2025, március9, vasárnap

Amerika

Trump nem nyerhet a média ellen

Nem számít, amit Trump mond, hogy ki hamis, a legjobb újságírók akkor is azt csinálják, amit kell. Félelem nélkül, tisztességesen, bátran, őszintén és könyörtelenül.

Így történt a borítékcsere az Oscar-díj átadáson

Faye Dunaway nem viselte a szemüvegét, így nem látta, hogy a legjobb női főszereplő kártyáját tartja a kezében.

Az FBI nyomoz a zsidó objektumok elleni újabb bombafenyegetések után

A zsidóság emlékezteti Trumpot, hogy az gyűlölet soha nem áll meg a zsidóknál. Steve Bannon stratégiai főtanácsadó pedig ismert antiszemita. Ezt nem lehet elvonatkoztatni a támadásoktól.

Muszlimok állítják helyre a szétvert zsidó temetőt

Muszlim aktivisták ígéretet tettek, hogy segítenek másodszor is helyreállítani az újra megrongált zsidó temetőt Pennsylvániában. A muszlimok azt mondták, hogy közösen kell legyőzni az...

A Fox News már megint svédországi terrort álmodik

A Fox News továbbra is a nemlétező svédországi terrorizmuson rugózik, ugyanis megint a térséggel foglalkoztak és két szakértővel beszélgettek arról, hogy mennyiben változott-e a bűnözési ráta Svédországban.

A New York Times esete Trumppal és az igazsággal

A New York Times készített egy kitűnő reklámot az igazságról, ami ugye Trump Amerikájában egyre inkább képlékeny fogalommá vált. A fél perces reklámot az Oscar-díj közvetítése közben is többször bejátsszák.

Az Obamacare-t eltörlik, "Trumpcare" lesz helyette

Ha a szegények nem tudnak havi ezer dollárt fizetni, akkor vagy a biztosítóknak kell 200 dollárért adni azt, ami 1000 dollárba kerül, vagy az államnak kell kipótolnia.

Trump-ellenes demokraták nyertek Delaware-ben

A két jelölt közötti kétpontos különbség 16 pontra nőtt, nyolcszor akkor arányban győztek a Trump-ellenesek, mint volt legutóbb.

The First 100 Lies: The Trump Team’s Flurry Of Falsehoods

The president and his aides succeeded in reaching the mark in just 36 days. By Igor Bobic To say that President Donald Trump has a casual relationship...

Trump végletesen meg akarja osztani Amerikát

A Trump-adminisztráció orosz kapcsolatait és a Fehér Házba szivárgott orosz kémeket a hírszerző szolgálatok úgy tudják kipiszkálni, ha szivárogtatnak a sajtónak.
25,000KövetőKövessen minket!
1,000KövetőCsatlakozzon!
340KövetőIratkozzon fel!

Legutóbbi bejegyzések