Miközben bértollnokok átlátszóan cinikus cikkeket jelentetnek meg „A Néppárt nem tud olyat csinálni, ami Orbánnak ne lenne jó” címmel Orbán védelmére és a nyilvánosság félrevezetésére az Indexen, az Európai Néppártban valóságos és jogos felháborodás zajlik: megalapozott az igény, hogy Orbánt és pártját zárják ki a Néppártból. Ez lenne a Néppárt egyetlen jó lépése, és az Index szerzőjének manipulatív állításával szemben a Néppártból való kizárás Orbánnak egyáltalán nem lenne jó. Még az sem lenne jó neki, ha nem zárják ki, de elég párt kezdeményezné a kizárást, és erről szavazni kellene. A legitimációját gyengítené, márpedig ő kizárólag ezért van még a Néppártban, és nem a szélsőjobboldaliak között, ahova való.
Márpedig az elegendő indítvány könnyen összejöhet, mivel öt ország hét pártja kell ehhez, és eddig már három ország négy pártja kezdeményezte a kizárást. S ennek nem csupán a májusi európai parlamenti választás szempontjából van jelentősége, mint ahogy azt az Index szerzője el akarja hitetni, hanem elvi okokból is.
Magyarországon az emberek többsége magából indul ki, és cinikusan azt feltételezi, hogy senkinek nincsenek elvei, és elvi okokból, morális megfontolásból, elkötelezettségből senki nem emel szót egy nyílt önkényuralommal szemben.
Ez nem így van, és ezt nyilván nehezen érti meg olyan ember, aki ilyen lekicsinylőn beszél a jogállam felszámolásáról, s a jogállami normák minimális követelményeit is olyan mértékben bagatellizálja, mint az Index szerzője.
A cikk többi részének cinizmusa is gyomorforgató egy tisztességes ember számára, amelyben finkelsteini logikával kel Orbán és a Fidesz védelmére. Ez a magyarországi morális színvonal, és ez tette lehetővé azt, hogy Magyarországon felszámolták az alkotmányos rendet, eltörölték a törvényes Alkotmányt, felszámolták a hatalmi ágak szétválasztását, üldözik a civileket, a sajtót, elüldözték a CEU-t, és éppen most végzik ki a Magyar Tudományos Akadémiát. Évente ezer milliárd forintot lophatnak ki strómanok nevén, büntetlenül, egy alpári módon arcátlan és cinikus legfőbb ügyész segédletével, miközben ugyancsak a szemeink előtt felszámolják a független igazságszolgáltatást.
Nem utolsósorban pedig elcsalják a demokratikusnak és egyenlőnek hazudott választásokat, amelynek módszereiről most a saját szemével győződhet meg a Néppárt, amelynek tisztességesebb tagjait az sem nyugtatja meg, hogy a csalás ezúttal a néppárti képviselők számát gyarapítja (ha nem zárják ki időközben a Fideszt). A média elfoglalása, a sajtószabadság különböző eszközökkel való korlátozása, a választók tudatos, szándékos becsapása: csalás. Ha valaki hazugsággal szerzi meg a választók szavazatait, állami tízmilliárdokból fizetett agymosással, a választók félrevezetésével, hamis megfélemlítésével nyeri meg a választást, az csal. Aki megfélemlíti az ellenzéket és elzárja őket a kampány lehetőségétől, az csal. Sokakban jogosan merül fel a kérdés, kell-e nekik Orbán csalással megszerzett bármennyi mandátuma.
Ez az Európai Unió szembeköpése, az uniós alapszerződés kigúnyolása, az európai értékek lejáratása, a „kereszténydemokrata” szó lábbal taposása, a kereszténységre, Istenre való hivatkozás blaszfémia, az istengyalázás legpiszkosabb formája. Nem mindenki olyan a világban és Európában, mint sokan Magyarországon, vagy egyes lapok szerkesztőségeiben. Sok ember számára, és jobboldali konzervatív politikus számos ilyen van, ezek az értékek valódi tartalommal bírnak, és ezeket fontosnak tartják. Tisztában vannak azzal, hogy az a cinizmus, amellyel az Index egyes cikkei születnek, a világ pusztulásához vezet, és az emberi életet az állatokénál is alacsonyabb szintre süllyeszti. Ez a sajtó szerepének és felelősségének a megcsúfolása. Nem könnyű döntések ezek, súlyos felelősség, de ezt erre a finkelsteini cinizmusra és érdekvezérelte magyarázatra redukálni, a világ mocskának a legitimálását jelenti.
Orbán ugyanúgy elcsalja az európai parlamenti választásokat is, ahogy elcsalja a magyarországi parlamenti választásokat, és egyes definíciók szerint, ahol elcsalják a választásokat, ahol nem lehet jogállami keretek között, egyenlő és tisztességes választáson leváltani a hatalmon levőket, az attól kezdve diktatúra. Magyarországon ez 2010 óta így van, amit most saját szemeikkel végignézhetnek Európa politikusai, a liberális demokrácia jobb- és baloldali elkötelezett hívei. Egy utolsó jellemtelen, gerinctelen, gátlástalan fasisztát láthatnak saját szövetségükben, ahogyan Adolf Hitler stílusú hazugságkampányt, propagandát folytat, és a fasiszta diktatúrákhoz hasonlóan csalja el az európai parlamenti választást is, ahogy minden mást. Szembesülhetnek azzal, hogy Orbánnak minden szava hazugság, láthatják azt, hogy ez az ember milyen alternatívát kínál a jogállami, liberális demokratikus Európához képest.
