2024, december22, vasárnap
KezdőlapAmerikaA New York-i bíróság feloszlatta Trump cégét csalás miatt

A New York-i bíróság feloszlatta Trump cégét csalás miatt

-

A New York-i bíróság bűnösnek találta Donald Trumpot és két fiát csalás bűntettében, s első lépésben feloszlatta Trump üzleti életének legfontosabb cégét, cégbirodalma zászlóshajóját, a Trump Organizationt. A hír döbbenetes, mert a cég fogalomként nőtt össze Trump nevével. Ez azt jelenti, hogy a céget végleg törölték New York állam cégnyilvántartásából, ezzel megvonták a működési engedélyét, üzleti tevékenységet nem folytathat. Ez hatalmas csapás Trumpnak, ami még egzisztenciálisan is fenyegeti. Most próbálják kitalálni, hogyan menthetnék át a céget egy másik államba.

A ügy ezzel nem ért véget, ez csak a kezdet, mert a New York-i főügyészség 250 millió dolláros kártérítést is követel a csalással okozott kárért, illetve Trump és fiai eltiltását attól, hogy New York államban bármilyen üzleti tevékenységet folytassanak. Ez érzékenyen érinti Trumpot, mivel New Yorkban is hatalmas ingatlanjai vannak, amelyeket éppen csalásainak köszönhetően szerzett meg. A bíróság szerint Trump és a fiai tíz éven át folyamatosan túlértékelték a fedezetül használt ingatlanjaikat és vagyonukat, amivel jelentős hitelekhez és kamatkedvezményekhez jutottak.

A bíróság a bizonyítékok alapján bizonyítottnak találta a nagy értékre elkövetett szándékos csalást, amely a Trump birodalom működési módja volt, mert azzal több százmilliós kedvezményekhez jutottak kedvező kamatlábak formájában. Trump és fiai ezekből a csalásokból szereztek pénzt, amelyek nagyobb hasznot hoztak, mint az üzleti tevékenység, míg a csalással megszerzett hitelekből az ingatlanbirodalmat növelhették. Az ügy részletei szerint a Trump Organization egy szándékos csalásra épült, a cég fő tevékenysége csalás volt. A volt elnököt ismerve ez senkit nem lephet meg.

Ezzel az ügy első szakasza lezárult, a továbbiakban az ügyészségnek már nem kell bizonyítania a csalást, mert az bizonyított tény. Most az ügy további része következik, ami a csalás megállapítása után Trumppal és fiaival szemben a további szankciókról és büntetésekről szól. Ez azt is jelenti, hogy az Egyesült Államok 45. elnöke egy csaló volt, aki az ellene zajló eljárást ezúttal is üldözésnek nevezte, miután újra elnök szeretne lenni. Mivel a republikánus pártot csapdába ejtette, az egykori keresztény konzervatív pártnak a csalót kell támogatnia, vele együtt hazudozva az üldöztetésről.

 

Amerikai Népszava
Amerikai Népszava
Az Amerikai Népszava szerkesztőségi cikke. Az írás az Amerikai Népszava véleményét és álláspontját tükrözi.
25,000KövetőKövessen minket!
1,000KövetőCsatlakozzon!
340KövetőIratkozzon fel!

Legutóbbi bejegyzések