„Gáz- és riasztófegyverrel fenyegetőző férfi miatt riasztották a Terrorelhárítási Központot Terézvárosba, a taktikai egység sikeresen elfogta a garázdát” – így tudósított az Index, méghozzá a police.hu rendőrségi portál híradása alapján. A TEK annak alapján szállt ki, hogy a rendőrség szerint „egy férfi tett bejelentést; elmondása szerint szomszédja, egy 42 éves férfi fegyvert fogott rá. A budapesti rendőrök azonnal a helyszínre mentek, majd a Terrorelhárítási Központ műveleti egysége is megérkezett.”
A rendőrség úgy írta le az akciót, hogy „a férfi közben bezárkózott a saját lakásába. A Terrorelhárítási Központ munkatársai 12 óra 40 perckor behatoltak a lakásba, és ott elfogták G. Krisztiánt, akinél egy gáz- és riasztófegyvert találtak. A 42 éves budapesti férfit előállították a VI. Kerületi Rendőrkapitányságra, ahol felfegyverkezve elkövetett garázdaság bűntett miatt indult ellene eljárás; elszámoltatása folyamatban van”.
Az akcióról készült felvétel látható a rendőrségi portálon. A TEK betört a lakásba (ezúttal nem a szomszédba), és rárontott egy beteg emberre. Az Orbán testőreiből alakult TEK fejbe lőtt egy beteg embert, mielőtt megtudták volna, hogy ártalmatlan. Hétköznapi fasizmus, hogy a diktátor kommandósainak akcióját senki nem vizsgálja ki, senkit nem vonnak felelősségre. Ennyi erővel bárkit lelőhetnek. Elég, ha a szomszéd bejelent.
A rendőrség honlapjára feltett felvételen látszik, hogy mentőt is kellett hívni, és infúziót kötöttek az elfogott férfira, de a híradás arról már nem szól, hogy mi okozott sérülést és mekkora a sérülés. Ahogy arról sem számoltak be, hogy az elfogott férfi nem bűnöző, hanem beteg volt, a játékpisztolya pedig alkalmatlan volt arra, hogy bárkiben kárt tegyen. Őt viszont a TEK kérdezés nélkül fejbe lőtte. Itt olvasható az elfogott férfi édesanyja, Boross Ottília pszichológus, a Pázmány Péter Katolikus Egyetem adjunktusának levele az esetről, amit változtatás nélkül közlünk:
„Fejlövés
A fiamat fejenlőtték. Vagy fejbelőtték? Doktor úr, mi a helyes kifejezés?
Nem csak úgy, hanyagul lőtték fejen, mintegy véletlenszerűen, amikor történetesen eltalálja egy lövedék az embert (már ahol ez történetesen természetesnek hat), hanem célzatosan, tervszerűen, ugyanakkor törvényszerűen, a rend és a jog nevében. Körbe-körbe. A halántékát (artériás vérzéssel), a homloklebenyét, a tarkólebenyét, azaz elől-hátul, ahol érték. Biztos, ami biztos, az arccsontját és az állkapcsát is.
Nem pár évtizede Boszniában a szerb szabadcsapatok, nem az iszlám állam kegyetlen és vallásos fanatizmusból gyilkoló különítményei, nem Dél-Amerikai drogbárók kivégzőosztagai, hanem itt és most, Budapesten, egy káeurópai jogállamban, fényes nappal a terrorelhárítás bátor osztaga tette ezt.
Ők voltak tizenhatan, állig felfegyverezve, golyóálló mellényben, sokkolóval és kutyával az oldalukon. A fiam egyedül. Úgymond elbarikádozva magát a lakásában.
Azért volt nagyon, olyannyira veszélyes, hogy ezek a bátor emberek nem tudták anélkül lefegyverezni, hogy szét ne lőtték volna a fejét (mellesleg a fél tüdejébe is bele ne eresztettek volna valamit – ütleg, sokkoló, lövedék, vajon melyik is lehetett), mert úgymond rájuk lőtt többször is, például az ablakon keresztül egy fegyverrel, illetve hogy pontosak legyünk, egy fegyvernek látszó tárggyal.
Ami nem tréfadolog – ha valami fegyvernek látszik, akkor azt fegyverként kell kezelni, és ennek megfelelően reagálni rá. Van azonban itt valami, Ez a fegyvernek látszó tárgy egy rugós játékpisztoly volt (ismerjük el, a hasonlóság egy igazival valós), ami, ha elsütik, egy diszkrét csettintés mellett egy borsszem nagyságú lövedéket bocsájt ki. Ez a lövedék az ügyben hivatalosan megkérdezett katonai fegyverszakértői vélemény szerint röppályájánál fogva nem alkalmas emberi életben való kár okozására. Közvetlen közelről esetleg igen (például szemkilövés, de ezt most inkább nem is hoznám ide, napjaink jócskán és ócskán elkoptatott használata miatt). Ha elsütik, és ha van benne lövedék. Ebben a fegyvernek látszó tárgyban azonban nem volt lövedék. Ha lett is volna benne, az nem bírt volna onnan kiszabadulni. A már említett fegyverszakértői vélemény szerint a rugó oly annyira el volt öregedve, hogy a fegyvert a vizsgálat idején működőképtelennek lehet tekinteni.
