Az életkor nem feltétlenül azonos a szellemi és fizikai leépüléssel, csökkent képességekkel és betegségekkel. Sok idős ember attól beteg, hogy így tekintenek rá és így foglalkoznak vele. Az időskor tapasztalatot, higgadtságot, bölcsességet is jelent, az idős emberek nagyon sok értéket gyűjtöttek és hordoznak, amivel néha ők maguk és a környezetük sincs tisztában.
Az idősek egyenjogú és egyenrangú tagjai a társadalomnak, és sokat veszítünk azzal, hogy az időseket egyre több megalázás, kirekesztés és diszkrimináció éri. Az életkor alapján történű megkülönböztetés, diszkrimináció, az ageizmus, ugyanolyan helytelen és káros, mint bármilyen más diszkrimináció.
Az előző korokhoz képes a helyzet sokat romlott. Régen éppen fordítva volt, a legtöbb kultúrában különleges tisztelet övezte az időseket. Voltak pozíciók, amelyeket bizonyos kor alatt be sem tölthettek, mert a tapasztalatot, az érettséget és a bölcsességet az életkorhoz kapcsolták. Bármilyen kiváló volt valaki, bizonyos kort meg kellett élnie.
Antropológusok szerint ez normális esetben is így van, de régen annyi veszedelemmel kellett szembenézni az embereknek, hogy önmagában a túlélés, az öregkor megérése is nagy teljesítménynek számított, és ahhoz valakinek valamit tudnia kellett. Vagy eközben számos fontos élettapasztalatot szerzett. Ezért az időskor nem feltétlenül jelent hátrányt.
Erről is szó volt az Ethnic Media Services sajtóbeszélgetésén, ahol Dr. Louise Aronson, a Kaliforniai Egyetem San Frnacisco-i karának időskori tanszék professzora, a 2020-ban Pulitzer-díjra jelölt „Elderhood: Redefining Aging, Transforming Medicine, Reimagining Life” című könyv szerzője, Cheryl Brown, a Kaliforniai Öregedés Bizottság végrehajtó bizottságának elnöke, a kaliforniai öregedési program tervezője, Dr. Barry Reisberg, a NYU pszichiátriai professzora, aki a kanadai montreali McGill Egyetem Öregedéstudományi Tanulmányi Központjának professzora is, és kidolgozta a globális romlási skálát, amely azonosítja az Alzheimer-kór hét szakaszát, osztotta meg véleményét a témáról.
Nem könnyű rehabilitálni az időskort, pedig ittt az ideje, hogy az idősek megkapják a saját jogaikat és elfoglalják az őket megillető helyüket újra a társadalomban. De a tisztelet és pozitív megkülönböztetés az ellenkezőjére fordult, az idősek az életkoruk miatt nem több figyelmet, tiszteletet és lehetőséget kapnak, hanem hátrányt szenvednek. A fiatalabb kort tekintik előnynek, azt jutalmazzák, és nekik vannak több lehetőségeik.
Ehhez köze lehet annak, is, hogy felgyorsult a világ, amivel az idősek nem mindig tudnak lépést tartani. A technikai és technológiai fejlődést abszolutizálják, azok kerülnek a jobb pozíciókba, akik ismerik és értik az új eszközök használatát, sőt a fejlesztésükben is előre járnak. Azok az értékek, amelyek elsősorban az évek számával gyarapodhatnak, mint a sok tapasztalat, bölcsesség, higgadtság, háttérbe szorulnak.
Dr. Louise Aronson szerint újra kell gondolnunk, hogyan néz ki a „jó” öregedés. Mitől lehet szép, hasznos és jó az öregkor. Nagymértékben meghatározza annak értékét, hogyan éljük meg azt. Az öregség szükségszerű velejárója, hogy az öregkor mindig a halálhoz közelít és közelebb van ahhoz. Ezért is idegenkedbnek sokan az idősektől, mert az elkerülhetetlen halálra emlékzteti őket. A baj az, ha az idősek is így vannak ezzel.
Még akkor is, ha a modern társadalomnak és az egészségügy fejlődésének köszönhetően a várható életkor jelentősen növekszik. 1820-ig a globális várható élettartam 20-30 év volt; 2019-ben több mint 73 év. De nem mindenki örül ennek, a fiatalok és az öregek közül sem. A várható életkor pedig sok mindentől függ, területenként is változik, és nem csupán attól függ, milyen az éghajlat, hanem attól is, hogyan tekintenek az idősekre.
