Fa Nándor 70 éves, Isten éltesse sokáig jó egészségben a legnagyobb magyar vitorlásversenyzőt. Sport érdemei egészen elképesztőek, ráadásul Magyarországról, amelynek partjait egyetlen tenger sem mossa. Ezek az egyedülálló érdemek és a fantasztikus teljesítmény elolvasható a megjelent születésnapi köszöntésekben. A magunk részéről semmit nem szeretnénk elvitatni az érdemekből, és csodálattal adózunk a kiváló sportembernek, de nekünk eggyel több okunk van a méltatásra és a hálára.
Szent Jupát nemcsak Fa Nándor hajójának neve volt, hanem a Moszkva tér melletti Retek utca sarkán működött egykori Szent Jupát étterem neve is. Ez az étterem ismertette meg velünk a csülök pékné módra igazi jelentését. A Szent Jupátban adták a világon a legnagyobb és legfinomabb kétszemélyes csülöktálat, amely komoly kihívást jelentett felkészületlenek számára. A Szent Jupát nem csupán azért volt a magyar vendéglátás titkos Paganinije, mert hatalmas adagokat adtak, hanem az ízeknek olyan fantasztikus harmóniáját nyújtotta, amit halandó ember elképzelni sem tud.
A Szent Jupát megszűnése a magyar étteremkultúra egyik legnagyobb vesztesége. A Jupát kultikus hely volt, csak beavatottak ismertük a titkot, mi vár ránk, ha lemegyünk a lépcsőn, ahol azonnal megcsap a soha sehol máshol nem tapasztalt, mindenen áthatoló ételszag, ahogy hatalmas lángok csaptak fel a nyitott konyhában. A Szent Jupátba ezért be kellett öltözni. Mielőtt elindultunk egy Jupát bevetésre, előbb haza kellett menni átöltözni, méghozzá a csupán e célra használt ruhára. A Szent Jupátban ugyanis olyan erős ételszag volt, amit nem lehetett kimosni egyetlen ruhából sem.
A Szent Jupáthoz be kellett öltözni, és már a saját ruhánkból áradó „Jupát-szag” boldogsággal töltött el minket, és készítette fel éhes gyomrunkat a kétszemélyes csülöktállal való természetfölötti találkozásra. A Szent Jupát szó szerint a természetfölötti és az anyagi világ találkozási pontja volt, miután legtöbbször a Hit Gyülekezete kárhoztató prédikációi után tértünk be, és a vigasztalást a pokollal való fenyegetés után a kétszemélyes csülök pékné módra jelentette. De azért is volt menny és föld találkozóhelye, mert legtöbbször itt törtük meg a böjtöt egy jó kövér csülöktállal.
Ez még abban az időben történt, amikor bármennyit ehettünk, soha nem híztunk meg. Nem sokkal a Jupát bezárása után jött az első áttörés, amit nem az addig megevett hatalmas csülköknek, hanem éveink számának és a fizika törvényeinek tulajdonítottunk. Erre megittunk egy hatalmas sört, hogy ez mindenképpen, a Szent Jupát nélkül is bekövetkezett volna, de a Szent Jupát nélkül az életünk sokkal szegényebb lett volna. Az életnek egy fontos dimenzióját nem ismertük volna meg. Nem tudjuk, mit tudott erről az óceánon vitorlázó Fa Nándor, de az étterme kultikus hely lett.
Nem vagyunk képesek visszaadni szavakban azt, amit egy Szent Jupát csülöktál elfogyasztása során érzett a beavatott ember, s mi azok voltunk. A csülök húsos és kövér részei tökéletes arányban és harmóniában jelentek meg a tálban, melyeket remekül lehetett egymással párosítani. A kövér részek finoman rezegtek, mint egy Krúdy regényben, de ezek a kövér részek nem voltak túl zsírosak, hogy émelyegtették volna a bátor vállalkozókat, hanem csupán selymességüket adták az omló (cseppet sem száraz) húsfalatokhoz. Ezt a harmóniát koronázta meg a nagy darabokra vágott krumpli.
A krumpliról verseket lehetne írni, ahogy együtt sütötték a csülökkel, ezért magába szívta a csülök ízét és fűszerezését, megőrizve mégis a krumpli egyedi hatását és célját, a köret jellegét. Ehhez jött a fantasztikus savanyúság, amelyre nagy gondot fordítottak, hogy harmonizáljon mindennel: almapaprika, uborka és káposzta, a legtökéletesebb összhangban egymással, a csülökkel és a hozzásütött krumplival. Amikor ezek az ízek együtt kifejtették csodálatos hatásukat az ember szájában, akkor volt érdemes inni rá egy kortyot a korsóból, amelyben friss hideg cseh sör habzott.