Tehát hogy is állunk: van egy látszólag felfegyverkezett, de valójában fegyvertelen, sarokbaszorított ember, akire tizenhatan plusz egy kutya rontanak rá, hanggránáttal, ajtót-ablakot szétverve, és ezek után a rendelkezésükre álló lőfegyverekből és egyéb harci eszközökből annyit lőnek a felsőtestére, amennyit csak idejük engedi.
Idejük pedig lehetett bőven, mert nem takarékoskodtak. Amikor már tiszta volt a terep, ráengedték a szájkosár és póráz nélküli kutyát is. Vajon miért? Hogy szétmarcangolhassa, ami még a szétlőtt emberből megmaradt? Lehet. A kutya azonban intelligens lény. Ha arra tanítják, hogy miként szereljen le veszélyes embereket, akkor ezt megteszi. A védtelenekre azonban nem támad rá. Ez a kutya sem tette. Bement és kijött.
Hogy miért volt fegyvernek látszó bármi Krisztiánnál, mert így hívják a fiamat, csak sejteni lehet. A paranoid skizofrénia egyik lényege, hogy az áldozat, aki ebben szenved (és valóban szenved, ő is, környezete is, mégpedig kegyetlenül) retteg. Retteg a létező és rossz szándékú emberektől, retteg a létező, és szerinte rossz szándékú emberektől, és retteg nemlétező emberektől és dolgoktól is. A paranoid skizofrén megfelelő kezelésre, és mindenekelőtt rehabilitációra szorul. Ebben a káeurópai országban azonban a paranoid skizofrén nem biztos, hogy megfelelő kezelést vagy rehabilitációt kap, hanem előfordul, hogy gúnyt, megvetést, ütlegelést vagy kivégzést.
Krisztiánnal valamikor tizenvalahány évvel ezelőtt kezdődött a nagy baj, ami akkor még kis bajnak tűnt, de nem az volt. Ez alatt az idő alatt megjártuk Budapest csaknem összes kórházát, egy-két vidékit is, és nemhogy kikerültünk volna a gödörből, hanem egyre inkább süllyedtünk lefele, befele. De ez már egy másik történet. Lényege, hogy az ad hoc eljárásokon kívül (zűr van, rendőrök, mentők, pszichiátria) nincs hatékonyan működő, átgondolt rendszer az intellektuálisan nem leépült pszichotikus betegek rehabilitációjára.
Miért is érdekes ez itt abban, hogy szétlőtték Krisztián fejét?
Mert a zűr nem aznap kezdődött, hanem napokkal korábban. Ennek egyik epizódja volt az, hogy három nappal az osztag bátor fellépését megelőzően Krisztián már a rendőrség látókörébe került, ugyanezzel a pisztollyal, talán hasonlóképpen hadonászva. Akkor a rémült fodrásznő, aki nyilván nem értette meg, hogy a hadonászó férfi csak azt akarja neki megmutatni, hogy ez a fegyver nem veszélyes, mert nem lehet vele lőni, kihívta a rendőrséget. Ha aznap nem is, de rá egy napra, június 16-án a lakásánál elfogták Krisztiánt, és átszállították egy illetékes pestközeli rendőrkapitányságra. Ott kihallgatták, rabosították, majd hazaküldték. Amikor kért volna útiköltségre pénzt, viccelődve mondták neki, hogy ha tud hülyén viselkedni, akkor sétálni is tud. Haza is sétált az erdőn keresztül, valójában nem bánta – készített egy csomó szép fényképet.
Ez volt az az alkalom, amikor meg lehetett volna állítani, és nem történik meg az, ami két nappal később megtörtént. Vajon miért nem állították meg? Amikor telefonon engem kerestek az illetékes rendőrkapitányságról, hangsúlyosan mondtam nekik, hogy az egyetlen jó dolog, amit tehetnek, hogy beszállíttatják az illetékes pszichiátriára. Nekik van hozzá joguk, nekem nincs. A férjem tanúvallomása írásban is tartalmazza ezt a kérést. A rendőrök nem tették meg.
