2024, december3, kedd
KezdőlapVéleményBartus László: Európa koncentrációs táborai

Bartus László: Európa koncentrációs táborai

-

Menekültválság esetén, amikor menekültek tömegesen érkeznek egy országba, Európába, s a kérelmeik elbírálása hosszabb időt vesz igénybe, létre lehet hozni befogadóállomásokat abból a célból, hogy ellátásukat és az elosztásukat segítse. Például a fasiszta Orbán-rezsim emlékezetébe idézzük, hogy az 56-os magyar menekülteket is szétosztották.

Ezért önmagában az a tény, hogy Európában menekülttáborokat hoznak létre, még lehetne emberi jogokat tiszteletben tartó, a menekültek érdekeit szolgáló cselekedet. Ez azonban nem az lesz. Hanem aljas náci koncentrciós táborok lesznek ezek, mert a bűnöző bélyeget ragasztja rájuk. Azzal a különbséggel, hogy nem a bűnbakok megsemmisítését, „csak” a kitoloncolását és megbélyegzését célozza. Megvan az ellenség, amely körbe lesz kerítve.

Ezek a fasiszta és náci koncentrációs táborok eszközül szolgálnak Európa fasizálásához. Ez a demokratikus Nyugat szégyene, gyalázata, kapitulációja és öngyilkossága. Angela Merkel ezzel nemcsak saját sorsát, politikai pályafutását, hanem Németország és Európa jövőjét is megpecsetélte. Angela Merkel elsőszámú felelőse annak, hogy az Európai Unió pénzeli és finanszírozza Orbán fasiszta államát, de most már Európa bukásáért is felelős.

Nem véletlen ujjonganak Európa fasisztái, élén a magyar Hitlerrel, hogy ők győztek, mert így van: Európa fasisztái felőrölték az ellenállást, a koncentrációs táborok létrehozása a menekültek emberi jogairól, emberi méltóságáról, a menkülteket megillető szolidaritásról való lemondást jelenti. Tábor azért épül nekik, hogy bűnözőként legyenek megbélyegezve, drót mögé kerüljenek, amely azt mondja róluk, amit a fasiszta propaganda.

Az pedig azt mondja az életüket mentő menekültekről, hogy csalók, bűnözők, migránsok, álnok szándékkal érkeztek, ellenségek, akik veszélyeztetik az európai „kereszténységet”. A menekült valójában nem bűnöző, nem lehetne börtönbe csukni, szögesdrót mögé zárni, de most majd odakerül. Egy menekültet nem lehet fogva tartani, de most majd fogva tartják őket.

Európa fasisztáinak, a magyar mini-diktátorral az élen, nem is kell mást tenni, csak a drótháló mögött levő emberekre mutatni. Éppen úgy fognak kinézni, mint a koncentrációs tábor fogságába került zsidók. A kerítés, a lakat, az őrség, a kutyák, mind azt mondják róluk, hogy bűnözők. Mert bűnözőket tartanak így fogva. Orbán és mocskos bandája az illegális bevándorlásal azonosítja őket, és a tábor lakóiról mint elfogottakról beszél majd.

A II. világháború után újra fasiszta és náci koncentrációs táborok épülnek Európában, ahol bűnözőként bánnak a menekültekkel, akik ugyanolyan bűnbakok, mint a zsidók voltak. Az ő szerepük már csak azért is ugyanaz, mert a fasiszta uszítás szerint őket is zsidók szervezik Európába, és ugyanazokat mondják róluk, mint egykor a magyarok által legyilkolt galíciai zsidókról, akikkel tömeggyilkosság végzett. Soros, a zsidó háttérhatalom, kereszténységgel szembeni szervezett támadása ezeknek az embereknek az Európába küldése és utaztatása.

A liberálisok az emberi jogokkal a zsidók (Soros) ügynökeiként segítik ezt az „inváziót”. Azt az „inváziót”, amely már nem is létezik, ahogy Orbán is lebukott egy újságíró kérdésén, és világossá vált, hogy nemhogy szervezett migráció, de menekültáradat sincs. Az oroszoknak nem is könnyű fenntartani azt a háborús helyzetet, amely Európa felé tolja a menekülteket, hogy az európai szélsőjobboldallal szétverje a nyugati demokráciákat.