Ennek ellenére „az életkor nem minden” – mondta Aronson. Az etnikai különbségek is növelik a kockázatokat: a 75 és 84 év közötti fekete amerikaiaké közel 900-szoros, a latinoké jóval több mint 500-szoros, az őslakosoké 200-szoros, az AAPI-é pedig 150-szeres különbség volt a veszélyeztetettség tekintetében a nem spanyol állampolgárokhoz képest a világjárvány esetén, mint amilyen a Covid-19 volt.
Az életkornak a halállal szembeni sebezhetőség szempontjából való szemlélésének ez a módja különösen befolyásolja az öregedést az Egyesült Államokban, ahol a várható élettartam a világjjjárványnak köszönhetően 76,4 évre csökkent – ez a legrövidebb az elmúlt két évtizedben. A várható élettartam is aránytalanul oszlik meg faji és gazdasági ágak között. Például még a világjárvány előtt az Egyesült Államok 500 legnagyobb városa közül 56-ban 30 év is volt a várható élettartamban a különbség a néhány mérföldre lévő városrészek között.
Ez nem a biológiáról szól. Ez a társadalmi döntésekről szól, és arról, hogy hová tesszük a pénzünket, az értékeinket és a prioritásainkat. Ezért az öregedés kérdésével társadalmi szinten kell foglalkozni. Cheryl Brown szerint a nemzedékek között átnyúló tevékenységek segíthetik lerombolni a korosztályi előítéleteket. De még a lakhatáshoz való hozzáférés is kulcsfontosságú lehet az öregedés kezelésében.
Az idősek méltányosságát előtérbe helyező ilyen politikák fontosak, mivel Kaliforniában például 2030-ra 10 millió idős felnőtt él majd, ami az állam lakosságának egynegyede, és csaknem kétszer annyi, mint 2010-ben. A tendencia országszerte hasonló: 2030-ra az Egyesült Államokban a 65 év felettiek száma az előrejelzések szerint közel 18 millióval fog növekedni 2020-hoz képest, ami minden ötödik amerikait érint, és most először haladja meg a gyermekek számát. Ezt nevezik „öregedő társadalomnak”.
Dr. Barry Reisberg az életkor és az Alzheimer-kór összefüggésében azt mondta, hogy az a pont, amikor az idősebb felnőttek már nem tudnak részt venni a társadalmi életben és a munkaerőpiacon, későbbi, mint azt sokan gondolnák. Ezt a pontot klinikailag a Global Deterioration Scale méri, amely az Alzheimer-kór 7 stádiumát azonosítja.
Reisberg, aki kifejlesztette a skálát, azt mondta, hogy az első szakasz megelőz minden észlelhető memóriaromlást. A második szakaszban a felnőtt „nem emlékszik olyan dolgokra, mint például a nevekre vagy a dolgok elhelyezési helyére, mint öt vagy tíz évvel korábban; ez átlagosan 15 évig tart. Ezután jönnek az utazási készségek – ami körülbelül hét évig tart egyébként egészséges felnőtteknél. Ebbe a harmadik és a negyedik szakaszba – ami a közelmúlt eseményeinek nagyobb feledékenységét vonja maga után – sokan tovább dolgozhatnak az adott munkakörtől függően.
Az ötödik és a hatodik szakaszban – amelyekben segítségre van szükség a napi tevékenységekhez – a kulcs az, hogy segítsünk az idősebb felnőtteknek mindennek lenni, ameddig csak tudnak. A hetedik és egyben utolsó szakaszban, amely általában egy-két évig tart, a kommunikáció megsérül, és minden napi tevékenységhez segítségre van szükség, mint például a fürdés és az öltözködés.
Az öregedés elleni küzdelem és az idősebb felnőttek támogatásának módja az öregedés optimalizálása a nemzedékek közötti tevékenységek és a kommunikáció révén, amelyben az idősebb felnőttek tanulhatnak a fiatalok innovációiból, a fiatalok pedig tanulhatnak az idősebb felnőttek tapasztalataiból.
