Ma talán sokan el sem hiszik, de a bevándorlás elleni szigorítás nem a MAGA-mozgalommal kezdődött. Egy új kutatás, amely minden kitoloncolási határozatot feltérképez 1895-ig visszamenőleg, azt mutatja: a mai amerikai bevándorlási rendszer gyökerei a polgárháború előtti korszakig nyúlnak vissza, és kezdettől fogva faji előítéletek határozták meg azt, hogy kit toloncolnak ki. Ez a MAGA mozgalom mély rasszista gyökereit mutatja.
A Mapping Deportations (Kitoloncolások feltérképezése) nevű digitális projekt, amelyet a UCLA Bevándorlási Jogi és Politikai Központjának (CLIP) három kutatója és a Million Dollar Hoods nevű börtönügyi adatkezdeményezés készített, az eddigi legátfogóbb amerikai kitoloncolási adatbázis.
A weboldal interaktív idővonalakat, diagramokat és grafikonokat tartalmaz, amelyek 1895-től 2022-ig mutatják be a bevándorlási végrehajtás alakulását. A térképen több mint 8 millió kitoloncolási határozat látható az amerikai történelemből. Az oldal egy aggasztó mintát tár fel: az amerikai bevándorlási ellenőrzés kezdettől fogva – és ma is – faji alapú eltávolításokra épül.
„A kitoloncolási határozatok több mint 96 százalékát túlnyomórészt nem fehér országokból származó emberek ellen adták ki és ez nem véletlen. Ez olyan politikák tükre, amelyek mélyen a rasszizmusban gyökereznek” – mondta Mariah Tso, a Million Dollar Hoods GIS-szakértője.
Szeptember 19-én, az American Community Media által szervezett tájékoztatón a Mapping Deportations csapata felvázolta a bevándorlási végrehajtás idővonalát, bemutatva, hogy bár az alkalmazott politikai eszközök változtak, a mögöttük húzódó alapelvek nem.
„Azt próbáljuk bemutatni, hogy a rasszizmus hogyan épült be fokozatosan a bevándorlási rendszerbe, egészen a polgárháború előtti korszakig visszanyúlva. Teljesen soha nem tisztították ki belőle, sőt 1965 óta bizonyos értelemben újraformálták” – mondta Kelly Lytle Hernandez, a Mapping Deportations társigazgatója, a UCLA történelemprofesszora.
A projekt szerint az amerikai bevándorlási ellenőrzés gyökerei a rabszolgaság időszakáig nyúlnak vissza, amikor a mély faji megosztottság a migráció ellenőrzését „a faji kizárás és alárendelés eszközévé” tette. Az 1790–1876 közötti időszakban sor került az őslakos nemzetek elűzésére, valamint olyan törvények meghozatalára, mint az 1790-es honosítási törvény, amely a honosítás jogát kizárólag „szabad fehér személyekre” korlátozta. Az 1791-ben kezdődő haiti forradalom pedig félelmet keltett a déli államokban, amelyek a fekete felszabadulást „erkölcsi fertőzésnek” tekintették, amit szerintük nem szabadott beengedni az Egyesült Államokba – mondta Hernandez.
Hozzátette: a rabszolgaság, a kitelepítések, a Jim Crow-törvények és a tömeges bebörtönzések mind azt mutatják, hogy a fehér felsőbbrendűség ideológiája hajtotta a bevándorlási politikát. A Mapping Deportations a meglévő adatok alapján feltárja a történelmi bevándorlási intézkedések és a mai gyakorlat közötti kapcsolatokat, és rámutat, hogy a régi mintázatok és érzelmek máig tovább élnek.
„Az amerikai bevándorlási rendszer valójában azért jött létre, hogy létrehozza és fenntartsa az Egyesült Államokat, mint a fehér ember köztársaságát” – mondta Hernandez. A projektben úgynevezett idézettérképek is szerepelnek, amelyek a történelem során bevándorlás-központú politikai üzeneteket emelnek ki. Ezek megmutatják, hogy a bevándorlási törvényeket soha nem pusztán a határok kezelésére hozták, hanem a faji hierarchia fenntartására. A vizualizációk feltárják a fehér nacionalista retorika szerepét az amerikai bevándorlási politika alakításában.
Ahilan Arulanantham, a Mapping Deportations társalapítója, a CLIP fakultásának társigazgatója szerint ezek az idézetek – köztük sok Donald Trump elnöktől – azt mutatják, hogy a bevándorlásellenes retorika évszázadokat ível át, és ideológiai alapjai alig változtak. A negatív sztereotípiákra épülő általánosítás a bevándorlásról szóló üzenetek állandó eleme, és „a rasszizmus klasszikus példája” – mondta.