Azzal, hogy Merkel, Macron és a többiek elfogadták a fasiszta és náci Orbán, valamint a vele szövetséges posztkommunista nacionalista keresztényfasiszták interpretációját, ők maguk hitelesítették azt a hazugságot, amit a fasiszták mondanak. Ha pedig a fasisztáknak van igazuk, akkor ők elveszítették a létjogosultságukat országaik vezetésére. Ennyi erővel akár le is mondhattak volna, és felkérhették volna a német neonácikat, a francia fasiszta szélsőjobbot és a többi európai elmebeteget, hogy vegyék át a hatalmat.

Miért kell ezzel megvárni a következő választásokat? Azokon úgyis megbuknak, mert az a ház, amely meghasonlik magával, az elpusztul. Feladtak minden elvet és értéket, amiért érdemes a létezésük. Ha ők elfogadják a fasiszták hazug interpretációját, akkor ők lesznek a hazugok, és rájuk semmi szükség. Európa sorsa megpecsételődött, mert a demokraták, a liberális demokráciák képviselői feladták az elveiket, és átadták az események irányítását a rasszista és náci szélsőjobbnak, a gyalázatos Orbán vezetésével.

Merkel eddig is kígyót melengetett a keblén, de amikor elkezdte azt mondani, hogy ezek a szélsőségesek megszelidíthetők, nem „megbélyegezni”, hanem elfogadni kell őket, akkor a maradék eszét is elveszítette, és Európát átadta az oroszoknak, a fasisztáknak és náciknak, a szélsőjobboldali elmebetegeknek. Angela Merkel téved, ha azt gondolja, küldetéstudatos fasisztákat majd megszelidít. A róka nem eszik tyúkot, azt hiszi, a kígyó lemond a tojásról, ha kedvesen beengedi a baromfiudvarba.

Európának vége. Négy-öt éven belül a lepra fasiszták jutnak mindenhol hatalomra, kivéve talán a skandináv államokat, de az Unióban ők kerülnek többségbe. Nehogy azt gondolja Merkel, hogy majd Orbán és a többi rohadék fasiszta és náci majd ilyen tisztelettudó lesz, és így tiszteletben tartja a nemzeti önállóságot. Amikor ők kerülnek többségbe, azonnal az összeurópai érdek lesz a fontos, és kötelező hatállyal hoznak mindenkire érvényes fasiszta törvényeket, átírják az Unió alkotmányát, és aki nem akar fasiszta uralmat, az menekülni fog az Unióból, ezeket pedig üldözik majd. Majd beveszik az oroszokat, a törököket, stb..

Mindez ezekkel a fasiszta koncentrációs táborokkal kezdődik, ahol előbb-utóbb állatokként bánnak majd a menekültekkel, dehumanizálják őket, rémtörténeteket fognak mesélni, és azért tartják majd minél tovább fogságban őket, hogy indokul szolgáljanak a fasiszta-náci hatalomátvételre. Mutogatni fogják őket, mint a zsidókat. Akik hasonlítanak rájuk, de kint vannak a szögesdrótos táboron kívül, mert európai állampolgárok, azokat inzultálják majd, megtámadják, üldözik. Csakis az őshonos fehér európai keresztényfasiszta érezheti otthon magát ebben az Európában. Feltéve, hogy engedelmeskedik és kollaborál.

Ezek a táborok idővel többfunkciósak lehetnek, helyet kaphatnak a „migránsok” mellett a migránsokat és az „illegális bevándorlást segítő „bűnözők (mint civilek, újságírók), melegek és a keresztényfasiszták mindenféle ellenségei. Aki azt hitte, hogy ez nem történhet meg még egyszer Európában, az téved: ez rosszabb lesz, mint az előző volt. Még a zsidókra is nagyobb népirtás vár, mint amilyen a holokauszt volt, ha valaki nem tudná. Valahonnan ez jönni fog, és nem a liberális demokratikus Európa fogja ezt megtenni.

