Jelentéktelennek látszó hír, hogy a főváros XVI. kerületében többszöri jelölés után a fideszes többség leszavazta a most 100 éves Bálint György (ismertebb nevén: „Bálint gazda”) kertészmérnök díszpolgári címét. Nem személyesen Orbán Viktor szavazott nemmel, de a tekintélyelvű, diktatórikusan működő szervezetek tagjai egy speciális azonosuláson esnek át. Apró képmásai lesznek a megfellebbezhetetlen vezetőnek. Ez sokszor még a mozgásban, a gesztusokban, a hanghordozásban is megnyilvánul, de mindenképpen a viselkedésben. A Fideszben mindenki sok kicsi Orbán Viktorrá válik, és az ő természetét hordozza. Egy ilyen hierarchikus, hűbéri szervezetben, ha láttad a tagokat, láttad a vezérüket. A XVI. kerületben is sok kicsi Orbán Viktor szavazott, és abban a legteljesebb mértékig mutatkozott meg Orbán V. természete, jelleme, belső lelkivilága.
Bálint gazda élete és maga az eset is arra való, hogy a magyar emberek lássanak etalonokat maguk előtt, amelyekhez viszonyítani tudnak. Minden népnek vannak ilyen etalonjai, akik akaratlanul mutatják az irányt, mi a jó és mi a rossz. Ilyen viszonyítási pontok nélkül az emberek teljesen elveszítenék a tájékozódási képességüket és vadakká válnának. Nem vennék észre a rosszat, ha soha nem látják a jót. Erre való a Biblia, és erre valók azok az emberek, akik egy-egy nemzet ajándékai. Tükrök, amelyekbe bele lehet nézni, és amelyekben mindenkinek meglátszik az igazi arca. Azoké is, akik nem néznek bele, mert tudják, hogy amit ebben a tükörben látnának, azt nem tudnák elhordozni. Ezek a személyek néha megtestesítik az eredendő nemzeti karaktert, amelynek a nemzeti identitás alapjának kellene lennie.
Bálint György ez az ember, ez az ajándék a magyar nép számára. Ha Bálint György egy tézis, akkor Orbán az antitézis. A sok kicsi jelentéktelen Orbán jól érezte, hogy ha Bálint Györgyre szavaznak, akkor Orbán Viktor, és a tőle átvett saját énjük ellen is szavaznak. Ezért szavaztak ilyen dühödten. Nem is kell hivatkozni másra, mint a tavaly ősszel a 24.hu oldalán megjelent interjú címére: „Ha egy darab kenyér leesik az asztalról, fölveszem, megcsókolom, elfogyasztom”. Ez lenne az eredendően jó, igazi magyar nemzeti identitás és karakter, Csak vessük össze ezzel Orbán harácsoló és egyben pazarló természetét, ahogy nem becsül meg semmit, ahogy megtapossa a lépes mézet is, ahogy nem becsüli az élet kenyerét, ahogy nem értékeli a kicsit, a keveset, ahogy nem tiszteli a munkát, ami benne van, a földet, amely megtermi és a Teremtőt, aki mindezt adta. S azokat az embereket, akiknek ez a kicsi lehet maga az élet. A tisztelet a sorsnak, hogy valamikor még ez sem volt, a hála, hogy ez is van, ami nem természetes.
Ha mélyebben belegondolunk Bálint György életébe és karakterébe, akkor megkapjuk azt a magyar nemzeti figurát, ami ennek a népnek az ősmintája és eredeti identitása lehetne. Az orbáni „keresztény-nemzeti” horthysta identitással szemben, amelynek jelentése az, hogy magyar az, aki keresztény, és keresztény az, aki nem zsidó. Bálint György zsidó származású, aki a mauthauseni koncentrációs tábor foglya volt, és a tábor felszabadítása előtt megszökött. Az antiszemita magyar identitással szemben mutatja, hogy Bálint György, akit a „keresztény” Magyarország megsemmisítő táborba küldött, soha nem vetette ezt Magyarország szemére, soha nem különböztette meg magát Magyarországtól, mert ő magyar. A magyar emberek és a magyar föld szeretete nem nyilvánult meg még emberben olyan intenzitással, mint a holokausztban haláltáborba küldött Bálint Györgyben.
