„Beküzdötte magát a legocsmányabb tíz élő zsidó kategóriába”, „orbánfóbiás kazár”, „fajtája szégyene”, „rohadék ávós zsidó”, „te cégéres antimagyar zsidó”, „hogy szakadna rád egy mázsa szar”, „téged kéne mutogatni, majom, kóccal kitömve, panoptikumban”, és folytathatnánk. Ezeket az idézeteket csak bevezetőnek szánjuk a Mandiner oldalán megjelenő antiszemita és náci kommentek világába, amelyeket Gábor György vallásfilozófus Facebookon megjelent írására közöltek. Gábor György filozófus tanszékvezető egyetemi tanár, a vallástudomány doktora, húsz kötet szerzője.
A gyengébb idegzetűeknek az erősebb hozzászólásokat külön kimásolva mutatjuk be, melyekben teljes erejében, fegyverzetében és szépségében jelenik meg a Nemzeti Együttműködés Rendszere, amely ugyan nem teremtője, de méltó folytatója és megtestesítője a magyar antiszemita, nyilas és náci hagyománynak. Ezt pedig híven tükrözi Orbán médiája, amely egybegyűjti, élteti, feltölti és újrateremti a náci hagyományt, mint a rendszer ideológiájának valódi alapját. Ezek a szövegek csak kimondják a vezér rejtett gondolatait. Így fest, amikor lefolyik Orbán szövege alsóbb szintekre.
Felhívnánk a szíves figyelmet arra, hogy valamennyi náci kommentben megjelenik a szexuális vonás, amely a klasszikus antiszemita irodalom szerves része is, miszerint a zsidó fitymátlan, a zsidó vérfertőző, a zsidó buzi. Ez utóbbiról mondani sem kell, hogy szervesen kapcsolódik a rezsim pedofil-homofób törvényéhez és a homoszexuálisokat célzó gyűlöletkampányhoz. Egy rendes magyar antiszemita, magát kereszténynek képzelő náci pontosan tudja, hogy kikről szólnak ezek a törvények, Orbánnak ki sem kell mondania, elég ha annyit mond: a „liberálisok”. Szájer elfelejtve.
Ezek a szövegek Magyarország Kormánya egyik lapjának oldalán jelennek meg. Ennek fényében egészen sajátos jelensége a magyar sajtónak és közéletnek, hogy a magyar kormány által létrehozott és finanszírozott Közép-Európai Sajtó és Média Alapítvány részeként működő Mandiner című lap online kiadásának felületén olyan durva antiszemita és náci hozzászólások jelennek meg, amelyek a hitleri Németország sajtóját idézik, vagy azon is túlmennek, de a Völkischer Beobachter, a Nemzetiszocialista Német Munkáspárt hivatalos lapja is megirigyelhetné őket.
Az is sajátos értelmezése a sajtónak, hogy a Mandiner című kormánylap engedély nélkül közli olyan publicisták írásait, akik ehhez nem járultak hozzá, soha nem adnának cikket a Mandinernek, és semmiféle közösséget nem vállalnak a lap szellemiségével. Arról nem beszélve, hogy az ellopott cikkek után tiszteletdíjat sem fizetnek a szerzőknek, holott az Orbán-rezsimnek lenne miből fizetni, s a lap olvasottságához és bevételeihez ezek az írások jelentős mértékben hozzájárulnak, mivel valamiféle értéket kizárólag ezek az írások jelentenek a lapban.
Az viszont még ennél is sajátosabb sajtótörténeti ritkaság, hogy a Mandiner a szabad és független szerzők írásait azzal a céllal teszi közzé, hogy a nyíltan antiszemita és náci olvasótáboruk elé lökjék a velük ideológiailag, kulturálisan és szellemileg ellentétes oldalon álló szerzőket. Mivel a Mandiner szerkesztői jól ismerhetik saját olvasótáborukat (ha máshonnan nem, akkor épp a kommentjeik alapján), és a saját írásaik is behatárolják az olvasók körét, így a velük ellentétes oldalon állók írásainak közlése nem szolgálhat más célt, csak éppen ezt: kiéheztetett „kutyák” elé dobni az ellenfelet.
Tehetik ezt névtelenül, fiktív felhasználónév mögé bújva, hogy a több szempontból is jogsértő közlések miatt az érintettek még perelni sem tudnak. Mert a kommentelők valódi kilétét csak az újság ismeri, amely nem köteles azt kiadni. Ezért bátran kiélheti mindenki a zsigeri ösztöneit, és zavartalanul kifejezheti a gyűlöletét. Annak az időnek már vége, amikor szerkesztőségek arra hivatkoztak, hogy a felelősségük csak a vonal fölötti tartalomra vonatkozik, mert az Emberi Jogok Európai Bíróságának ítélete szerint az elektronikus hírportálok felelősségre vonhatók a kommentekért is.
