól, hanem Van Gogh-nak, mert ha nem Van Gogh képe előtt ökörködnének, senkit nem érdekelnének ők maguk. A figyelem sem rájuk és az ügyre irányul, hanem a kultúrkincseket ért veszélyre, amit ők okoztak.
Nem szeretnénk ötleteket adni, milyen eszközökkel lehetne hatékonyabban bemutatni azt a láncreakciót, ahogy a Föld egyes részei elpusztulnak, és a meginduló népvándorlás háborúkhoz vezet, miközben veszélybe kerül az emberiség vízkészlete és élelmiszerellátása is. Amikor leöntenek egy festményt, senkinek nem ez jut eszébe, csak az, hogy bármilyen ügy érdekében, hogy lehet valaki ekkora állat (bocsánat az állatoktól). Az akcióik haragot gerjesztenek, amelyek nem a klímakatasztrófát előidéző cégek, emberek, kormányok ellen, hanem a klímavédők ellen irányul.
Nem tudjuk, miért kell kontraszelektált hülyének lenni, ha valaki környezetvédelemmel foglalkozik, ami nemcsak a kinézetükben nyilvánul meg, hanem az ostoba akcióikban is. Valahogy még a politikában sem sikerült fajsúlyossá tenni a zöld pártokat, mintha beszivárogna oda is a környezetvédők legtöbbjének infantilizmusa. Miközben nem naiv hülyékkel, hanem felkészült és dörzsölt gazemberekkel állnak szemben súlytalan és hisztérikus, egyre hiteltelenebb önmagukkal. Mert akinek nem fontosak ezek a szépségek, hogyan lehet fontos bármi más, ami jó.
Ha rajtuk múlik, a Föld soha nem lesz megmentve, és még azért is aggódhatunk, hogy ami jót és szépet tett az ember a földön a pusztítása mellett, azt meg ezek az idióták pusztíthatják el. A barbár rombolás nem lehet eszköze semmi jónak.
