2024, december22, vasárnap
KezdőlapVéleményBartus László: Vége

Bartus László: Vége

-

Most kapta meg Trump és a trumpizmus a kegyelemdöfést. Hiába veszítette el a választást, hiába kell elhagynia a Fehér Házat, az Amerikára leselkedő veszély azzal nem múlt el. Trump ettől még nem bukott meg. Az igazi bukása nem ettől következett be, hanem attól, hogy a Twitter örökre letiltotta. Ezzel Trump elszigetelődött, elveszítette legerősebb fegyverét. Az a Twitter végezte ki, amely elnökké tette. A Twitter segítségével osztotta ketté Amerikát, ezzel rombolta le a jogállam iránti tiszteletet, a jó ízlést, a toleranciát, az emberséget és a józan ész uralmát. A Twitter segítségével szervezett puccsot, teremtett káoszt, és a Twitter segítségével tervezte elfoglalni újra Amerikát.

A Twitter kevés híján erősebbnek bizonyult, mint az amerikai demokrácia, a jogállam teljes intézményrendszere. Csak az értheti meg a közösségi média felelősségét, aki naponta folyamatosan nézi a Capitolium ostromáról előkerülő újabb és újabb felvételeket. A képernyő előtt is rettenet, sokkoló és megfélemlítő. Akik az épületben voltak egy poklot élhettek át. Emberségükből kivetkőzött állatok, önmagukból kifordult lények őrjöngtek, tomboltak és pusztítottak. Különösen érdekes, amikor a képeket az ottani hanggal mutatják. Ezek az emberek tényleg elhitték, hogy ők Amerikát mentik meg, és ha nem teszik, akkor vége az országnak. Elhitték a választási csalást, és hogy a Legfelsőbb Bíróság „árulása” miatt nekik kell megvédeni az országot, különben elvesznek.

Trump elmebeteg, naponta ismételt posztjait, az előtte egy órával elmondott gyűlöletbeszédének elemeit őrjöngték vissza. A közösségi médiában terjesztett eszeveszett összeesküvés-elméletet a sátánista pedofil hálózatról, amely a „deep state” formájában tartja fogságban Amerikát. Akik gyerekeket esznek és a vérüket isszák, hogy örökké éljenek. Ellenük pedig Donald Trump, a hős vette fel a küzdelmet, akitől most ellopták a választást. Négy szerencsétlen hülye ember halt meg azért, mert ilyen őrültségeket szabadon lehet terjeszteni az interneten. Köztük egy fiatal nő, mert Trump a Twitteren küldött áthallásos üzeneteivel erősítette ezt a hamis mitológiát. Az alternatív tények világából pedig mindez kilépett a való életbe, amikor az ország alja, szemetje és mocska, beöltözve, felfegyverezve megrohamozta a Capitoliumot, hogy megmentse a sátánista pedofil hálózattól Amerikát. Ez a hálózat az Egyesült Államok kongresszusa, kormányzata és egész intézményrendszere.

Enyhén szólva nem vagyok Mike Pence rajongója, egy gazembernek tartom azért, ahogy támogatta és fedezte Trumpot. De most talán ő is megértette, kit pártfogolt, hogy rajta keresztül mások jogait korlátozza. Trump elintézte valahogy, hogy a Capitoliumot ne védjék rendesen, ez egyértelmű. Tudta, hogy ott van Pence és a családja, és odaküldte a fegyveres bandáit. Ráeresztette a kongresszus tagjaival együtt Pencére és a családjára a gyilkosokat. Az volt a terve, hogy a csőcselék „hazafiak” lemészárolják a szenátus és a képviselőház tagjait, és ezzel meghiúsítják Biden győzelmének kihirdetését. A káoszban pedig megtartja a hatalmát és új választásokat tartanak, amit már csak ő nyerhet meg. Pencének tudnia kell, hogy ez a mocskos patkány kész volt feláldozni őt és a családját. De ehhez az emberanyagot a közösségi médián gyúrta és gyűjtötte.

Emberekből állatokat csinált a „közösségi média”, pokollá tette a földet. Hiába próbáltak tenni ellene, sok hülye ember képtelen a szólásszabadságot megkülönböztetni a bűnözéstől és az emberiség elpusztításától. Zuckerberget számos alkalommal meghallgatták éppen ott, ahova most a Facebook és a Twitter által kitermelt mocsok emberek özönlöttek be. Mintha egy másik bolygóról jöttek volna, mintha egy zombi hadseregről szóló horrorfilm elevenedett volna meg. Ezek az emberek itt élnek közöttünk, és az egykori csendes házvezetőnőből is egy eltorzult fejű, őrjöngő állat lett, aki egész nap a számítógépe mellett ül és olvassa az újabb fejleményeket. Ezeknek az embere Donald Trump, aki az élükre állt. A neonácikat, a rasszistákat, a fehér felsőbbrendűség hirdetőit ezek nélkül is energizálta, azonnal megtalálta a hangot velük és félreérthetetlen üzeneteket küldött nekik. A közösségi média, a Facebook és a Twitter hálóba szervezte őket. Az algoritmusaik segítették ezt, és minél aljasabb, mocskosabb lett tőlük a világ, annál több pénzt kerestek rajta. Ezért soha nem akarták észrevenni, mit művelnek, és „tehetetleneknek” bizonyultak.