Hllgassuk meg, mit mond a zsidó Bálint György, amikor egy magyar származású amerikai azt mondja neki a haláltábor után, hogy ne menjen vissza Magyarországra, mert senkit nem talál ott a szerettei közül: „De én azt feleltem, Magyarországon vár az anyám és a két nővérem, mindenkim, ott vagyok otthon, ott az én hazám, magyar minden porcikám, a magyar az én kultúrám. És nekiindultam.” Nincs ennél szebb magyar hitvallás, rokonítható a bibliai Ruth történetéhez, aki nem zsidóként azt mondja az elhunyt férje zsidó anyjának: „ahova te mégy, oda megyek, és a hol te megszállsz, ott szállok meg; néped az én népem, és Istened az én Istenem. A hol te meghalsz, ott halok meg, ott temessenek el engem is. Úgy tegyen velem az Úr akármit, hogy csak a halál választ el engem tőled.” Bálint György esetében ezt tetézi, hogy az a magyar nép, amellyel azonosítja önmagát, haláltáborba küldte őt. De ő akkor is szereti, akkor is ragaszkodik hozzá.
Ez a magyar nép, zsidó, kazár, kun, sváb, tót, cigány, török, orosz és ki tudja még, ki mindenki keveréke. És mind így együtt magyar. Elszenvedője a kínoknak, amit azok okoztak ezer éve, akik kirekesztettek mindig valakit, és feltételeztek egy nemlétező tisztafajú keresztény magyart, akik ők maguk voltak. Ezzel szemben a sokféleségének egységes szép, a mga valóságában keverék magyar, amely számkivetve, de mégis mindig győztes, mégis új és magyar. Bálint György ennek az igazi magyar identitásnak a megtestesítője és letéteményese. Vessük ezt össze Orbánnal, aki a „kevert” népeságtől félti ezt a népet, amely a fogadóhoz hasonló, amely az utak találkozásánál van, és egyedülálló szépségét, intelligenciáját, pesti humorát ennek a keveredésnek és a bálintgyörgyök, az igazi magyarok hazaszeretetének köszönheti.
Nem áll másból a magyar élet, mint az állandó útkeresésből és identitáskeresésből, mert ennek a népnek a magyarkodó álkeresztény urai mindig mások akartak lenni, mint akik, soha nem fogadták el annak, ami, és olyannak, amilyen ez a nép. Magukat akarták megkülönböztetni tehetségtelenségüket és érdemtelenségüket származással, vallással, előjogokkal igazolni, amit ez a drága, türelmes, keverék magyar nép csak mindig elszenvedett, tűrt, és az élete másból sem állt, mint ezek ellen való hadakozásból. A bizonyítási kényszerből, hogy ő magyar. Bálint György magyar sorsnak tekintette azt is, mikor a holokauszt után, ahol valóban elveszítette valamennyi családtagját, kulák lett és a kitelepítés helyett az önként távozást választotta. A Terror Háza múzeumben hol van azoknak a zsidóknak a szobája, akik a holokauszt után nem ávósok lettek, hanem akiket a lezsidózott kommunista diktatúra kitelepített, kifosztott, az otthonából újra elüldözött? Schmidt Mária történelemhamisítása után tud még erről valamit az agymosott nép?
Bálint György nincstelen földönfutó lett, ezért jött haza. De akkor is ez volt a hazája. Nem azt mondta, hogy akkor elmegy Lovasberényig az igazával, hanem tudomásul vette: „Dühöngeni nem lett volna célszerű asszonnyal és egy mindössze másfél éves kisfiúval az oldalamon. Inkább elfogadtam, hogy ismét földönfutó lettem, és két kofferrel feljöttünk Pestre, albérletbe.” Így került Bálint György Budapestre, ahol a XVI. kerületben a fideszes keresztény-magyar többség a díszpolgárságát leszavazta. De legalább nem küldte haláltáborba, mint a szellemi elődei. Nézzük meg a magyar embert, mit csinál, amikor egyik diktatúrát túléli, de a családját kiirtják, a másik diktatúra földönfutóvá teszi: „Pestszentimrét és Pestszentlőrincet választottam, munkáskörnyék, kis házak, a férfiak vagy elestek, vagy hadifogságban, aki otthon, az is zömmel hadirokkant. Becsöngettem portákra, hogy szívesen ások, kapálok, metszem a szőlőt, a gyümölcsöst, permetezek, bármit.”
