Pontosan az történt, ami várható volt, és amit jó szokás szerint pontosan megmondtunk előre. Nem azért, mert mi ennyire okosak lennénk, hanem azért, mert Kiss László lemondása annyira átlátszó volt, hogy csak a vak nem látta, mire megy ki a játék. A felháborító inkább az, hogy ezen a magyar nép nem lát át, és eltűri az efféle színjátékokat. Kiss lemondása azt a célt szolgálta, hogy elterelje a figyelmet arról, amiről Hosszú Katinka beszél, és ellenséges érzelmeket korbácsoljanak fel a személye ellen. Ez a felháborító színjáték a világ legjobb úszónőjének kinyírását célozta, mert merészelte kinyitni a száját. Tragikomédia, hogy Magyarországon az minősül a „nemzet” védelmének, amikor az egyik legnagyobb csillagát a legaljasabb módszerekkel kivégzik. Jól megvédte magát Magyarország.
Kiss állítólag az őt ért sérelem miatt mondott le. Mi volt ez a sérelem? Az, hogy odaszemtelenkedett Hosszú Katinka sajtótájékoztatójára, és megpróbálta megakadályozni, hogy emberi jogait gyakorolja. Miután ez nem sikerült, mert nem adták meg neki a lehetőséget arra, hogy széttrollkodja egy világbajnok úszó rendezvényét, megsértődött, mintha bárki bántotta volna. Akit sérelem ért azon a sajtótékoztatón, az Hosszú Katinka. Kiss sértette meg a szabadságát, az emberi méltóságát, az emberi és polgári jogait. Ha valakinek joga van felháborodni azon, ami a sajtótájékoztatón történt, akkor az Hosszú Katinka. Normális ember ezek után egy trollal nem áll szóba.
A helyzetet súlyosbítja, hogy aki ezt tette, az edzőnek mondja magát. Egy edzőnek bensőséges viszonya van a versenyzőjével. Egy edző pedagógus. Kiss tudhatta, hogy ha odamegy, akkor azzal csak olajt önt a tűzre. Ha nem tudta, kitapogathatta volna. Ezért a megjelenése jobb esetben a totális alkalmatlanság bizonyítéka, rosszabb esetben a szándékos botránykeltés és a szakadék mélyítésének szándéka volt. Ez utóbbit támasztja alá a szánalmas, nevetséges és felháborító lemondási színjáték, hogy a versenyző ellen hangolja a közvéleményt. Megfeledkezve a modortalanságáról, sajnálni kezdjék és könyörögjenek neki. Egy igazi edző akkor is védi a tanítványát, a sportolóját, ha hibázik, vagy nincs igaza. Egy igazi edző, akinek ezt a Kisst mondják, ezután azt mondja, hogy „hibáztam a megjelenésemmel, nem voltam elég tapintatos és körültekintő. Katinkának sok mindenben igza van, én mellette állok, hogy mindent megoldjunk”. Egy igazi edző íggy beszél, nem provokálja, hanem nyugtatja a tanítványát. De ez a Kiss nem a barátja, az edzője, hanem az ellensége volt neki.
Mint írtuk, Kissnek joga van akkor és ott sajtótájékoztatót tartani, amikor és ahol ő akar. Egy dologhoz nincs joga, hogy más tájékoztatóját megzavarja, és megakadályozza, hogy a rendezvény az illető által elképzelt módon menjen le. Ez nemcsak illetlenség, nem csupán pofátlanság, de törvénybe ütköző is. Kisst jobb helyeken nem Hosszú Katinka segítőinek, hanem a rendőröknek kellett volna kivezetni. Micsoda kulturálatlanság, hogy egy ország ezen nem háborodik fel, hanem megeszi utána a sírós színjátékot. Kiss pityergett, mint egy kisgyerek, hogy nem tudta terrorizálni egy világbajnok sajtótájékoztatóját. És ezen nem felháborodik a közvélemény, hanem a garázda edző oldalára áll. Amit ugyanis Kiss csinált a sajtótájékoztatón, azt garázdaságnak hívják. A lemondást pedig aljas indokból elkövetett manipulációnak. Ha ez az ember valóban megsértődött, akkor viszont egy unintelligens tökfilkó és lelkibeteg ember. Abszolút alkalmatlan a feladatára.
