2024, december18, szerda

Kiemelt hírek

A 444.hu azzal hitegeti magát, hogy Magyar még nem szállta meg a sajtót

A független sajtónak torka szakadtából kellene ordítania, hogy vigyázat, egy gátlástalan szélhámos, közönséges bunkó, egy nárcisztikus pszichopata, potenciális diktátor csapja be az embereket, azzal hitegetve őket, hogy ő majd leváltja Orbánt, aztán félreáll, vagy ő félreállítható. Egyik sem igaz. Rá kellene mutatni, hogy a demokratikus követelményeket nem lehet mellőzni, az emberi normáknak meg kell felelni, különben nagy baj lesz. Már most félnek bármit leírni róla, mert csináltak neki a hazug pártállami stílusú riportjaik révén, a leggusztustalanabb seggnyalással egy fanatikus hívőkből álló rajongótábort, amit elveszíteni sem akarnak, szembe sem akarnak kerülni velük. Már most nem egyenrangú a viszony, már most ki vannak szolgáltatva neki és függnek tőle. Egy pszichopatától. Mi lesz később? Már most maga alá gyűrte a független sajtót, kirúgatott újságírót, megfutamított egy tévécsatornát, kitilt médiumokat. Miről beszéltek? Bolondokházát csináltatok általa. Pedig elég lenne csak tisztességes sajtónak lenni, hogy a valóság megmutassa az értékest és az értéktelent, megvédve az országot egy újabb diktatúrától. Nem pedig mesterségesen felépíteni és hatalomra segíteni egy másik szörnyeteget, aminek jó vége még nem lett. Nem az Orbántól szabadulni akaró tábor használja fel a kőbunkó Magyart, hanem fordítva. Akit nem tud úgy felhasználni, amennyire szeretné, az köcsög és annak a kurva anyja. Ezt támogatjátok ti, sutba dobva a sajtó alapvető szabályait, kötelességét, feladatát, leköpve a szakmátokat és saját magatokat. Úgy is illik, hogy ez a "köcsög" takarítson el benneteket.

Németh Sándor szerint Gulyás Márton a homoszexuális pedofilok ügye miatt támadja a Hit Gyülekezetét

Németh Sándor, a Hit Gyülekezete vezető lelkésze a várakozásoknak megfelelően reagált Pajor Tamás Partizánnak adott interjújára, amely miatt Pajort kirúgta a gyülekezeti lelkészi állásából....

Magyarnak abban az egyben igaza van, hogy köcsögnek nevezte a neki kampányoló sajtót

Ebből a médiafelfogásból az következik, hogy Magyar Péter a sajtót ugyanannak tekinti és a médiát ugyanarra akarja használni, mint Orbán, Putyin, Kína és az észak-koreai rendszer. Számára csak annak a sajtónak van létjogosultsága, amely őt szolgálja. Amely sajtó nem ezt teszi, azt a médiát ő "leszarja", az mind "köcsög", ahogy van. Ha teheti, be is tiltja. Ez nem kitaláció. Amikor megjelent bármi a Magyart támogató, ellenzékinek hitt médiában, Magyar már figyelmeztette őket, hogy a sajtót senki nem ellenőrzi, és ez nem maradhat így. Magyar felvázolta ugyanazt a fordított világot, amely diktatúrák sajátja, ahol a hatalom ellenőrzi a sajtót és nem fordítva. Ezt a világnézetet támogatják Magyar fanatikus hívei. Mi egy másik nézőpontból értünk egyet a Magyar Péternek kampányoló, mellette hazudozó média kritikájával. Magyar nem tartja elég elfogultnak az őt támogató sajtót, ezért nevezi "köcsögnek". Mi pedig túlságosan annak tartjuk. Az a sajtó, mely a politikus tulajdonságait, viselt dolgait, az általa vallott nézeteit rejtegeti, mentegeti, olvasóit becsapja, nem sajtó. Az ellenzékinek, balliberálisnak, függetlennek nevezett média, amely szinte egy emberként állt be Magyar Péter mellé kampányolni, még mielőtt ennek az embernek a valódi énje és a politikai nézetei, emberi magatartása kiderült, majd ezeket elhallgatva, bagatellizálva, sok esetben meghamisítva, elfogultan leplezi, olyan úton indult el, amelyben csak veszíthet.