Szerény véleményem szerint Zuckerberg ránézésre sem százas, de ha igaz, hogy Augustus császár csodálója, és miatta vágatja ilyenre a frizuráját, a nászútja Rómában volt, ahol a felesége úgy érezte, mintha két férfi társaságában lenne, akkor Zuckerberg sem komplett, az biztos. Semmi csodálkozni való nincs azon, hogy a Facebooknak köszönhetően idejutott a világ. Csak nehogy valaki azzal védje, hogy a mérhetetlen mennyiségű pénzzel, ami a világ ördögi átalakítása jutalmául lett az övé, nemes célokat támogat. De mit mondjunk a Twitterről, amely Trump legfőbb fegyvereként működött csaknem százmillió látogatóval? A Twitter csinált a világ legmocskosabb emberéből elnököt. A szenny, a mocsok, a hazugság, az embertelenség, a pokol, a Sátán minden okádéka jött ki ebből az emberből és árasztotta el Amerikát. Trump és a Capitóliumot megrohamozó sámán egylényegű. Az első perctől kezdve.

Trump négyéves kormányzása egy rémálom volt. Az országban tapintani lehetett a félelmet. Amikor Trump elveszítette az elnökválasztást, az emberek leborultak a földre és remegve sírtak. Sok emberből akkor szakadt ki az a lelki teher, amit ez a szörnyeteg mocsok ember okozott, aminek a szellemisége ott sűrűsödik a Capitolium ostromának a képein. Ez a szellemiség Trumpból jött ki. Szinte azt várná az ember, mint a filmekben, hogy Trump mögül egyszer csak elő jön maga a Sátán. De a bukásakor, a szimbolikus január 6-i napon ez a szenny és mocsok felszínre tört, megmutatta önmagát és egyesült azokkal, akik az övéi. A legmélyebb meggyőződéssel mondom, hogy Isten kegyelme védte meg a kongresszus tagjait és Amerikát, hogy a nemzet történelmének legnagyobb tragédiája és összeomlása be ne következzen, káosszal és polgárháborúval. Nem Trumpon múlott. Ez a Twitter felelőssége is.

Meg a közösségi média felelősége, amelynek nincsenek szabályai, nincsenek felelősei. A mainstream nyomtatott és elektronikus média is biztosítja a szabad sajtót, és mégis vannak korlátok. A Washington Postban nem jelenhetnek meg a QAnon összeesküvés-elmélet állatságai, de nem sérül emiatt a szólásszabadság. Sobri Jóska vagy John Smith Alabamából nem okádhatja tele a sötét feje moslékával a New York Timest, nem ugathatja le az akadémiai professzort, szépen elküldve őt a kurva anyjába, a közönség tetszésétől és lájkolásától kísérve, olyan emberi méltóságot sértő módon, amiért más esetekben bíróság előtt állnak az elkövetők, de itt megdicsőülnek. Ám ha ezt nem teheti meg egy emberre emlékeztető sejthalmaz, az nem jelenti a szólásszabadság sérelmét. Vannak módszerek, amelyekkel ezek megoldhatók, csak azokon nem lehet annyit keresni, mint amennyit ezek a cégek keresnek. Ezért hazudnak, hogy nem lehet, és akkor sérül a szabadság.

Ez vezetett a világ fasizálódásához, az orosz titkosszolgálat uralmához, a kereszténység meghamisításához és önmagával való meghasonlásához. És ez a három egy. Köszönhetően az anarchikus közösségi médiának. Nekünk nem volt mitől félnünk Trump alatt, mert rendezett volt az emigrációs státuszunk, fehérek vagyunk, nem vagyunk spanyolok, nem vagyunk muszlimok, nem vagyunk ateisták, nem vagyunk melegek. De embertelen fasiszták sem vagyunk, ezért Trump uralma majdnem olyan borzalmas volt, mint a Hit Gyülekezetében Németh Sándor terrorja alatt lenni. Pedig Trump nem hívhatott fel bármikor. Amikor Trump elveszítette a választást, egy természetfölötti teher és súly ment le rólunk. Földön túli nyugalom, béke és öröm szállt ránk. Ugyanezt láttuk másokon is. Az egyszerű republikánusok is lassan rájönnek és ezt élik át.