A magyar föld szeretete, a két keze munkájában való bizalom, és az alázatos szív, hogy elmegy másokhoz cselédnek, mert kell a segítő kéz. Nem lehúzni, nem kifosztani, nem becsapni, hanem segíteni. ‘gy választott feleséget is: „Megnősültem, régi leányt vettem el, tőle született az egyetlen fiam, aki ma már hetvenkét éves, nyugdíjas, egyetemi tanár.” Egyszerű, régi leányt vett el, de az is egyetemi tanár lett. Bálint György a mezőgazdasági tudomány kandidátusa, fiuk hét éven át volt a Kertészeti és Élelmiszeripari Egyetem dékánja, illetve húsz éven keresztül tanszékvezetője. Íme a földművelő zsidó, aki a magyar földet műveli, a magyar embereket a föld, a természet, a mezőgazdaság szeretetére, a föld megművelésére tanítja, és közben nyelveket beszél, egész családja tudós emberré válik. „Ha egy kukoricatábla komplett képét akarod látni, akkor nem körbejárni kell, hanem átlósan átgázolni rajta.”
Valahogy Bálint Györgyöt nem fogta meg a magánrepülőzés és a korabeli luxusyacht: „Főagronómusként módom lett volna hintón járni, de én reggeltől estig lóháton közlekedtem, s felettébb élveztem. Büszke voltam rá, hogy néhány ló csak engem tűr meg a hátán, mindenki mást ledörzsöl magáról.” Ismeretterjesztő könyveket írt, tankönyveket, és ő lett az ország mezőgazdásza, „a” Bálint gazda. A rendszerváltás után szinte az összes párt megkereste, lehetett volna fideszes képviselő is, ha tetszik neki Orbán Viktor habitusa. „Nekem igazából egyik párt se stimmelt a gondolatvilágomhoz, kivéve az SZDSZ-t, ahol sok értelmes embert láttam, s hittem, tanulhatok tőlük.” Bálint György azért választotta az SZDSZ-t, mert értelmes embereket látott ott, akiktől tanulhat. „De hamar rájöttem, hogy a politikai élet nem az én világom. Eleve nem vagyok jó vitatkozó, kínlódtam. A feleségem pedig, aki okos asszony, válaszút elé állított: vagy ő, vagy a politika. Én meg úgy voltam vele, hogy akkor inkább ő.”
Így követte el Bálint György az ősbűnt, hogy az SZDSZ-es lett. Erre hivatkozva nem szavazták meg szellemi törpék díszpolgárnak, amit valószínűleg túl fog élni. Ez nekik lett volna megtiszteltetés. Orbán klónjai elfelejtik, amikor Bálint György az SZDSZ képviselője volt, egy ideig még a Fidesz is liberális párt volt, és mai bázisa szemében a Zsidesz korszakát élte. Politikai szerepvállalásáról Bálint György ezt mondta: „azt hittem, képviselőként hatékonyabban, szélesebb körben tudom terjeszteni a mezőgazdaságban szerzett sok évtizedes tapasztalatomat. Súlyos tévedés volt”. Ezért volt képviselő, nem azért, amiért Orbán emberei: pénzért, hatalomért, koncért, kiváltságokért, uralkodásért. Soha nem volt kultúrharcos. Lehetne olyan a magyar ember, mint Bálint György, a nemzeti magyar igazi prototípusa, aki nem áll be kirekesztő és gyűlölködő emberek köz, nem attól lesz magyar.
Bálint Györgyöt ma sem a bevándorlás, a faji keveredés, a civilszervezetek működése és a Magyar Tudományos Akadémia létezése zavarja, hanem ez: „Ma öregek ülnek a sparherd mellett, a konyhakertet gaz veri föl, az udvarban nincs baromfi, a sertésól lebontva. A minap Füzesgyarmaton tartottam előadást, a polgármester mesélte, a nyugdíjon túl az a fő jövedelmi forrás, hogy a zömmel külföldön dolgozó családtagok hónapról hónapra jelentős összeget utalnak haza a szüleiknek és a nagyszüleiknek. Haldoklik a vidék.” A szíve a magyar emberé, aki nem találja magát, a boldogulását, az élet értelmét. Parlagon hever a magyar föld, a nagy részét ellopták, műkörmösök nevére írták. „A korábbi gazdák zömét tönkretették. Hogyan fordulhat elő, hogy egy gyesen lévő, a gazdálkodáshoz mit sem értő, foglalkozására nézve műkörmös kismama elviheti egy juhász kétszázötven hektár legelőjét?” – mondja. Ez az ország igazi problémája, nem a bevándorlás.