Pajor állításait Németh Sándor a kirúgásával cáfolta

De Pajor nem mondott fel. Az egész interjú arról szólt, hogy szeretne saját lábára állni, visszavenni az életét, de nem akar látványos szakítást és ellenségeskedést. Nem akarja elhagyni ezt a sötét szektát, csak legalább annyi önállóságot szeretne, hogy embernek érezhesse magát. Erre azonban a Hit Gyülekezetében nincs lehetőség. Soha nem is volt, soha nem is lesz. Pajor ezt pontosan tudja, és azt is tudhatja, hogy akik már húsz éve eljöttek, azok is emiatt jöttek el, de velük semmiféle közösséget nem vállalt. Még húsz évig szolgált egy embertelen rendszert, egy korlátolt, önző diktátort, akitől most úgy akarna megszabadulni, hogy abból semmi konfliktusa ne legyen. Ez nem fog menni. Pedig Pajor képes volt ezért most is hamis színben feltüntetni Németh Sándort és a Hit Gyülekezetét. Ez becstelenség az áldozatokkal szemben, akikből Pajor éppen eleget látott, saját magán, a családján és a gyerekein kívül is. Pajor nem adja meg az elégtételt azoknak az áldozatoknak, akiknek nincs hangjuk, akikre senki nem figyel, pedig ő egy "lelkész". Nekik nincs lehetőségük, hogy életútinterjút adjanak Gulyás Mártonnak, aki mindvégig rendkívül érzékenyen és értőn, együttérezve, de az igazságot kutatva, kiválóan vezette a beszélgetést. Pajor emberséges volt: nem véletlenül akar kisomfordálni a koncentrációs táborból, csak éppen nem mondott igazat. Nem mondta el az igazat, ami nem bibliai. Milyen lelkész az ilyen, hogyan beszél az ilyen ember Jézus Krisztusról, aki vállalta még a kereszthalált is az igazságért? Nem próbált a gyilkosai kedvében járni, hátha nem ölik meg. Pajor mitől fél? Az imakommandótól, amit ócska módon letagadott? Nem feszítenék érte keresztre. Legfeljebb az állását és a fizetését veszítheti el, de azt így is elveszítette.

Orbán rátolta a gazdasági csődöt a háborúra, de a gazdaság helyzete a háború után sem lesz jobb

Csakhogy a magyar gazdaság az orosz-ukrán háború előtt kezdte meg a mélyrepülést, és a háború azon csak lökött egyet, de nem az idézte elő. Az Orbán-rezsim eladósodott, az MNB hiányát sem tudta visszafizetni, mert akkor nem lettek volna nyugdíjak. A csődállapot, a fizetésképtelenség már beállt volna, ha betartják a törvényeket, s nem csalnak, nem hazudnak, és titokban nem vesznek fel a kínaiaktól iszonyú feltételekkel újabb áthidaló hiteleket. Ezzel teljesen kiszlgáltatták magukat Kínának (is). A magyar gazdaság a korrupció, a lopás, a rossz gazdaságpolitika, a pazarlás mellett a protekcionizmus, az igazi verseny megszűnése, a szabad piac korlátozása miatt már a háború kitörése előtt katasztrofális helyzetbe került és az infláció hatalmasra nőtt. Egy évben fél tucat költségvetést készítenek, s mindegyik összeomlik, tarthatatlan. A trükkök százai és ezrei tartják életben a rendszert, és Orbán bukását egyszer majd az okozza, hogy összeomlik a gazdaság és a pénzügyi rendszer, ezért fellázadnak az emberek. Orbán ennek tudatában van, ezt lehetett érezni az elmúlt években, mert tisztában van a valós helyzettel és retteg. Trump győzelmével úgy érzi, újabb esélyt kapott arra, hogy a katasztrófából kimásszon. Elhitte, hogy Trump majd segít, a háború vége megold mindent.