Orbán eddig is annak alapján nevezte a „Fideszt” (mintha ez egy párt lenne, nem ő maga a vazallusaival együtt) a legsikeresebb európai pártnak, hogy harmadik magyarországi választást nyerte „kétharmados többséggel”, amit ráadásul a magyarországi választók egyharmadának szavazatával szerzett meg. Most látható, hogy ezt is csalással, a választási törvény meghamisítással, és olyan primitív hazugságokkal érte el, amire nincsenek szavak. Ezek a fasiszta diktatúrák módszertanát, a megfélemlítést alkalmazzák, olyan aljas emberi indulatokat gerjesztve, mint az idegengyűlölet, a rasszizmus, a vallási intolerancia és az antiszemitizmus. Ez alkotmányellenes, még a firkálmánya szerint is. Mert az a plakát is antiszemita, amelyre most Soros mellé Juncker képét is feltették. Ez az ember a sajátjait mocskolja, hazugságokkal. Ráadásul Juncker egy kedves ember, viccelődve nevezi a diktátort diktátornak, miközben képletesen a „nyakát kellene átharapnia”, hogy merészeli ezt. Egy ilyen emberbe belerúg? Kiteszi a mocskolódásnak?
Igazuk van azoknak, akik ezen őszintén fel tudnak háborodni, és azt mondják, hogy ők egy olyan pártcsaládban, ahol ezt meg lehet tenni, ahol ezzel akarnak választást nyerni, nem kívánnak résztvenni. Ennek alapján jogos morális felháborodásból, és az emberi jogok lábbal tiprása miatt is, kérik Orbán kizárását a Néppártból. De ennyi erővel az Európai Unióból is kérhetik, mivel ezek az értékek nemcsak a Néppárt, hanem az Európai Unió értékei is. A választópolgárok alapvető emberi joga az információhoz, a valóság ismeretéhez való jog. Orbán ezt a jogot eltörli azzal, hogy egy közpénzből fizetett propagandagépezettel és plakátkampányokkal a választópolgárokat szándékosan félrevezeti és elzárja őket a valódi információktól, a valóság ismeretétől, és megfosztja őket azon joguktól, hogy a valóság ismeretének birtokában hozzanak döntést, és adják a szavazatukat valamelyik politikai pártra.
Magyarországon még azt is meg kell magyarázni, hogy ezek a politikai pártok egyenjogúak és egyenrangúak. Nem ellenségek, hanem ugyanannak a jogrendnek, Európának, Európai Uniónak az egyenjogú tagjai. Semmi veszedelem nem történik, ha az európai polgárok a saját világnézetük alapján egyikre vagy a másikra voksolnak. De Orbán halálos veszedelemnek állítja be a rájuk való voksolást. Magyarország, Európa és a világ ellenségeinek, gonosz összeesküvőinek mutatja be őket, akik az emberek értékeire, életére, szabadságára és nyugalmára törnek. Miközben aki ezt megteszi, ő maga. Ő halálos veszedelem, senki más. Ezért is nagyon fontos jelentősége van annak, hogy a Néppárton belül most már a tagországok pártjai külön is felemelik a szavukat, és nem engedik, hogy a német kereszténydemokraták érdekei alapján kamarillapolitikával, az asztal alatt, a függöny mögött rendezzék Orbánnal ezeket az ügyeket, és elleplezzék a valóságot. Elég volt abból, hogy fedeznek egy fasiszta diktátort és köztörvényes bűnözőt.
Minden felemelt szónak jelentősége van, minden indítványnak jelentősége van. Minden tettnek és cselekedetnek jelentősége van, a legkisebbeknek is, amit bárki egy fasiszta diktatúra, egy zsarnokság, egy hazug rendszer ellen tesz. Aki ezt leértékeli, leminősíti, bagatellizálja, lehazudja, cinikusan ellene beszél, az a szabadság, a demokrácia, a jogállam, az igazság ellensége, egy utolsó bértollnok, vagy ha nem az, annál rosszabb, mert akkor egy gazember, jobb esetben egy hülye, aki nem való a nyilvánosságba. Ezt kellene a magyar sajtóban dolgozó kedves kollégáknak megérteni, és a felelősségünket felismerni. Mert a mi felelősségünk is az, hogy az emberek mit látnak, mit vesznek észre, mennyire tájékozottak. A mi dolgunk nem az, hogy bűnözőket segítsünk abban, hogy félrevezzessék a tájékozatlan embereket, és őket sunyi módon védelmezzük és fedezzük. Mi felelősek vagyunk azért, hogy a polgárok, a lakosság, a nép, nevezze ki-ki, ahogy akarja, az olvasó és a néző, megismerje és értelmezni tudja a valóságot.
Ez különböztet meg bennünket újságírókat a fizetett „nemzetstratégiai” propagandistáktól. Ez a különbség sajtó, sajtónak álcázott szórakoztatóipar és propagandagyár között.
