2024, december22, vasárnap
KezdőlapKiemelt fő hírAdománygyűjtést szervezünk Orbán Viktornak

Adománygyűjtést szervezünk Orbán Viktornak

-

Így jár, aki nem foglalkozik üzleti ügyekkel, hanem minden energiáját csak a kereszténység, Európa és a magyar identitás védelmére fodítja. Míg barátja, a szorgalmas, Zuckerbergnél is okosabb Mészáros Lőrinc, aki foglalkozik üzleti ügyekkel, de csak a Jóisten segítségével jutott idáig, Magyarország leggazdagabb embere és az angol királynőnél is tehetősebb ember, addig ő szűkölködik.

Orbán Viktor a világ legszegényebb miniszterelnöke. Orbán Viktor jelenleg mínuszban van, 1 millió 395 ezer forint készpénze van, viszont 3,5 millió forint tartozása, amit közösen nyögnek a feleségével.

A tarthatatlan helyzetet amúgy is rontja, hogy már csak egy XII. kerületi társasházi lakás fele részének, valamint egy felcsúti háznak a tuladonosa. Már a tavalyi vagyonbevallásából eltűntek a 2006-ban vásárolt felcsúti, 5035 négyzetméternyi, közös tulajdonban lévő belterületi földjei, amelyeknek teljesen nyoma veszett. Nincs nyoma a vagyonában az ellenértéknek. Csak remélni tudjuk, hogy nem elkártyázta, mert ha a szegénység hátterében szerencsejáték is áll, akkor még nehezebb a helyzete. Rosszakarói eddig azt hitték, hogy a szerencsejátékon sokat keres, de nem úgy, hogy rulettezik vagy pókerezik, hanem a szegény Andy Vajna jóvoltából, akinek a zsebébe tolta az egész magyar szerencsejáték bizniszt.

E földek között szerepeltek ráadásul azon területek, amelyekkel kapcsolatban korábban fel volt tüntetve, hogy ötven évre ingyenes használatra átengedte őket a Felcsúti Utánpótlás Neveléséért Alapítványnak. Lehet, hogy a felcsúti futballakadémia tönkre megy? Mert ha nem egy olyan jószívű ember nyerte el Orbán miniszterelnök úrtól kártyán a földbirtokait, aki ingyen átengedné nekik, akkor hogyan fizetik ki? Nem beszélve arról, ha ez kiderül, és azt hiszik a TAO-ba befizető cégek, hogy a Felcsúti Utánpótlás Neveléséért Alapítvány nem is Orbán Viktor tulajdona, és ha az adójukat ide fizetik, nem az államnak, akkor nem is kapnak érte cserébe semmit, akkor azonnal elviszik a pénzüket oda, ahol van értelme a vesztegetésnek. Így se pénzük, se területük nem lesz, talán még az egyházi áldásban részesített Puskás-szobrot is el kell vinni az éjszaka leple alatt Kispestre.

Szegény embert még az ág is húzza, a fékek és az ellensúlyok felelőtlenül le nem bontott részei továbbra is Soros György kezében vannak, és azon dolgoznak, hogy Magyarország bevándorló ország legyen, ezért a Nemzeti Választási Bizottság a választási kampányban 345 ezer forintra büntette, mert  a választások előtt óvodásokkal kampányolt. Pedig csak jót akart, hogy tudják meg az óvodások is, hogy nem a Soros nevet majd a végén, mert Magyarország nem lesz bevándorlóország. Ezért állt bosszút rajta a Soros-hálózat. Orbán Viktor a pénzt kifizette, de minden bizonnyal csoda történt, angyalok hozták a pénzt, mert a vagyonbevallásában semmi nyoma nincs annak, hogy ezt az összeget miből fizette ki. Fekete kasszája pedig nincs, más sem fizethette helyette, mert az szabálytalan lenne, olyat pedig Orbán Viktor soha nem követne el. Még a gondolatától is kiráz a hideg bennünket.

Ezért angyalok szolgáltak neki, talán holló hozta a pénzt, vagy az égből hullott, mint Izrael fiainak a manna. De ez még nem mentette meg drága puritán miniszterelnökünket a szegénységtől, és az irodájába az új leple alatt becsempészett felbecsülhetetlen értékű műkincseket, amelyeket a múzeumlátogató magyar nép adományozott neki, lemondva arról, hogy ezeket más is láthassa, nem teheti pénzzé. Így adósodott el Magyarország miniszterelnöke, akinek egy magánrepülőgép vagy luxusyacht nem sok, annyi nincs a nevén, mert mindent átenged másnak. Azoknak, akik foglalkoznak üzleti ügyekkel, nem is akárhogy. Még jó, hogy vannak ilyennek, mert különben eredménytelenül írnák ki az összes milliárdos közbeszerzési pályázatot, senki nem jelentkezne rájuk. Nemhogy repülőgépe, de még autója sincs a miniszterelnöknek, s nem is tudjuk, hogyan jut el bárhova, ha mennie kell Erdoganhoz, Putyinhoz vagy más fontos emberekhez.

