2024, december22, vasárnap
KezdőlapFesz leszAzért, hogy Zelenszkijt lenácizhassák, Hitlerből is zsidót csinálnak

Azért, hogy Zelenszkijt lenácizhassák, Hitlerből is zsidót csinálnak

-

Az orosz külügyminiszter a nemzetközi politika szintjére emelte azt a neonáci elméletet, hogy Adolf Hitler zsidó volt (szépítsük egy kicsit: „zsidó vér is volt benne”), hogy lenácizhassa Zelenszkijt, a zsidó ukrán elnököt. Ebben a veszélyes az, hogy akik az orosz propaganda oldalán állnak, automatikusan átveszik ezt a klasszikus antiszemita, neonáci teóriát, és „közismert tényt” csinálnak belőle. Ez alól még a Hit Gyülekezete sem kivétel, amely a kereszténységet meggyalázva a valóban náci tömeggyilkos orosz rezsim oldalán áll, de korábban a túllihegett filoszemitizmusával tüntetett.

Bárki fogadhat arra, hogy Magyarországon az emberek 80 százaléka meg lesz győződve arról, hogy Hitler zsidó volt, csak azért, hogy az oroszbarát ideológiai elkötelezettségével ne kerüljön konfliktusba. Innen pedig már csak egy lépés az antiszemita tétel, hogy az egész holokausztot a zsidók csinálták, ők találták ki, hogy azzal rendes keresztény népeket lejárassanak. Nem mások, hanem a zsidók irtották egymást. Erről szól a „Hitler ereiben zsidó vér folyt” teória, amely ebben a formájában maga is egy fajelmélet.

Semmi bizonyíték nincs arra, hogy Hitler felmenői közt zsidók lettek volna, csak találgatások vannak. De ha lennének is, ebből levezetni a holokausztot és azt a zsidókkal azonosítani, ugyanolyan antiszemita fajelmélet, mint az egész nácizmus. Ez a hazugság azt a látszatot próbálja kelteni, hogy Hitler zsidóként nyilvánult meg, és zsidóként irtotta a zsidókat, rendezte meg a népirtást, amivel még egyet csavartak a zsidó-világösszeesküvésen, miszerint még a zsidó világ-össseeküvés is zsidó találmány és zsidó világ-összeesküvés volt.

Azzal, hogy Lavrov bedobta a hivatalos nyilvánosságba ezt az antiszemita elméletet és vádat, világszerte felerősíti ezt a hazugságot, és elterjeszti, hogy a világ egyedülálló népirtását a zsidók maguk csinálták, hogy a nem zsidókat lejárassák és bűntudatot keltsenek. Ennél aljasabb és mocskosabb hazugság és gyűlöletpropaganda már nehezen képzelhető el, De abban a világban, amelyben az emberek elhiszik, hogy Hillary Clinton és Tom Hanks, Anderson Cooperrel karöltve egy washingtoni pizzéria nem létező pincéjében kínoznak elrabolt gyerekeket egy pedofilhálózat részeként, ott az a hazugság meg sem kottyan, hogy a holokausztot a zsidók csinálták. „Naná, hogy ők.” Sokaknak ennyire fontos, hogy az orosz tömeggyilkos, náci népirtást megvédjék.

Nincs határa az aljasságnak, és ezt kiválóan érzékelteti, hogy az egykori filoszemitizmusáról híres Hit Gyülekezete, amely először eljutott a politikai katolicizmushoz, az egyház és az állam, a trón és az oltár összefonódásához, ennek révén Orbán fasiszta diktatúrájának támogatásához és azzal való ideológiai azonosuláshoz (istenkáromlással kereszténységnek nevezve azt), Orbán oroszpártisága miatt eljutott az oroszok (a volt Szovjetunió KGB-s tisztjei és oligarchái fasiszta diktatúrájának) támogatásáig, és ha kell, a legaljasabb antiszemita összeesküvés-elméletig. Ez a folyamat.