De az igazi felszabadulást az a hír okozta, hogy a Twitter örökre letiltotta Trumpot. Ezzel elveszítette az erejét, a tömegpusztító fegyverét. Ha nem lesz egy másik „közösségi média”, amely a helyébe lép, megszabadulunk a fejünk fölött lebegő vesélytől, hogy ez az állat visszajön, és befejezi, amit elkezdett. Mert a Twitter által vagy más közösségi médiával bármire képes, bármit megtehet. Négy év alatt felszámolja az emberi mivoltot, és egymásra vicsorgó, egymást felfaló szörnyek lepik el Amerikát és emelik maguk fölé a Sátán megtestesült mását. Örülünk, boldogok vagyunk ennek a döntésnek, amiben szerepet játszhatott, hogy a titkosszolgálat tudomására jutott, hogy Trump már közvetlen üzeneteket küld a QAnon hívőknek a Twitteren keresztül, és a beiktatáson (más verziók szerint előtte néhány nappal) újabb erőszakos fegyveres támadást készítenek elő Washingtonban. Írd és mondd, az Egyesült Államok elnökének vezetésével.

Nem akarjuk, hogy az örömünket bármi beárnyékolja, de nem tudunk még most sem felszabadultan örülni, mert nem tudhatjuk, hogy ez a sok mocsok pénzéhes ember, akik a közösségi média urai, mikor nyitják meg Trump előtt újra az utat. Zuckerberg vajon követi-e a Twitter példáját vagy az elnöksége lejárta után visszaállítja a Facebook fiókját, hogy a Twitternél keletkezett eddigi hasznot átcsoportosítsa magának. Hogy aztán elájuljanak a szólásszabadság bajnokai, és azok, akik elérzékenyülnek, hogy ez a gátlástalan gazember, aki rászabadította a szennyet és a mocskot a világra, a mérhetetlen bevételének egy részét „nemes célra” költi. A Capitolium képei, az ott átélt borzalom, a számítógépek mögött ugrásra készen álló őrültek százezrei, milliói árnyékolják ezeket a „nemes célokat”. A normális emberekre leselkedő irracionális veszély és félelem, a világ elpusztításának kézzel fogható közelségbe került lehetősége.

Kaptunk négy kegyelmi évet, hogy megmentsük a világot a gyerekeinknek. Ebben a négy évben helyre kell állítani a valóság és a tények tekintélyét az alternatív tényekkel szemben, el kell zárni a mérget árasztó csapokat, fel kell számolni a bűnszervezeteket. Felelősségre kell vonni azokat, akik a törvényes rend ellen támadnak. A holokauszt egy összeesküvés-elmélet eredménye és a gyűlöletbeszéd következménye. Megbabonázza, megigézi, önmagából kiforgatja az embert a hazugság iszonyú ereje. Ugyanez játszódik le, és ha ennek nem szabnak határt, olyan gyilkolás, mészárlás és népirtás veszi kezdetét, amilyet még nem látott a föld. A Capitolium ennek az előszele volt. Olyan figurákkal, amilyenek csak a filmekben vannak.

A Mad Max játszódik élőben. Nem tűntek el, hanem várják a következő lehetőséget, gyűjtik a támogatókat, növelik a tábort. Mint a vámpírok. Akibe belemarnak, az vámpírrá változik. Ilyen a fake news, a hazugság, tények semmibevételére épülő összeesküvés-elméletek. Erre ráhúzzák, hogy a Gonosz ellen harcolnak, hogy a melegek, meg a pedofilok ellen van küldetésük, és keresztet állítanak, mielőtt ölnek, s kifeszítik a Trump és Jézus feliratú molinót. Imádkoznak csukott szemmel, összekapaszkodva, feltartott kezekkel a megostromolt Capitoliumban, mert azt képzelik, hogy Istent szolgálják az embertelen gyűlöletükkel és hazugságaikkal. A céljuk elpusztítani a liberális jogállamot, magát a civilizációt.

Ez maga az illiberalizmus. Az illiberalizmus valódi arcát láthatja mindenki a Capitoliumban készült felvételeken. Ez a közösségi média terméke. Összetartoznak, mint a fény és az árnyék. Most történik valami, mert megértettek valamit ennek haszonélvezői. Ha elpusztítják a világot, ők is vele pusztulnak. De vajon meddig érzik így? Vagy bízhatunk abban, hogy végre megoldják a világ elsőszámú problémáját?







Amerikai Népszava
Amerikai Népszava
Az Amerikai Népszava szerkesztőségi cikke. Az írás az Amerikai Népszava véleményét és álláspontját tükrözi.
25,000KövetőKövessen minket!
1,000KövetőCsatlakozzon!
340KövetőIratkozzon fel!

Legutóbbi bejegyzések