Még szerencse, hogy van fizetése, de mivel abból is évek óta törlesztgeti nagy nehezen az adósságát, az se lehet sok. Egy év alatt tudott 400 ezer forintot megspórolni az eszemadta, a 600 ezerrel csökkentett tartozást is öt hónap alatt nyögte ki, fogához verve a lánya 12 milliós Rolex karóráját. Erről jut eszünkbe, hogy azért segíthetne neki valaki azok közül, akik üzleti ügyekkel is foglalkoznak, mert amíg Tiborcznak és saját lányának két tucat lakása, kastélya stb. van, gázszerelő barátja néha megfeledkezik egy-két milliárdról, ő egyik napról a másikra él, miközben életét a megmentésünkre fordíítja. A zord apa is nyithatna a szegény fiának valami bankszámlát, ahova csorgathatna valamit az ölébe hullott bányák nyereségéből, még akkor is, ha a fia túlzott szereénysége miatt sok évvel ezelőtt még nem ők kapták a legtöbbet. De nem lehet senkit kényszeríteni, és ha mindazok adnának neki bármit, akik az ő jóvoltából krőzusi gazdagságra jutottak, még azt gondolná a nép, hogy strómanokat tart, saját családját haszonlesésből hízlalja.

Ez is a mi Viktorunk becsületét mutatja. Még Bözsi néni is sajnálta tőle a Röfit, hogy neki adta volna, pedig milyen éhesen és vágyakozva nézett rá. Legszívesebben ott helyben leszúrta volna. De akkor meg azt mondanák a Soros-bérencek, hogy Bözsi néni megvesztegette a miniszterelnököt, hogy januárban is időben megkapja a nyugdíjat. Ott a bizonyíték, hogy Viktor megvesztegethetetlen, hogy nem korrupt, hogy a Bözsi néni nem is kapta meg időben a januári nyugdíját. De ez az állapot akkor sem tartható fenn tovább. Nem lehet egy szegény embert, aki értünk dolgozik, nappalt éjjellé tesz, hogy ne rohanjanak le minket a Soros muszlim hordái, így magára hagyni. Egyszer még a végén éhen hal. Amit a Gundel elé tesz, azt még elvágni sem lehet, hiába próbálkozik a kés mindkét felével, kopogó szemmel. Tenni kell valamit, mert ez a mi szégyenünk.

Az Amerikai Népszava gyűjtést szervez a szegény Orbán Viktor miniszter úr megsegítésére. Arra kérjük, kedves olvasóinkat, hogy adományaikat egyelőre az Amerikai Népszava bankszámlájára küldjék, és mi majd továbbküldjük a miniszterelnök úrnak, ha megkapjuk Mészáros Lőrinctől a svájci, az arab országokban és Kínában levő bankszámlaszámát. Nem adjuk oda egyből az egészet, hanem úgy adjuk, ahogy a szegény embereknek ők szokták, beosztva, hogy el igya, el ne kártyázza, nehogy nőkre költse (bár szerencsére nőügyekkel sem foglalkozik). Vagy nehogy azt is a haverjainak adja, mert annyira jószívű. Majd kiszámoljuk, mennyit kell költenie egy hónapban tejre, kenyérre, szotyolára, és így szépen megkapja. Még jó, hogy vannak ilyen őszinte vagyonbevallások, különben nem is tudnánk meg mekkora a baj, mert a Viktor olyan szerény.

Várjuk szíves adományaikat, amelyekkel segíteni tudjuk ezt a szegény embert. Például meg tudjuk írni róla azt a sok jót, önfeláldozást, amit értünk tesz. Nehogy a végén valahol bevándorló legyen belőle.

 





Amerikai Népszava
Amerikai Népszava
Az Amerikai Népszava szerkesztőségi cikke. Az írás az Amerikai Népszava véleményét és álláspontját tükrözi.
25,000KövetőKövessen minket!
1,000KövetőCsatlakozzon!
340KövetőIratkozzon fel!

Legutóbbi bejegyzések