Németh Sándor vezető lelkész ugyan úgy íratta meg a „Hartmann László” fedőnevű volt III/III-as ügynökével, Morvay Péterrel a Hetek című propagandaújságjuk hányadékát, hogy ne mondják ki Hitler zsidó származását, de azért az egész cikk mégis azt támasztja alá. Németh úgy forgatja a köpönyeget, hogy az oroszokat is megvédje, Lavrov állítását igazolja, de az izraeliekkel és a magyar zsidósággal se kelljen nyíltan konfliktust vállalnia, mert ő azt mégsem mondta. És ez egy izraeliek és zsidók által többszörösen kitüntetett talpnyaló újságja. Mások nem lesznek ilyen óvatosak.

Márpedig ugyanez fog történni, hogy az illiberális szélsőjobboldalt támogató ún. „kereszténység” a „Hitler zsidó volt” szlogennel az antiszemitizmusnak és a zsidógyűlöletnek olyan hullámát indítja el, amilyen a II. világháború óta nem volt. Ha Hitler zsidó volt, akkor a zsidók csinálták a holokausztot, és a zsidók tehetnek róla. A keresztény népeket csak belerángatták, s megpróbálták lejáratni ezzel. A magyar parlamentben ül is egy ilyen hitlerista náci párt legújabban, amely holokamuzik, és jól kiegészíti a náci Fideszt.

Ha Orbán kitart az orosz propaganda mellett, akkor belesodródik abba, hogy Hitler zsidó voltát is el kell fogadnia, mert az orosz propaganda csak ezzel együtt működik. De ez világméretekben is megtörténhet. Márpedig ez a holokauszttagadás egy formája. Ha pedig világméretekben tagadják a holokausztot, közel az idő, hogy megismételjék azt (a Biblia egyértelműen beszél erről, hogy lesz ilyen).

Már az is eszelős, hogy az orosz propaganda elhiteti, hogy Ukrajnában a nácizmus ellen harcolnak, méghozzá brutális tömeggyilkosságokkal. Azért tudják Orországban eladni, mert az oroszoknak az utolsó említésre méltó emberi tettük a nácizmussal szembeni honvédő háború volt, és erre emlékeznek. Ezzel tudnak azonosulni. Most pedig Lavrov meghúzta a párthuzamot az akkori nácik és a mostani nácik között. Akkor is egy zsidó vezette a nácikat (Hitler), és most is (Zelenszkij). És a goebbelsi propaganda működik.

A magyarok könnyen felmentik magukat és egymást, hogy az orbáni propaganda túlerejével szemben nem lehet csinálni semmit. De egyrészt nem is csinálnak semmit, másrészt mindenkinek van saját esze, feje, szeme, füle, saját felelőssége, hogy mit fogad el és mit nem. Az internet egyelőre nincs betiltva. De akinek az elméjében ez az eszmerendszer él, aki a szíve mélyén antiszemita, annak kapóra jön az új információ: hát persze, Hitler is zsidó volt. Így már minden érthető. Kerek a világ.

Ez azt jelenti, hogy zsidó nácik ellen vívja „igazságos” harcát Oroszország, és nem nagyon csodálkoznánk, ha elvbarátaiknak eszébe jutna, hogy ezt a harcot ki kellene terjeszteni a zsidó nácik ellen Ukrajnán kívülre is. Ha jól értjük, Putyin atomháborús fenyegetése a zsidó liberális NATO ellen tulajdonképpen a világ nácítlanításának programja. Nem kellene megvárni, amíg elkezdődik. Ilyen hazugságok ellen kellene tüntetni, fellépni, tiltakozni, egyenesen beszélni, elutasítani, amíg nem késő.

Fontos a rezsicsökkentés, de ez talán egy kicsit még fontosabb. Nem hangzik jól az „orosz gáz” kifejezés sem. Ebben az összefüggésben főleg nem.







Amerikai Népszava
Amerikai Népszava
Az Amerikai Népszava szerkesztőségi cikke. Az írás az Amerikai Népszava véleményét és álláspontját tükrözi.
25,000KövetőKövessen minket!
1,000KövetőCsatlakozzon!
340KövetőIratkozzon fel!

Legutóbbi bejegyzések