Ez Magyarország betegsége. Ha van valaki, aki akar valamit, aki megmozgatná az állóvizet, nyílt versenyre késztetné a résztvevőket, profi körülményeket akar, felszabadítaná a rabszolgákat, emberi méltóságot adna a kihasznált és elnyomott embereknek, akkor azonnal bedobják a legmocskosabb maffiamódszereket ellene, és ha semmi nem működik, akkor még biztosan számíthatnak a magyar nép butaságára, s akkor jön a gyomorforgató színjáték, a mártírszerep. Gyorsan eljátsza a bűnös a „nagy halált”, lemond, megsértődik, és ezen az átlátszó trükkön nem felháborodik a sajtó és a közvélemény nagy része, hanem bedől neki, kikapcsolja és a szekrénybe teszi az agyát, és hisztérikus ordításba kezd. Bizony nekik továbbra is a gazemberek kellenek. Zeng a „Barabbást!”
Azonnal megjelennek a genetikusan alattvaló nép reprezentánsai. A kollégák nem állnak ki a szabad ember mellett, hanem sunyítanak, hogy ki lesz a győztes, és majd a győztes mellé állnak. Várják, melyik segget kell nyalni a boldogulásért. Színre lépnek az elkötelezett, százszor megvett aljadék emberek, az erre a szerepre kiválasztott jellemtelen elnökségi tagok, az állásukat féltő és ugyanazt a logikát képviselő edzők. Aláírnak, nyilatkoznak, együtt sírnak, könyörögnek, műfelháborodnak, zajlik a nevetséges színjáték, a nézőtéren pedig jobbára hülyék ülnek, akik ezt mind megeszik. Hosszú Katinka úgy járt, mint a rokkantak, a tanárok, a nővérek, az orvosok, a tűzoltók, és mindenki, akit a szolidaritás és az épeszűség hiánya miatt aláznak meg.
Azzal a különbséggel, hogy Hosszú Katinka nem azért csinált bármit, mert bárkinek a szolidaritására számított, hanem belső szükségletből. Nem akart semmiféle forradalmat, nem akart szimbólummá válni. A világban normális minimális körülményeket és szakmai feltételeket követelte, de a magyar feudális királyságban egy önálló ember lázadónak számít. Aki nem valamelyik kiskirály seggét nyalja, hanem szabad egyéniség mer lenni, az életveszélyes ember, akit nem lehet megtűrni. Ez Magyarország. Itt mindenki Nyúl Béla sorsára jut. Katinkának esze ágában sem volt forradalmat csinálni, Gyárfás viselkedése és a szövetség aljas húzásai késztették arra, hogy reagáljon azokra. És ő úgy reagált, ahogyan egy egészségs lelkű, elvszerű, öntudatos polgár reagál. Arról nem tehet, hogy Magyarországon ez hősiességnek számít, és hogy ettől kezdve a napjai megvannak számlálva. Már csak azért is, nehogy a példája ragadós legyen.
Hosszú Katinka ugyanis egyetlen mozdulatával, amellyel széttépte a felháborító szerződést, mindenkiben felébresztette a vágyat, hogy a neki adott ugyanilyen aljas „szerződéseket” is széttépje. A mozdulatában benne volt milliók vágya, akik ezt nem tették meg, és lelki kielégülést okozott számukra, hogy valaki ezt helyettük is megtette. Ezért volt forradalmi a tett, ami Hosszú Katinkának csupán egy természetes hétköznapi reakció volt, s emiatt vált ő rettegett ellenséggé a magyar ugaron minden kiskirály számára, mert ha ezt ma Hosszú Katinka megteheti, akkor holnap megteszi a nővér, az orvos, a tanár, a rokkant és az egész kisemmizett, jogaitól megfosztott magyar nép. Jelentkezett is a nagy Vezér, hogy szívesen közvetít. Nem is volt kérdés, hogy a lázadónak esélye sincs arra, hogy itt győzzön. Ráadásul, mint a magyar életben mindenhol, komoly anyagi érdekbe tenyerelt bele. Vele akartak eladni valamit, amiből ez a sok szemét ember mind megtömi a zsebét. Ezt nevezik Magyarországon „hazaszeretetnek” és „nemzeti” érdeknek.