Bálint Györgyöt a kivándorlás izgatja jobban, nem a bevándorlás: „A minap beszéltem egy szívsebész barátommal, ő Londonba költözött, aztán Abu Dhabiba, most ott műti a sejkeket őrült fizetésért, ahelyett, hogy itthon mentene életeket. A minap feleségül vett egy japán nőt, és esze ágában sincs hazajönni.” Ez a tragédia egy olyan magyar embernek, aki még a holokausztból is hazajött. S hogy mit gondol Bálint György az emberek kitüntetéseiről, elmondja, hogy van egy Bálint Gazda Olvasókör, ahol az udvaron ültettek egy diófát. „Tavaly ősszel aztán megjelent nálam egy nagyon csinos könyvtárosnő, és elhozta a mi közös fánk első dióját ajándékba nekem – mondja. – Nagy becsben tartom azt a gyümölcsöt, a táskámban hordom, mint egy talizmánt.” „Többet ér, mint egy állami kitüntetés?” – kérdezi a riporter. „Többet. Sokkal többet. Hát persze. Csak az ilyen ér valamit” – feleli Bálint György.
És most kellene írni arról, hogy ehhez képest milyen ember Orbán Viktor, aki olyan embereket nevel, akik belerúgnak egy ilyen emberbe a 100. születésnapján. A körme alatt a piszok többet ér, mint az egész társaság. De a baj nemcsak az, hogy egy embert megbántanak, ő benne saját magukat is leköpik. Hanem az, hogy nem veszik észre, vagy éppenséggel eldugják a magyar nép elől az igazi magyar identitást, és helyette adnak egy olyat, mint az Orbán ún. „kereszténysége”, amelynek ezek a prototípusai. Elveszik ettől a néptől az igazi arcát, az igazi értékeit, az igazi énjét, amitől boldog lehetne. Mennyivel jobb lenne, ha nem sok kis Orbán Viktor, hanem sok kis Bálint gazda élne ebben az országban, és a nemzeti öntudat az alázatra, a szorgalomra, a másik ember tiszteletére, szeretetére, a tisztességre, becsületességre és nem az ügyeskedésre, az arroganciára, az önzésre és a becstelenségre épülne. Nem a hazugság lenne a legfőbb nemzeti termék.
S most akkor gondoljon a kedves olvasó Szijjártóra, Rogánra, Kósára, Kövérre, Gulyásra, Kovácsra, és mindazokra, akiket ez a rendszer kitermelt, azokra a tízezrekre, akik az ország különböző pontjain ezek utánzói, és akik mind egytől-egyig Orbán Viktor képére és hasonlatosságára alakultak át. Ők a magyar identitás. Nem kell ezek után bemutatni Orbán Viktor természetét és jellemét, mert elég volt a tiszta tükröt elé állítani. Ebben kristálytisztán látszik az ő igazi valója. A vidéki ember ezt úgy mondja: szar ember. A régi haverja úgy: geci. Bálint Gazda, ennek a népnek a jobbik énje pedig azt mondja ebben az interjúban erről a végtelenül romlott aljas emberről, hogy „Orbán nagyon okos ember, kár, hogy az érzelmei egyre inkább felülírják az értelmét”, és „a hatalom meg a pénz bizony deformálja az embert, mindenkit annyira, amennyire csak deformálható”.
Hiába, Bálint György reménytelenül rendes és tisztességes, korrekt ember. Mi sem tudunk megfelelni ennek a tükörnek, de legalább örömmel nézünk bele, hogy ilyen is van, és egyszer ilyenek leszünk, ha az Isten végtelen kegyelméből a mennybe megyünk. Száz évet élt már köztünk a jobbik énünk, a „igazi magyar”. Ki tudja, mennyi időnk maradt még arra, hogy ezt észrevegyük, és értékelni tudjuk. Isten éltesse Bálint Györgyöt és kedves családját!
Bartus László
Pápai Gábor rajza. Népszava, 2019. 02. 16.