De Magyarországon is így foglalt állást az Alkotmánybíróság a 19/2014. (V. 30.) AB határozat szerint. A Mandiner felel azért, ami a hozzászólások között megjelenik. Ha azokat nem moderálja, az azt jelenti, hogy nem talál kifogást bennük, egyetért azokkal. Szerkesztőség és olvasók szerves egységet képeznek, ugyanannak a jelenségnek egymást kiegészítő és kölcsönösen feltételező oldalai. Nem náci lapot nem olvasnak és nem kommentelnek nácik, és fordítva. Antifasiszta, civilizált, demokratikus szerkesztőségek kitiltják a náci szerzőket, mert undorodnak tőlük, és jogsértőek is.
Ez abból a kötelezettségből fakad, hogy senki nem adhat felületet jogsértő tartalomnak, mert azzal maga is terjesztője, elkövetője a jogsértésnek. A joggyakorlat pedig abból indul ki, hogy minden tartalomért, amely egy elektronikus újság felületén megjelenik, az újság felel, mert egy újság szellemiségét nemcsak a „vonal feletti”, hanem a „vonal alatti” írások is jelentik, mivel ezeket is köteles a szerkesztőség „szerkeszteni” (moderálni), és a lap értékrendjével össze nem illeszthető hozzászólásokat törölnie kell, ha nem azonosul azok szellemiségével. A Mandiner azonosul a nácizmussal.
Egy újság szellemiségét együtt adja a „vonal feletti” és a „vonal alatti” tartalom, leginkább úgy, hogy amit a vonal felett kódolva adnak elő, azt a vonal alatt kódolatlanul fogalmazzák meg. Egy újság olvasói a hozzászólásaikban mindig a lap szellemiségével összhangban álló gondolatokat tesznek közzé, összekacsintanak a szerkesztőséggel, méghozzá az újságírókra vonatkozó stílusbeli korlátok nélkül. Leplezetlenül fejezik ki azt, amit az újság egésze mondani akar. A kettő egy, egymásból következik, és eszmeileg szerves egységet alkot.
Ez még inkább egyértelmű akkor, amikor ebből a célból az olvasóik elé lökik a kulturálisan másik oldalon, a civilizációhoz tartozó, ellopott írások szerzőit, akiket ideológiai ellenfelüknek tartanak. Náci szellemi verőlegények elé tolják őket, és elégedetten nézik, ahogy azok a piszkos munkát elvégzik. A múlt század húszas és harmincas éveiben ezt ugyanígy megtették, csak akkor nem voltak komment oldalak, ezért a derék honvédők és keresztényvédők kénytelenek voltak a fenti jelzőkkel illetett zsidókat a fizikai valójukban összeverni.
Amit a Mandiner kommentjei tesznek, az ugyanezt a szerepet tölti be. Méghozzá ugyanazzal a szereposztással: van az antiszemita vezér, vannak a kiszolgáló propagandistái, a náci újságok, a végén ott vannak azok, akik a lefeleé haladva egyre kevésbé kódolt gyűlöletbeszédet, ugyanazt a náci uszítást lefordítják a tettek nyelvére. Ez egy rendszer, ami szintén egy szerves egészet alkot. Ez most Magyarországon újra kormányzati hatalomban van. Legutóbb száz éve voltak hatalmon, és nemzokára 100. évfordulója lesz annak, hogy ezek a beszédek életre keltek és népirtást követtek el.
Az a rendszer is kereszténynek nevezte magát, és azóta is mindenki tudja, hogy Magyarországon a „keresztény” szó mit jelent: „nem zsidó”. Amikor egy nép ezzel az identitással azonosítja magát (mint ahogy a náci Németország is azzal azonosította magát, hogy „német nem zsidó”), akkor elkerülhetetlen a tömeggyilkosság. Amikor egy nép, száz évvel a tömeggyilkossága után újra a nemzeti hitvallásába fogalmazza ugyanezt a nemzeti identitást, és a kormánylapokban Hitlert megszégyenítő náci mocskolódás jelenik meg a Zsidó Egyetem professzorának írása alatt, az ajtó újra kinyílik.
Mindezért az az ember felelős, aki ezeket az eszméket életben tartja, alig kódoltan terjeszti, erre propagandagyárat épít, propagandaminisztériumot tart fenn, a „nevető zsidóről” plakátokat készít, az antiszemita vádakat „nemzeti konzultáció” jelmezébe rejti, a Mandinerhez hasonló náci lapokat fenntart, eltart, támogat és bátorít. Amit a fentiekben olvashattunk, azért Orbán Viktor a felelős. Amit a fenti kommentelők írtak, azokat Orbán Viktor mondja. Ők csak lefordítják, kimondják, befejezik a vezér gondolatait. Amikor ő látja ezeket, elégedett: ez volt a célja, ezt akarta mondani.
Bartus László
