2024, március28, csütörtök
KezdőlapAmerikaÜgyvédet fogadnak maguknak a Fehér Ház alkalmazottai

Ügyvédet fogadnak maguknak a Fehér Ház alkalmazottai

-

Mint azt korábban már írtuk Trump körül egyre inkább fogy a levegő és robog a végzete felé, nem valószínű, hogy kitölti a négy éves elnöki ciklusát. Az orosz kapcsolatait firtató vizsgálat miatt többen is tanácsolták neki, hogy fogadjon magánügyvédet, és úgy tűnik meg is fogadta támogatói tanácsát. Az FBI vizsgálatát a május 17-én kinevezett különleges ügyész, Robert Mueller vezeti, aki 2001 és 2013 között volt az FBI igazgatója. Mostani kinevezéséig pedig annak a Mark Kassowitznak az ügyvédi irodájában dolgozott, akit Donald Trump a múlt héten kért fel magánügyvédjének, hogy érdekeit védje az Oroszországgal kapcsolatos vizsgálatok során.

Egyébként már Trump vejéhez is elért a nyomozás és a CBS televízió csütörtök esti híradója szerint az FBI Jared Kushner tavaly decemberben a Washingtonban akkreditált orosz nagykövettel, Szergej Kiszljakkal folytatott megbeszéléseire és egy moszkvai bankárral közös találkozójára kíváncsi. Az említett bankár Szergej Gorkov és annak az orosz állami Külkereskedelmi Banknak (Vnyesekonombank) az igazgatója, amely ellen 2014 óta amerikai szankciók vannak érvényben.

Mindeközben a Quartz cikke szerint a Washington DC-ben működő ügyvédi irodákat az utóbbi napokban egyre több a Fehér Házban dolgozó és a Trump adminisztráció belső köreihez köthető munkavállaló kereste fel. Amiből arra lehet következtetni, hogy igen csak tartanak, hogy a vizsgálat során idővel rájuk is kiterjed a nyomozás. Valószínűleg többen ezek közül attól is tartanak, hogy időközben elbocsájtják őket. Nyilván emiatt is ügyvédi háttérrel a hátuk mögött fontolgatják, hogy szivárogtassanak-e valamilyen információt a saját érdekükben vagy sem.

Amióta egyébként Trump az Egyesült Államok elnöke a Fehér Ház a perek kereszttüzébe került. A muszlimokat kitiltó rendelete, vagy a globális felmelegedés elleni álláspontja miatt ugyanis többen is beperelték a kabinet tagjait etikai vagy más kihágásokra hivatkozva.

Mindeközben Trump köreiből többen már csak azért is félthetik az állásukat, mert Trump „America First” névre keresztelt csomagjában a szövetségi állásokra fordított keretet is alaposan megnyirbálta. Ezzel azt a kampányígéretét váltotta be, miszerint „lecsapolja a washingtoni mocsarat”.





SourceQuartz
Amerikai Népszava
Amerikai Népszava
Az Amerikai Népszava szerkesztőségi cikke. Az írás az Amerikai Népszava véleményét és álláspontját tükrözi.
25,000KövetőKövessen minket!
1,000KövetőCsatlakozzon!
340KövetőIratkozzon fel!

Legutóbbi bejegyzések