Happy end nincs? Igazából nincs. Nem azért, mert a szétlőtt fejű Krisztiánt a kórházban ne hozták volna vissza az életbe kétszer is (egyszer, amikor az életmentő arc- és agykoponyaműtéteket végrehajtották rajta, egyszer, amikor légzése állt le, és 14 percig kellett kitartóan újjáéleszteni és az orvos nem adta fel!!), hanem mert az egész történet bűzlik.
Bűzlik attól, amit a terrorelhárítás a helyszínen művelt, és bűzlik attól, ami utána történik. A médiában valós tényeknek feltűntetett hamis állításokat közöl a hatóság. Meggyanúsítják Krisztiánt ugyancsak hamis állításokat tartalmazó iratokkal. Amikor az egy hónapon át kómában levő, gépekkel életben tartott ember valamelyest magához tér, összes izomerejét elveszítve, beszédképtelenül (gégemetszés, lyuk a torkon), és ki tudja, a fejsérülések, az átélt traumák és az oxigénhiány következtében milyen kognitív károsodásokat szenvedve, a hatóság bírósági tárgyalást rendel el, a hozzátartozók és a felkért ügyvéd értesítése nélkül. Az egy hónapja izolált ember agyát hirtelen hat, (szerencsének köszönhetően ott lévő) anyja kivételével ismeretlen ember veszi körül, amihez hozzájön a képernyőről követelőző bíró és ügyész.
Úgy készítik el a jegyzőkönyvet, mintha érdemi kommunikáció zajlott volna le a beteg (terhelt) és az ügyész+bíró között. Úgy tesznek, mintha a beszédképtelen ember válaszolt volna. Úgy tesznek, mintha a kómából felébredt beteg biztosan értené, hogy hol van, mit kérdeznek tőle, ki az a bírónő, akit hallania kellene, és miért. Úgy tesznek, mintha tudnának olvasni a szájáról a faggatás közben. Kiabálnak a feje felett, az arca elé tolják a skype (!) konferencián megrendezett bírósági tárgyalás egyik fontos kellékét, a laptopot, és rákiabálnak: G. úr, válaszoljon a kérdésekre!
Amikor G. úr arca elfintorodik, és a későbbiekben kiderül, hogy egy pohár vizet szeretne, akkor a jelen levő ügyész sugallt kérdést próbál intézni hozzá: G. úr, jelezze, ha NEM hallja, amit a bírónő mond! És közben rázza a fejét, hogy miként is kellene G. úrnak tennie. Ez lenne a bizonyíték arra, hogy nem tudati problémák vannak a tárgyalás során, hanem csak technikaiak.
De G. úr nem jelez. Kis vizet szeretne, amit majd csak később fog kapni, mert a zűrzavarban nem derül ki, hogy szomjas. Pedig szeretne nagyon életben maradni.
A hatóság nem adja fel. Az emberkínzásnak ezt az epizódját lezárja, de azonnal megszervez egy másikat másnapra, vasárnapra. Hátha akkor majd be lehet bizonyítani, hogy G. úr mindent ért, és mindennel egyet is ért.
Urak, bátor urak (és vannak hölgyek is a történetben, akik bátrak), mit szeretnének? Ha már nem sikerült a kivégzés első próbálkozásra, akkor hátha már másodikra igen? Átszállíttatnák a nyitott torkú, katéteres, testileg (nem ép, hanem) épp, hogy stabilizált, Önök által szétlőtt fejű embert beteget az IMEI-be, vagy a tököli rabkórházba? Nincs Önökben emberség, lelkiismeret, vagy csak szakmaiság?
Egyetlen dolgot tehetnek nyugodt lelkiismerettel és etikusan: megkövetik ezt a szerencsétlen sorsú embert, megfelelő testi és lelki rehabilitációs lehetőséget nyújtanak neki (a legjobbat!), és abbahagyják a további bántalmazását.
Egyébként nagyon remélem, hogy nem kerül ebben a zsebkendőnyi országban sor igazi terrorcselekményekre, mert ha az erre kiképzett hatóság azt is ilyen dilettáns módon intézi, akkor jaj nekünk.
Budakeszi, 2021. 07. 18. Boross Ottilia
úgyis mint anya”
Információink szerint a bíróság törvénytelen módon kívánja a sérültet elmozdítani a kórházból, ahol rendes orvosi ellátást kap, és át akarja szállítatni a beteget egy igazságügyi elmemegfigyelőbe, ami akár még végzetes is lehet számára. G. Krisztián védelmét a Helsinki Bizottság ügyvédje látja el. Miután az ártalmatlan, beteg fiatalembert, elővigyázatosság és vele való kommunikáció nélkül, a TEK minden ok nélkül lelőtte, majd arról a rendőrség hamis információt adott, most megpróbálják eltüntetni a nyomokat a fiatalemberrel együtt. 2021., Európai Unió, Magyarország.