Arulanantham szerint pontosabb történelmi feldolgozásra van szükség, hogy megtörjék a faji alapon motivált bevándorlási politikák körforgását. „Az az elképzelés, hogy országunk vérét megrontják erkölcsileg romlott, fertőző, söpredéknek és szemétnek tartott emberek más országokból, alapvető elem volt az 1920-as évek bevándorlási politikájában – mondta Arulanantham. – Nos, 2023-ban Trump elnök újra elővette ezt a hazugságot, azt állítva, hogy Venezuela kiürítette börtöneit és elmegyógyintézeteit, és onnan küldte az embereket az Egyesült Államokba… Később pedig azzal is összekötötte, hogy a haitiak kutyákat és macskákat esznek. Mindkettőt megcáfolták.”
Hernandez a történelmi adatok alapján azt mondta: a Trump-adminisztráció által követett politika nem forradalmi újdonság, hanem a már meglévő rendszer kiterjesztése „Történészként számomra mindaz, ami most történik, csupán egy meglévő, előre kiépített rendszer további eszkalációja – fogalmazott. – Ebben semmi fenomenálisan új nincs. Trump semmi újat nem talált ki. Csak meghúzza azokat a karokat, amelyek már korábban is ott voltak.”
Miközben a végrehajtó hatalom egyre aktívabban alakítja a bevándorlási politika irányát és terjedelmét, a Legfelsőbb Bíróság egyre kevésbé hajlandó korlátokat szabni ezeknek a politikáknak. Alig egy hónapja a testület megnyitotta az utat, hogy a szövetségi ügynökök folytathassák a bevándorlási műveleteket Los Angelesben, lehetővé téve az amerikai Bevándorlási és Vámhivatal (ICE) tisztviselőinek, hogy a végrehajtás során a faji hovatartozást is figyelembe vegyék.
Egy magas rangú belbiztonsági tisztviselő szerint az ICE csak Trump elnökségének első hét hónapjában közel 200 ezer embert toloncolt ki. Ezek az adatok azt mutatják, hogy az ICE a kitoloncolások legmagasabb arányára készül legalább egy évtized óta, miközben egyre nagyobb aggodalom övezi a faji és etnikai profilalkotás gyakorlatát. A Los Angeles Times beszámolója szerint a város június 1. és június 10. közötti razziájában őrizetbe vett emberek 69 százalékának nem volt priusza.
„Nyilvánvaló a faji diszkrimináció, még ma is, amely meghatározza, ki léphet be és kit toloncolnak ki. Ez azelőtt is így volt, hogy elindult a fehér dél-afrikai menekültprogram, amely lehetővé tette számukra, hogy megelőzzenek számos más országból érkező menekültet” – mondta Arulanantham.
Mivel a kitoloncolások mélyen beágyazódtak Amerika múltjába, a Mapping Deportations célja az volt, hogy ezeket a statisztikákat úgy mutassa be, hogy azok egy történetet és mintázatot is eláruljanak. A számok és adatok politikai narratívákhoz való kapcsolásával a projekt bemutatja, milyen motivációk hajtották a bevándorlási törvényeket.
„Történészként tudtam, hogy az amerikai történelemben több mint 50 millió kitoloncolási határozat született – ez önmagában is felfoghatatlan szám –, de eddig senki nem dolgozta fel az adatokat úgy, hogy egy dinamikus térképen mutassa meg a kitoloncolások mintázatait az időben – mondta Hernandez. – A Mapping Deportations azt próbálja bemutatni, milyen világban jönnek létre ezek az adatok.”
Ahogy a csapat a bevándorlási végrehajtás faji történetét vizsgálta, az egykori diszkriminatív politikák és a mai gyakorlat közötti folytonosság arra a kérdésre vezette őket, vajon az amerikai politikai rendszer ma is egy „fehér ember köztársaságaként” működik-e.
„A fehérekre szabott bevándorlási politika lényege nem az, hogy vajon fehér nemzet vagyunk-e, vagy valaha is azok voltunk. A kérdés az, milyen szabályokat hoztak annak érdekében, hogy az országon belüli nem fehér csoportokat alárendelt helyzetbe hozzák – mondta Hernandez. – Az ország soha nem lesz fehér nemzet a demográfia szerint. De a kérdés az, hogy politikai berendezkedése szerint ma is fehér ember köztársasága vagyunk-e? Erről már lehet beszélni.”
