2024, december19, csütörtök
KezdőlapAmerikai életAz ázsiai amerikaiak gyógyulása a rasszizmus okozta traumákból

Az ázsiai amerikaiak gyógyulása a rasszizmus okozta traumákból

-

Sokan hajlamosak az ázsiaiakkal szembeni rasszista gyűlöletet a világjárvány okozta hamis hírekkel összefüggésbe hozni, de annak sokkal mélyebb gyökerei vannak. Kétsételen, hogy az ázsiaiakkal szembeni előítéletek és rasszista támadások felerősödtek a Covid miatt, amit a kínaiaknak tulajdonítottak, még hozzá Trump személyében elnöki szinten.

Ennek köszznhetően minden ázsiai kinézetű embert a kínaiakkal azonosítottak, és az ázsiai amerikaiak közössége nemzeti hovatartozástól függetlenül célponttá vált. Ez feledtette azt, hogy az ázsiaiakkal szembeni rasszizmusnak az 1800-as évekig visszamenőleg előzményei vannak, hiszen már ekkor hoztak ázsiaiakkal szembeni törvényeket Amerikában.

Ezt tetézte, hogy az amerikaiak harcoltak a japánok, a koreaiak és a vietnamiak ellen, ezért az amerikaiak családjaiban sokan ellenséget látnak az ázsiaiakban, sokan meghaltak ezekben a háborúkban. Amerika legnagyobb háborús vesztesége, Pearl Harbor is a japán támadásnak köszönhető, és Amerika Japánban dobta le az első atombombát.

Az ázsiai nők negatív megítélése erősen kapcsolódik ahhoz, hogy az amerikai katonák az ázsiai nőket prostituáltként használták, számos alkalommal megerőszakolták, ezért az ázsiai nőkkel szemben kialakult az a sztereotípia (amelyet segített az ázsiai nők alárendelt társadalmi helyzete és kulturális hagyománya is), hogy az ázsiai nők a szex tárgyai.

Mindezek halmozottan éltek tovább az amerikai társadalomban, ami az ázsiai amerikaiakkal szembeni rasszista előítéleteket táplálták és a hozzájuk való viszonyt meghatározták. Ehhez jött a világjárvány, amit a kínaiaknak tulajdonítottak, különféle konspirációs teóriák közepette, fizikai támadásokkal is. Mindez traumákat okozott az amerikai ázsiaiaknak.

Most egy új kísérleti program segíti az ázsiai közösségeket a gyűlölet-bűncselekményekből való gyógyulásban. A Healing Our People Through Engagement (HOPE) program egy „Radical Healing Framework” segítségével Los Angeles megye öt legnagyobb ázsiai közösségének segít – kambodzsainak, kínainak, filippínónak, japánnak és koreainak – reagálni a múltbeli és folyamatban lévő rasszizmusra.

A projektet a Kaliforniai Szociális Szolgáltatások Minisztériuma finanszírozza, és az AAPI Equity Alliance vezeti, amely egy több mint 40 közösségi alapú AAPI szervezetből álló Los Angeles-i székhelyű koalíció. Az ázsiai amerikaiak Kalifornia lakosságának több mint 15%-át teszik ki, vagyis hatmillió embert.

„Ezek nemzedékek óta nem látott mértékű brutalitást éltek át az országban” – mondta Michelle Sewrathan Wong, az AAPI Equity Alliance programjaiért felelős ügyvezető igazgató. „A politikusok bűnbakká tették őket a COVID miatt, erőszakos fizikai támadások célpontjai, nem érezték biztonságban magukat saját közösségeikben, és megfélemlítették őket a szomszédok és az idegenek.”

Ezt megelőző békeidőkben is szinte „természetes” volt az ázsiaiakkal szembeni rasszista diszkriminációra. Hollywoodban sokáig csak negatív szereplők lehettek, majd pozitív ázsiai szerepeket is ázsiainak maszkírozott fehérek játszottak el, tehetségesebb ázsiai színészek mellőzésével. Hosszú időbe telt, amíg pozitív képet is mutathattak magukról.

A program az áldozatok feltárása mellett keresi a kiváltó okokat, mégpedig egy olyan radikális gyógyító keretrendszerhez, amely túlmutat a faji traumák kezelésének egyéni szintű megközelítésein. Felismerték, hogy az egyéni traumákból, a depresszióból és a szorongásból nem egyéni, hanem kollektív megoldásokon át vezet az út.

Több évtizedes kutatások azt mutatják, hogy a rasszizmus károsíthatja mind a fizikai, mind a mentális egészséget, ami depresszió, szorongás és PTSD tüneteihez, fejfájáshoz és alvászavarokhoz, túlzott éberséghez és más emberektől való elzárkózáshoz vezet. Éppen ez a veszély, hogy a befelé fordulás ellenkező hatást vált ki.

Dr. Anne Saw pszichológus, a DePaul Egyetem docense és a HOPE program egyik tervezője szerint a közösségi alapú programot a Radical Healing pszichológiából fejlesztették ki, hogy foglalkozzanak a rasszizmus mentális egészségügyi hatásaival az ázsiai amerikaiakban. Ez a program a több évtizedes fekete felszabadítás pszichológiai kutatására is épít.

Ahelyett, hogy egyszerűen megbirkóznának a rasszizmus traumatikus hatásaival, inkább a gyógyulást helyezi előtérbe, segít a közösségeknek meglátni, hogy tapasztalataik hogyan kapcsolódnak az igazságtalanság történetéhez, olyan ötleteket adnak, amelyek segítenek a közösség számára megtalálni saját pozitív identitásukat és értékeiket.

Az ázsiai amerikiaiak saját identitást alakítottak ki, amely az anyaország története mellett az amerikai társadalomban és történelemben játszott szrepükhöz és sajátosságaikhoz kapcsolódik. Megértették, hogy ők Amerikában nem ázsiaiak elsősorban, hanem amerikaiak másokhoz hasonlóan, akik ázsiából származnak, de ez csak hozzátasz az amerikai identitásukhoz.

Közösségi szinten van szükség a gyógyuláshoz, amely segíti az egyéni gyógyulást is, ami megnyitja a közösségeket a többségi társadalom felé. Ez arra is ösztönös, hogy beolvadjon minden ázsiai nyugodtan a fehér amerikaiak közösségébe, és ne tekintsék árulónak azt, aki nem zárkózik be az etnikai keretei közé, és felveszi az amerikaiak szokásait és életmódját.

 

Amerikai Népszava
Amerikai Népszava
Az Amerikai Népszava szerkesztőségi cikke. Az írás az Amerikai Népszava véleményét és álláspontját tükrözi.
25,000KövetőKövessen minket!
1,000KövetőCsatlakozzon!
340KövetőIratkozzon fel!

Legutóbbi bejegyzések