Mindenki megnyugtatására annyit mondjunk el, hogy a végső győzelem nem az övék lesz. Ezek elpusztulnak és Orbán a hozzá hasonló sátánfajzatokkal együtt megy a pokolba. Hogy ez az egész mikor és mennyi idő alatt játszódik le, az attól függ, hogy a normális emberek mennyire állnak ellene ennek. Nagyon sokan fognak meghalni, elsőként is a gyávák és a hazugok, a kollaboránsok és a hasznos idióták. Merkel és társai eladták Európát, eladták az európai embereket, eladták az emberi méltóságot és tisztességet, az emberi jogokat.

Nem a fasiszták győztek, hanem ők buktak meg. Ugyanolyan ostobák és hülyék, mint az összes liberális, aki hagyta a fasisztákat és a nácikat, s nem tekerte ki a nyakukat. A jog szerint ugyanis már régen börtönben lenne a helyük, Orbánt úgy kellett volna az EU-ból kivágni, mint a macskát a nagydolgát végezni. Akkor épeszű, normális, jogszerű lenne az élet, és emberséges, jogszerű megoldásokat találnának a problémákra. Most átadták a problémamegoldást az Orbán-féle náciknak. Nem vigasz, hogy látjuk majd hogyan eszik meg őket is.

Hazugság, hogy ez szükségszerű, hogy az emberek, vagy a nép lázad az „elit” ellen. Nem alulról jön ez, hanem részben a Kremlből, amely világháborút indított a Nyugat ellen, amit a Nyugat nem akar tudomásul venni, mert azt hiszi, háború csak akkor van, ha Katyusák lőnek az ablak alatt. A fegyvereket le lehetne szerelni. Ezeknél sokkal hatékonyabb fegyver a trollhadsereg, a hackerek, a kémek, a Facebook. Csak egy hülye használ gépfegyvert és nem számítógépet és internetet.

Elhitették a liberálisokkal, hogy bennük van a hiba, és rájuk nemet mondott a nép. A hiba csak annyi bennük, hogy elhiszik ezt, és nem állnak ellent a fasiszták törvénytelenségének, alkotmányellenes támadásának. Nem alkalmazzák a törvényeket. Az Európai Unió válsága az, hogy az ilyen náci ótvarokat, mint Orbán, nem rúgják ki. Engedik pofázni, hazudozni, pávatáncolni, és ma már ő dirigál nekik. Ez az Európai Unió válsága. A gyengekezűség, a bénázás. Schulcz kellett volna. Az a baj, hogy Merkel már Macront is lefegyverezte. Merkel megöli a demokratikus Európát. Most a nagykoalícióval kiábrándítanak mindenkit, s jönnek a fasiszták. Szép lesz, amikor Németország újra fasiszta vezetés alá kerül.

Jönnek a szalonfasiszták és szalonnácik. Akik demokratának álcázzák magukat, mint Orbán és a többi elmebeteg, Lengyelországtól Olaszországig, és majd tovább. Egyenként esnek el a demokráciák. Jönnek a báránybőrbe bújt farkasok. A liberálisok közben buliznak, és azt hiszik, hogy ezek a farkasok nem farkasként fognak viselkedni. Gyülekezés, sajtó, gondolat és politikai szabadság nélküli, romlott gazemberek által irányított „demokráciák”, ahol nincs jog, csak kegy, melyekben az emberek információs szabadsága megszűnik. Viperák fajzatai ezek. Ugyanolyan fasiszták és nácik, mint az elődeik. Orbán undorító kézcsókjaival körítve.







Amerikai Népszava
Amerikai Népszava
Az Amerikai Népszava szerkesztőségi cikke. Az írás az Amerikai Népszava véleményét és álláspontját tükrözi.
25,000KövetőKövessen minket!
1,000KövetőCsatlakozzon!
340KövetőIratkozzon fel!

Legutóbbi bejegyzések