Ez volt a Szent Jupát, ezt jelentette nekünk Fa Nándor, akinek minden Jupát-vacsora után áldottuk a nevét. A kétszemélyes csülöktál úgy volt kialakítva, hogy azon jól láthatóan helyezkedtek el a falatok, így a két ínyenc ember pontosan látta, mi hol van, mit mivel és hogyan lehet majd párosítani, hol kell kicsit ráerősíteni kövérebb részekkel, hol lehet azokból átcsoportosítani egy másik kombinációhoz. A két ember nyugodtan ehetett, nem kellett egymás elől enni, mert mindenből volt elég, és a végére mindenki degeszre ehette magát.
Azt meg kell mondanunk, hogy nem mindenkinek a hasa bírta a mennyiséget és a tartalmat, de rajtunk soha nem fogott ki, pedig mintha minden alkalommal erre törekedett volna a személyzet, amely éppen olyan nagyszerű volt, mint az étel. Sok mindenkit elhívtunk, hogy legyen részese a földgolyó legcsodálatosabb élményének, mondhatnánk, kerülje meg velünk a Szent Jupátban a földet, de nem mindenkié a hit, és nem volt mindenkié a Jupát sem. Ennek alapján kategorizálni is tudtuk az embereket, a Jupát az emberismeretünket erősen fejlesztette.
Ez volt a hely, ahol megértettük, hogy az evés nem csupán létfenntartás, hanem mennyei élvezet, szellemi közösség, legemelkedettebb beszélgetéseink színtere, ahol minden gondot és bánatot elhagyott az ember. Olyan volt, mint egy jó anya, aki vigasztal, bátorít, megsimogat és elfogad. A Szent Jupát másik nagy titka volt, hogy oda későn éjszaka volt érdemes menni, a szakácsok és a pincérek tudták, hogy az igazi hódolók és szakértők ilyenkor érkeznek. Nekik érdemes főzni.
Ebből a szempontból előnyös volt, hogy Németh Sándor képtelen volt négy-öt óra alatt előadni egy prédikációt, ezért az istentiszteletek késő estébe nyúltak, de mi a végén már tudtuk, hogy a java csak most következik. Elmegyünk átöltözni, felvesszük a Jupát-ruhát és szakrális módon bevonulunk a Szent Jupátba. Hajnali 1-2 órakor szoktunk távozni, a legvégén kiértékelve és a pincérrel is megosztva az aznapi élményt. Ez az élmény pedig szellemi és materiális élmény is volt, amelynek nagyon nehéz meghúzni a határait, mert az étel is szellemi élmény volt és a beszélgetések is.
Nagy élmény volt a tudat, hogy Németh Sándor nem tudja, hol vagyunk, és van valami, amibe nem szólhat bele, amiről nem is tud. A Szent Jupát volt a mi nagy titkunk, ahol többször éreztük az Istennel való találkozás élményét, mint a korábban véget ért istentiszteleten. Nem csupán a csülök pékné módra és a cseh sör által, hanem tartalmas beszélgetések révén is, amelyek valamiképpen felemelkedtek az étel színvonalára: volt benne kövérje, rezegő cupák és tartalmas, logikus okfejtés, krumplival és salátával. Ez volt a legnagyobb természetfölötti kijelentéseink helyszíne.
Az egyik ilyen legnagyobb kijelentésünk a Szent Jupát által az volt, hogy Isten jó és szeret minket, amit soha nem éreztünk, ha Németh Sándorra néztünk, de éreztünk, amikor kihozták a tálat és a pincérre tekintettünk. Itt Isten megszeretgetett bennünket. A Szent Jupát ezáltal történelmi helyszín lett, a Hit Gyülekezete „lázadóinak” egyik törzshelye, amit olyannak tartottunk, mint amikor a tanítványok összejöttek a Getsemáné kertben. Szent Jupát nélkül soha nem szabadultunk volna meg egy bántalmazó, elnyomó szektából, soha nem tudjuk meg, hogy az élet szép és Isten szeretet.
Aztán nem sokkal az étterem megszűnése előtt, elkezdtek megjelenni az első száraz darabok a tálon. Aggódtunk, de csak azt hittük, új szakács van. Nem értettük, de már gyanús volt, és félelmeink beigazolódtak. Egyszer csak váratlanul megszűnt a Szent Jupát. Nem lehet elmondani az űrt, amit maga után hagyott. Az élet romlani kezdett, felsejlett Orbán Viktorban egy szélsőjobboldali, náci és fasiszta fordulat lehetősége, és a Szent Jupát megszűnésével már nem volt, ami visszatartsa, ami ezt elviselhetővé teheti. A bezárás megkönnyítette Magyarország végleges elhagyását.
Valami büfé nyílt azonos néven a Szent Jupát helyén. Láttunk ott velünk együtt kóborolni embereket, hátha csak egy rossz álom volt a megszűnés. A büféből már nem tudtunk ennei, nem akartuk lerombolni az élményt. Istenkáromlás lett volna.
Isten éltesse a 70 éves Fa Nándort, és köszönjük a szép élményeket. Biztos nagy dolog volt, amit a vitorlázásban tett, de más területen is maradandót alkotott.