Ellenfeleit semmi más nem érdekelte, csak az, hogy megtörjék, betörjék. Szabadságát és szilárd jellemét maguk alá kényszerítsék. Ezért próbálták fenyegetni, zsarolni, lefizetni, megvenni, végül pedig kicsinálni. Ha meghunyászkodik, akkor jó kislány, semmi baj nincs. Jellemző, hogy mit követeltek tőle: kérjen bocsánatot, hunyászkodjon meg, menjen vissza a rendszer és a tekintélyek elnyomása alá. Ha ezt megteszi, minden rendben. Persze, csak látszólag, mert akkor így tennék tönkre, ugyanis lázadni mert. A Hosszú Katinka-ügy rávilágít arra, hogy a magyar viszonyok sokkal súlyosabbak annál is, amit eddig gondoltuk. Tekintélyuralmi rendszerek működnek az élet minden területén, amelyek nem tűrik el a legkisebb szabadságot, önállóságot és egyéniséget. Nem tűrnek ellentmondást, csak feltétlen engedelmességet. Aki nem engedelmeskedik, annak vége.
Döbbenet, hogy Katinkával való egyeztetés nélkül a kezébe nyomnak egy szerződést, amelyről nem tárgyaltak vele, a részleteiről előzetesen nem egyeztek meg, és azt várták, hogy azt szó nélkül írja alá. Ha megteszi, akkor maguk alá kényszerítették, ha nem, akkor lázadó szerepbe kényszerítik, aki nyílt céltábla lehet. Mindezt nyilvánvalóan azzal összefüggésben, hogy korrumpálják, a lelki erejét, az integritását a pénzzel megtörjék. Erre egyetlen választ lehetett adni, hogy nyilvánosan széttépi. Mire jött a megsértődés, és a magyar emberek annyira hülyék, tisztelet a kivételnek, hogy ezen nem háborodnak fel, hanem bekajálják. Menthetetlenek. Ezért mondom, hogy semmi esély. Abból az országból menekülni kell. És nem számít mit mondanak ezek az emberek, Katinka is akkor teszi legjobban, ha összecsomagol és örökre elfelejti Magyarországot. Ha nem akar jobbágy és megnyomorított rabszolga lenni.
Most nem azokról beszélek, akik alaphelyzetben is egy elmeosztály lakói lennének, és amikor valamiről értelmesen kellene beszélni, akkor bedobják a varázsigét, hogy „nemzeti érdek”. Aztán erről a nemzeti érdekről mindig kiderül, hogy egy jól körülhatárolható társaság érdeke, akik ebből pénzt, hatalmat és befolyást szereznek. Ehhez még be kell dobni az idegengyűlöletet, rá kell fogni az egészet a férjre, aki történetesen amerikai, liberális gonosz, egy bankárcsalád ivadéka, aki alattomosan elrabolta a mi édes alázatos kislánykánkat és a hamuba sült pogácsát is megzabálta. Hogy képzelik ezek az emberek, hogy mocskolják egy világbajnok férjét, családját, és azok után azt akarják, hogy nekik ússzon?
Mindennél többet mond Gyárfás Tamás mondata: az „édes” Katinkát várják vissza. A meghunyászkodó, engedelmes, a parancsokat szó nélkül végrehajtó, az önmagát az ő akaratuk alá hajtó jobbágyot várják vissza, aki fölött uralkodhatnak, és akit felhasználhatnak üzleti célokra anélkül, hogy megfizetnék, ami jár neki. De Katinka megtanulta, hogy van élet a rabszolgaságon kívül is, és élet igazából csak ott van. Hiába szereti a hazáját, hiába szeretne magyar színekben úszni, a magyaroknak dicsőséget szerezni, nem lehetséges anélkül, hogy a személyiségét össze ne zúzzák, a személyiségét fel ne számolják, és az agyát ki ne operálják. Ez fasizmus.
Ezlért választania kell. A kérdés az, melyik ér többet. Nyilvánvalóan a szabadság. Majd a rabszolgák megússzák a magyar érmeket, ha tudják. Ha nem tudják, majd azt is Katinkára fogják. Neki nem is adtak más esélyt, minthogy meneküljön. És amikor majd bejelenti, hogy nem indul magyar színekben az olimpián, akkor majd azt mondják róla, hogy hát persze. Erről volt szó kezdettől fogva. Nem is akart. A kör bezárult. Íme a magyar történelem, a magyar karakter és jellem, amellyel szemben mindig elbuktak a nemzet legjobbjai. Ez a sír, amit ők ásnak, hol nemzet süllyed el. De senki nem állja körül, könnyezni pedig senkinek eszébe nem jut.
Hogyan tudnám kifejezni a maximális szolidaritásomat Hosszú Katinkával? Én már előtte bejelentem, hogy nem indulok magyar színekben az olimpián. Semmiféle közösséget nem vállalok velük.
