2024, december21, szombat
KezdőlapMagyarországAz "asszonyság" olyan, mintha Orbánt "faszkalapnak" neveznék

Az „asszonyság” olyan, mintha Orbánt „faszkalapnak” neveznék

-

Orbán Viktor „kisújszállási asszonyságnak” nevezte Karikó Katalint, akinek kulcsszerepe volt a koronavírus elleni vakcina kifejlesztésében. Karikó Katalin tudós, akit Richard Dawkins evolúcióbiológus Nobel-díjra javasolt. Ha Karikó Katalin megkapná a Nobel-díjat, amit minden bizonnyal megérdemelne, azoknak a magyar származású Nobel-díjasoknak a sorát gazdagítaná, akiket elüldözött a hazájuk, vagy maguk menekültek el, de Magyarországon nem vitték volna semmire. A NER pedig még a korábbi helyzeten is rontott, gyakorlatilag felszámolta a tudományt, élén a Magyar Tudományos Akadémiával. Sarlatánok kezébe adta a kutatóintézeteket. Igaz, a legtöbb magyar tudós is a horthyzmus elől menekült el.

Egy magyar államférfi ebben az esetben csak egyet tehet, hogy megköveti a hazájából elüldözött tudóst, és mindent megtesz azért, hogy a többi magyar kutató ne kerüljön hasonló helyzetbe, hogy a pályája vagy a hazája között kelljen választania. Orbán nem államférfi, hanem egy kocsmatöltelék szintjén érző és gondolkodó bűnöző. Ennek megfelelően gondolkodik a tudományról, a tudósokról és a nőkről is. Azt is a magyarok érdemének tekinti, ami a szégyenük. Amúgy pedig mintha Magyarországon minden bokorban egy tudós teremne.

A vakcinát is egy „kisújszállási asszonyság” fedezte fel, mert nálunk még Kisújszállás is ilyen „asszonyságokkal” van tele. Az amerikaiaknak csak pénzük van, de a magyaroknak esze is. Egy kisújszállási asszonynak is több esze van, mint nekik, pedig csak egy „asszonyság”. Nemcsak Karikó Katalint, nemcsak a nőket, de még Kisújszállást is leszólta Orbán. Azon már meg sem kellene lepődni, hogy Orbánnak és társainak egy tudós csak „asszonyság”, ha nő. A tisztelet legkisebb jele nélkül. Nem kell sokat várnunk, hogy csak egyszerűen „pinának” nevezze valamelyiküket, mert egy nő nekik csak az.

Szülő tehenek, mosgatógépek, kihasználni való cselédek, akiket szájon is lehet verni alkalomadtán, ha nem jól viselkednek. Ez a NER világnézete. Ez a szemlélet áll egy ilyen kiszólás mögött. A nőt látja, nem a tudóst, a nő alacsonyrendű, csak egy asszonyság. Akkor is, ha világhírű tudós. Akinek 2-essel kezdődik a személyi száma, az csak az lehet. Az övé bezzeg 1-essel kezdődik. Akkor is magasabbrendű, ha sötét, mint az éjszaka és bunkó, mint egy ősember. Ha ennek a kiszólásnak a férfi párját keresnénk, akkor az „asszonyság” nagyjából azt jelenti, mintha őt egy hivatalos személy csak „faszkalapnak” nevezné, aminek még lenne is némi alapja, különösen az ilyen megnyilvánulások után.

De ezt akkor sem teszi meg egy kultúrlény, ha más ezt gondolja. Ahhoz Orbán Viktornak kell lenni, hogy valaki „leasszonyságozza” a magyar származású tudóst, mintha egy piaci kofa lenne (ezzel nem akarjuk megbántani a piacon árusító hölgyeket sem). Az asszonyság még a női mivolton belül is a degradáló kifejezések egyike. Csak egy asszonyság. Orbán azzal védekezne, persze, hogy ő a szokásos módon csak kiszólt az „emberek” nyelvén. Ez a hazug műparaszt stílus azonban lenézi és megveti a hallgatóságot, mert az Orbán által elképzelt hallgatóság csak a felcsúti kocsmában létezik. Ez nem a „nép hangja”, hanem egy bunkó hangja, aki erre a színvonalra viszi le a közízlést.

Ez pontosan megfelel egy kultúraellenes fasiszta diktátor színvonalának. Ez természetes egy olyan országban, ahol lenézik nemcsak a nőket, hanem a tudományt is, a nők által gyakorolt tudományt pláne. Ahol egy nyelvtankönyvben is azt tanítják a gyerekeknek, hogy „míg a férfiak jellemzően üzletről, politikáról vagy jogi kérdésekről beszélgetnek, addig a nőket jobban lekötik a családi, érzelmi témák, vagy az ételek és az italok.” Pénz számolva, asszony verve jó. A felcsúti macsó, a falusi focista azt játssza, hogy megtestesti „a” magyar embert, aki reprezentálja a magyarságot a világban. Pedig Röfi kizárólag csak magát képviseli.

Még szerencse, hogy vannak Karikó Katalinok.

 





Amerikai Népszava
Amerikai Népszava
Az Amerikai Népszava szerkesztőségi cikke. Az írás az Amerikai Népszava véleményét és álláspontját tükrözi.
25,000KövetőKövessen minket!
1,000KövetőCsatlakozzon!
340KövetőIratkozzon fel!

Legutóbbi bejegyzések