2024, december22, vasárnap
KezdőlapMagyarországKiemelt hírekAz LMP feladatát átvette Magyar, az LMP nyugodtan megszűnhet

Az LMP feladatát átvette Magyar, az LMP nyugodtan megszűnhet

-

Az Orbánnal üzleti kapcsolatban álló Ungár Péter bejelentette, hogy „nem vagyunk többé része ennek az ellenzéknek”. Tegyük mindjárt hozzá, soha nem is voltak, a mostani helyzet azokat az állításokat látszik igazolni, hogy az LMP kezdettől fogva a Fidesz szatellitpártja volt, amelynek az volt a feladata, hogy megossza és rombolja az ellenzéket, mert ezt tette.

Orbán és a Fidesz sorozatban hozta létre az ellenzék megosztására és szétverésére azokat az álellenzéki pártokat, amelyek 14 éve akadályozták, hogy Orbán ellenzéke egy tömbbe tömörüljön. Az „oszd meg és uralkodj” technikája a legprimitívebb formában működött, ezt támogatta és erősítette (ma is) az álellenzéki orbánista, volt indexesekből álló álsajtó.

Az LMP ennek a fideszes stratégiának és csalásnak volt az egyik hamis pártja.

Az elmúlt egy évben ez már szinte teljese nyíltan zajlott, különösen azt követően, hogy Ungár lebukott Orbán nyaralásakor, hogy családi cégükkel az Orbán-rezsim kitartottjai, méghozzá ő maga is. Majd a Fidesz „B” (vagy „A”) tervének megfelelően Orbán az LMP színeiben indította a Fidesz titkos jelöltjét, Vitézy Dávidot a főpolgármester-választáson.

Miután Magyar Péter az ellenzéket totálisan szétverte, hazug gyűlöletpropagandával a maradék támogatottságát és hitelét is jórészt lerombolta, megszűnt az ok a bujkálásra. Ezért Ungár Péter egyfajta „coming uot”-interjút adott a Telexnek, amely a volt indexesek Orbánba szerelmes álfüggetlen álsajtója, a 444 mellett a másik zászlóshajója.

Ungár egy korrupt politikus, aki éveken át játszotta az ellenzékit, miközben Orbánnak falazott és dolgozott. Erre a tevékenységére és az erre a célra létrehozott fantompártjára már nincs szükség, ezért gyakorlatilag pártja megszűnését jelentette be. Amit megértettek a párt más vezetői és képviselői is, akik egyenként lépnek ki a megszűnő pártból.

Ungár ezzel is egy lökést adott a Rogán Antal által mozgatott tervnek, miszerint Magyart szabadon engedik, hogy verje szét a baloldali és liberális ellenzéket (semmisítse meg a NER demokratikus ellenzékét), s személyében legyen egy zsarolható fideszes ellenzéke Orbán bűnszervezetének, amely fogságban tartja az Orbán-ellenes tönegeket.

Ungár próbálja mutatni az utat minden ellenzéki pártnak, hogy mi a fideszesek által kijelölt feladatuk: az önmegsemmisítés. Miután a Momentum is beállt a Magyar-imádó szektába, s az olimpiai pályázat várható benyújtása jelképesen is mutatja, hogy ezzel megsemmisültek és elfogadták a rájuk kimondott halálos ítéletet.

A DK kivételével a többi törmelékpárt már gyakorlatilag nem is létezik. A DK nem mutat nagy hajlandóságot a megújulásra és egy szélesebb nyitásra, ezért csak annyit tudunk a magyarista árulóknak megígérni: mi, akiknek lassan semmilyen képviseletük nem marad, akkor sem szavazunk Magyarra, ha mindkét kezünket levágják. Mi vagyunk a maradék.

Soha nem fogunk elmebeteg fasisztákat támogatni, ellenzéknek öltözve különösen nem.

Amerikai Népszava
Amerikai Népszava
Az Amerikai Népszava szerkesztőségi cikke. Az írás az Amerikai Népszava véleményét és álláspontját tükrözi.
25,000KövetőKövessen minket!
1,000KövetőCsatlakozzon!
340KövetőIratkozzon fel!

Legutóbbi bejegyzések