2024, december22, vasárnap
KezdőlapAmerikaAz afgán kormány gyors kapitulációja sokkolta az amerikaiakat, káosz a kivonulásban

Az afgán kormány gyors kapitulációja sokkolta az amerikaiakat, káosz a kivonulásban

-

Joe Biden első komoly hibájaként lehet értékelni azt, hogy az amerikai kivonulás ütemezésénél nem számítottak az afgán bábkormány és haderő ilyen gyors és látványos összeomlására. Ez akkor is hiba, ha a kivonulási tervet megelőzően mindent részletesen megtárgyaltak az afgán kormánnyal. Az amerikai titkosszolgálatoknak tisztában kellett volna lenniük a valósággal, amelynek része az is, hogy Trump ideje alatt minden korábbinál jobban megrősödtek a tálibok, akikkel Trump még Camp Davidben is tárgyalni akart.

Az eredmény az lett, hogy a tálibok már elfoglalták az országot, vele együtt Kabult és az elnöki palotát is, miközben az amerikai nagykövetség és az amerikaiakat segítő afgán polgárok kimentése nem történt meg. Az amerikaiak az elmúlt húsz évben mindent megtettek azért, hogy képessé tegyék az afgán kormányt és haderőt, hogy megvédjék az országukat a táliboktól, akik nemcsak egy vallási fanatikus mozgalomnak, hanem közönséges terroristáknak és gyilkosoknak tekintendők. De ők egy hétig sem tudták tartani magukat, az elnök elmenekült.

Amerikában a közvélemény egyetért azzal, hogy az amerikai csapatok vonuljanak ki Afganisztánból, mert ha húsz évig nem lehetett egy országot alkalmassá tenni önmaga megvédésére, akkor az már nem is fog megtörténni. Végtelen ideig pedig nem lehet egy országot a világ másik felén megszállva tartani, elképzelhetetlen mennyiségű pénzt égetve el. Nem beszélve amerikai katonákról, akik közül sokan az életüket vesztették. De ez a káosz, kapkodás és életveszély, ami kialakult, mindenkit meglepett és nyugtalanná tett.

Biden a kivonulás közben 1000 katonát rendelt Kuvaitból Afganisztánba, hogy a kialakult helyzetben fedezzék az amerikai polgárok evakuálását. Kérdéses, mi lesz az amerikaiakat segítő afgán civil polgárokkal, akiket biztosan megölnek, ha nem tudják kimenteni őket. Hasonló a pánik a szövetségesek, a nyugat-európai követségek és segítőik kimentése során is. Biden megfenyegette a tálib terroristákat, hogy ha egyetlen lövés dördül, annak súlyos következménye lesz, és válaszcspást ígért, amire az amerikai haderő azonnal képes.

Sok múlik azon, mi történik a következő napokban, de a kivonulás nem kerül be az amerikai történelemkönyvek dicsőséges lapjai közé. Ha a tálibok nem lesznek elég türelmesek, s az amerikaiak harcra kényszerülnek, akkor a kivonulás helyett újabb háború is lehet. Ha a tálibok kivárják az amerikaiak és szövetségeseik kivonulását és kimentését, akkor a terror azután kezdődik. Először is az afgán civil lakossággal szemben, különösen a nők vannak életveszélyben.

A „demokráciaimport” kifejezéssel gúnyolódó cinikusok hazugságai ellenére a húsz éves amerikai jelenlét nagy változásokat hozott Afganisztán életébe. Felnőtt egy szabadon élő és gondolkodó generáció, köztük nők, akik tanulhattak és egyenlő jogokat élvezhettek. Sok ember élete változott meg, és annak ellenére, hogy az afgán bábkormányok mindig korruptak voltak, az ország is sokat változott és fejlődött. A tálibok visszajövetele után az ország egyik napról a másikra zuhan a legsötétebb középkorba.

Bánhatják, hogy mindent az amerikaiakra bíztak, és húsz év alatt képtelenek voltak egy normálisan működő kormányt létrehozni, amely maximális amerikai támogatás mellett képes lett volna arra, hogy egy önmagukat megvédő nemzeti hadsereget felépítsenek. Miután Trump Amerika minden ellenségét megerősítette a világban, így a tálibokat is, a Biden-kormányzat számított arra, hogy a tálibok legyőzik majd az afgán kormányerőket, de arra nem, hogy néhány nap alatt. Ez mindenképpen hiba volt, ezt látni kellett volna előre.

Csak reménykedni lehet abban, hogy az amerikai kivonulásnak nem lesznek hasonlóan gyors és tragikus következményei a világban. A kivonulással az iszlám terrorizmus megint kapott egy saját országot. Az összes szélsőséges iszlám hívő, volt Al Kaida és Iszlám Állam tagok, s a világ legsötétebb bűnözői, most mind Afganisztánba tartanak, ahol kiélhetik szabadon magukat. Előbb-utóbb elkerülhetetlen lesz, hogy az amerikai „megszállásért” bosszút esküdjenek, és elkezdődjenek Amerika és a nyugati világ elleni terrortámadások előkészületei.

Ennek legfőbb veszélyét az jelenti, ha a helyi kecskepásztor afgán tálibok mellett megjelennek a világ különböző részeiből a jól kiképzett, világpolgár, technikai ismeretekkel rendelkező terrorista vezetők és csoportok, amelyek Afganisztánban zavartalanul működhetnek. Csak reménykedni lehet abban, hogy az amerikai kormányzatnak van terve arra, hogy a kivonulás után változtasson azon a védelmi stratégián, ami eddig az afgán megszállásra épült. Jó lenne, ha az nem olyan megalapozott titkosszolgálati információkra épülne, mint a káoszba fordult kivonulás.

Húsz év amerikai megszállás után a tálibok nem Amerikát győzték le, hanem saját alkalmatlan és korrupt kormányukat. Mondhatnánk, ez belügy. De a világnek fel kell készülnie arra, hogy az iszlám terrorizmus újraszerveződik. A raduikalizálódás az egész térséget érinteni fogja. Európa pedig felkészülhet a menekülthullámra, ami az európai szélsőjobboldali fasizmus erősödését hozza majd el. Ez Orbán malámára hajtja a vizet, mert a terrorizmus és minden rossz a világban neki kedvez. Miközben a legnagyobb rossz ő maga.

Most fogja csak megérteni a világ, milyen fontos az, hogy Amerika vigyázzon a világ biztonságára.







Amerikai Népszava
Amerikai Népszava
Az Amerikai Népszava szerkesztőségi cikke. Az írás az Amerikai Népszava véleményét és álláspontját tükrözi.
25,000KövetőKövessen minket!
1,000KövetőCsatlakozzon!
340KövetőIratkozzon fel!

Legutóbbi bejegyzések