Minden túlzás nélkül mondhatjuk, hogy Szijjártó Péter nyilatkozatai a náci Németországot idézik mind stílusában, mind tartalmában. Ez a hangnem méltatlan a diplomáciához, méltatlan egy országhoz. Ilyen stílusban beszélhet az utca embere, írhat egy szenvedélyes újságíró, de nem beszélhet egy külügyminiszter, a magyar diplomácia vezetője. Ez a hangvétel ismeretlen a diplomáciában, demokratikus országok eszköztárában. Ez kizárólag diktatúrák agresszív stílusa, amely a másik felet legázolja, megalázza, sértegeti, és pocskondiázza.
A Fidesz a szélsőjobboldali populista, hazug propagandát, a karaktergyilkos „vitastílust” először belpolitikai szinten alkalmazta, majd minden kritikán aluli módon bevetette a nemzetközi diplomáciában. Szijjártó arcátlansága, pökhendi, kocsmákba való stílusa elfogadhatatlan, egy ország nevében ilyen stílusban nem beszélhet senki. Egy külügyminiszter nem sértegethet minden megszólalásában mindenkit, aki kritikát vagy ellenvetést fogalmaz meg. Ezt megteheti a rasszista és antiszemita közírójuk a saját blogjában, bár ezért is csak Magyarországon tüntetnek ki valakit. De egy külügyminiszter nem.
Általános iskolákban arra tanítanak jobb helyeken gyerekeket, hogy a nyilatkozó érveivel kell vitázni, azokat kell érvekkel cáfolni, nem a nyilatkozót kell személyiségében támadni és megalázni. Diplomáciában ehhez még hozzátartozik, hogy az ország barátainak számát kell növelni, keresni kell a békülékeny és tárgyalásra alkalmas hangnemet, a közös hangot. Arról nem beszélve, hogy jogos kritika esetén lehet akár önkritikusan is nyilatkozni, de mindenképp kulturáltan.
Ez az izsáki borozót idéző kulturálatlan bunkó és agresszív hangnem csak olyan országok esetében nyilvánul meg, amelyek nem tisztelik saját polgáraikat sem, nem tistzelnek senkit és semmit. Csak hadban álló országok beszélnek ebben a stílusban egymással, Szijjártó pedig Magyarország hivatalos szövetségeseivel teszi ezt. Példa erre a legutóbbi megnyilvánulása, amikor Margot Wallström svéd külügyminiszter at kifogásolta, hogy Magyarország gyakran egyedül akadályozza meg, hogy az Európai Unió bizonyos ügyekben egységesen fellépjen. Még azt sem mondta, hogy azért, mert Magyarország az Európai Unió és annak értékei ellen tevékenykedik, pedig így igaz.
Szijjártó a szelíd kritikára, amely egyébként egy valós tényt fogalmazott meg, „pökhendinek” nevezte a svéd külügyminisztert, aki ráadásul egy finom hölgy. Olyan hölgy, akivel Szijjártónak Magyarország nevében más alkalmakkor tárgyalnia kell. Hogyan néz ennek a hölgynek a szemébe? Hogyan lehet így tárgyalni? Szijjártó a konkrét kritikára, ellenérvekre egyetlen szót sem pazarol, ezzel szemben a svéd belpolitikai helyzetet kriminalizálja, az ottani „megosztottságról” beszél, szemben a magyar „stabilitással”, ami „nagy érték”.
Kétségtelen, hogy a demokráciákban vannak kormányválságok, vannak demokratikus választások, le lehet váltani egy kormányt, és Szijjártó állításával szemben ez a demokratikus működés a legstabilabb állami berendezkedés, szemben az orbáni diktatúrával, amelyet ugyan leváltani és korlátozni nem lehet, de polgárháborúval vagy erőszakkal ér véget, mert a diktátortól máshogy megszabadulni nem lehet. Szijjártó emellett a papagájkommandó címkéivel látja el a kritikust, „bevándorláspártinak” nevezi, és ebből vezeti le azt, hogy más a véleménye, mint az autópályán egyedül ellenkező irányba hajtó Orbán rezsimé.
Szijjártó ezután azt veti a kritikus szemére, hogy „nem visel el semmilyen” ellenvéleményt. Ezzel szemben ez a pszichopata reakció mutatja a mögötte álló diktátor személyiségét, hogy egyetlen kritikus szót nem visel el, és mindent azonnal a legdurvábban meg kell torolni. Magyarországot lejáratják ezek a kulturálatlan emberek, akik képtelenek emberi hangon kommunikálni, mert az önkény elöntötte az agyukat. Ez is a megfélemlítő stratégia része. Senki ne merje kinyitni a száját, mert akkor nem ússza meg a sárdobálást. Ez náci stratégia, náci tempó.
Utóiratként jegyezzük meg, hogy eközben rohangál egy másik elszabadult hajóágyú a világban, a CEU elfajzott volt hallgatója, Kovács Zoltán ma már „nemzetközi” szóvívő, akinek köszönhetjük, hogy Szijjártó mellett nemzetközi szintre emeli a fideszes suttyóságot, és kívülállók számára is érthető angol nyelven mondja el azt, amit szerencsére külföldiek nem értenek, ami Magyarországon belül zajlik. Kovács, ez a névtelen pojáca, aki egy senki, legutóbb „ostobának” nevezte a New York Times-ot és az abban megszólaló tekintélyes professzorokat, akik levezették, hogy Orbán egy fasiszta, az állama fasiszta állam.
Tegyük hozzá, hogy Kovács a Magyar Időkben reagált a New York Times-ra. Így minden a maga helyén van, az értékviszonyok és az arányok plasztikusan megjelennek.
