2024, december22, vasárnap
KezdőlapMagyarországA meccsekre szóló jegy egyenértékű a védettségi igazolvánnyal

A meccsekre szóló jegy egyenértékű a védettségi igazolvánnyal

-

A futball EB mindennél fontosabb, a magyar lakosság biztonságánál is. Ezt támasztja alá a legújabb rendelkezés, amely szerint a külföldi szurkolóknak nem lesz kötelező az oltási igazolvány, mert Magyarország egyelőre csak azoknak az országoknak az oltási igazolványait fogadja el, amelyek a semmit nem tartalmazó és semmit nem igazoló magyar „védettségi igazolványokat” is elfogadják, s ezzel nem tesznek különbséget a védettséget nyújtó nyugati vakcinák és a korrupciót lehetővé tevő kínai vakcina között.

Ezért a szabályozásnak meg kellett kerülniük az oltási igazolványokat. Emiatt a védettséget valóban tanúsító nyugati oltási igazolványokat nem kérik, hanem egy 72 óránál nem régebbi negatív tesztet fogadnak el, ami egyáltalán nem biztos, hogy igazolja a fertőzésmentességet. Ezek a tesztek kezdeti stádiumban nem minden esetben mutatják ki a vírus jelenlétét, ezért megfelelő tesztek mellett simán beengedhetnek tömegesen fertőzött embereket az országba, akik a veszélyes indiai mutánst is terjeszthetik.

Mindennek oka ezúttal is a megfelelő hatékonyság nélküli és szabályos engedéllyel nem rendelkező kínai vakcina, mert a magyar védettségi igazolvány a kínai vakcinák elhallgatása miatt nem kompatibilis a nyugati oltási igazolványokkal, és azokat azért nem lehet elfogadni, mert ha a kínai vakcina miatt Orbán semmit nem érő „védettségi igazolványát” nem fogadják el cserébe, akkor a magyaroknak kiderül, hogy Orbán becsapta őket a kínai vakcinával. Ezért ők sem fogadhatják el az igazi igazolásokat.

E tekintetben legalább egyenlőség lesz a magyar és a külföldi szurkolók között, mert sem az ő negatív tesztjük, sem a magyarok kamu „védettségi igazolványa” nem ér semmit, és semmiféle biztonságot és garanciát nem jelent. Ezzel szemben a külföldi szurkolók meccsekre szóló belépőjegye felmenti őket a magyar „védettségi igazolvány” követelménye alól, és a meccsjegyek felmutatásával igénybe vehetnek szállodát, beülhetnek étterembe, mert a meccsre szóló jegy a védettségi igazolvánnyal egyenértékű, és azt igazolja, mintha védettek lennének.

Akár előre is megmondhattuk volna, hogy Orbán csűrés-csavarásainak, hazugságainak az lesz a vége, hogy valóban beoltottak és védettek nem mehetnek sehova, ha nem fogadják el azországaik a kínai vakcinát, viszont bárki bemehet bárhova, ha vesz meccsre jegyet. A futballmeccsek belépőjegye oltási védettségi igazolvány gyanánt szolgál. Ha ezt Virág elvtárs megélhette volna. Most már csak az a kérdés, hogy ha magyarok vesznek egy meccsjegyet, ők is megkerülhetik-e vele a védettségi igazolványt?

A futballbolond Orbán a magyar Abszurdisztánban is egyedülálló produkciót mutat be: aki meccsre megy, az védett, aki nem megy meccsre, az nem védett. Mintha a meccs jelentene védettséget, nem az oltás. Nesze neked orvostudomány, gyógyszerügynökség, egészségügyi szabályozás. A kínai Fudan egyetem még meg sem érkezett, de a kínai állapotok már itt vannak, a kínai vírussal, a kínai vakcinával és remélhetőleg a kínai kenőpénzekkel együtt.







Amerikai Népszava
Amerikai Népszava
Az Amerikai Népszava szerkesztőségi cikke. Az írás az Amerikai Népszava véleményét és álláspontját tükrözi.
25,000KövetőKövessen minket!
1,000KövetőCsatlakozzon!
340KövetőIratkozzon fel!

Legutóbbi bejegyzések