Semjén elégedett az egyházi pedofília mértékével

Semjén elvtárs elégedett az egyházi pedofília mértékével, az nyilván megfelel az egyház által kitűzött céloknak és kiváló tervteljesítésnek tekinthető. Jól szolgálja a fiatalkorúak életre való felkészítését, és tanulsággal szolgál számukra, hogy ellene kell állniuk mindig az ördögnek, akár reverendában, akár Semjén Zsolt személyében közelít feléjük. Egyébként is a sport és a vadászat szenvedélye jelenik meg ezekben az esetekben, mert vannak olyanok, akik állatokra (néha szelidített háziállatokra) vadásznak, mások gyerekre vadásznak, és olyanok is vannak, akik mindkettőre. Ahol pedig vad van, ott vadász is van, tartja a híres vadász mondás. Ezért Semjén sporttárs megértő a gyerekvadászattal is. Semjén arra hivatkozott, hogy összesen 7 pedofil ügy van a katolikus egyházban, míg 700 pedofil ül a börtönökben. Semjént felháborítja, hogy ilyen adatok mellett a világiak miért foglalkoznak a papok pedofilügyeivel. Nyilván azért, mert minden pedofil ügy sok, az egy is az lenne. Másrészt az egyházzal szemben magasabb elvárások vannak, mint a világban. Semjén az egyházak védelmében relativizálja a pedofíliát. Bizonyos számú pedofíliát (ha az egyházi személyek, papok követik el) arányaiban elfogadhatónak tart. Eszmefuttatásának a legsúlyosabb része ez, miközben az általa feállított arány nem felel meg a valóságnak. Azt ministráns gyerekek is tudják, hogy a katolikus egyház századok óta leplezi a pedofíliát.

Magyar „őszödi beszéde” a legújabb Vogel-hangfelvétel

Magyar elhallgatta, hogy agyhalottakat indított az EP-választáson, agyhalottakra szavazott 1,3 millió megvezetett, becsapott ember. Akiket megválasztatott, azokról az a véleménye, hogy mindegyik tehetségtelen, mindegyik antitalentum, bevallotta azt, hogy alkalmatlanok mindenre, ő ennek ellenére EP-képviselőket belőlük belőlük. Ez egy beismerés. Magyar ezzel elismerte, hogy hozzá nem értő, dilettáns, alkalmatlan és agyhalott bábok a "Tisza Párt" EP-képviselői, akik a felvétel szerint havi 10 millió forintért hallgatnak és tűrik el azt, hogy Magyar még azt is megtiltja nekik, hogy beszéljenek. Magyar saját elmondása szerint olyan emberekre szavaztatott 1,3 millió embert, akik totál akalmatlanok. Ne feledjük, hogy a fővárosi közgyűlésben, ahol magyar megbénította a főpolgármestert, akit az ellenzék választott, és helyette a fideszes Vitézy Dávidot támogatja, ott ugyanilyen kézzel vezérelt "tiszás" képviselők ülnek és szavazgatnak Magyar utasítására. Magyar csak megsokszorozza önmagát ezekkel kesztyűbáb emberekkel, csak többséget alkot velük. Miközben az egész egyetlen egy ember. Ez szélhámosság, csalás, törvénytelenség, a jog cinikus kijátszása felbérelt emberekkel. Ehhez képest Stadler József tisztességes ember volt, aki sörösüvegek felvásárlásából lett milliomos, s visszaigényelte az áfát Leonardo da Vinci Utolsó vacsora című freskójáért, ami szerinte egy Leonardo nevű ukrán festő képe volt. Döbbenetes, hogy a magát függetlennek nevező ellenzéki sajtó szó nélkül elmegy Magyar Péter "őszödi beszéde" mellett, mert ez az. Magyar Péter elárulta magát, lebukott, kiderült a szélhámossága, s ezzel együtt az is, hogy becsapja és szédíti a választókat. Ezek után Magyar nemcsak emberileg lepleződött le, hanem politikusként is megbukott.

Amerikában a szabadságot keresték a magyarok

Mint beszámoltunk róla, bemutatták Amerikában az „Óhazából az Újvilágba: A személyes történelem nyomában” című könyvet, amely az elfeledett magyarokról, az Amerikába kivándoroltakról szól, akik...

„Magyar-gate”: Vogel azt követelte, ami szerinte jár neki, Magyar tőzsdei bűncselekményeket követhetett el

Ám ennél is fontosabb, hogy a másfél órás beszélgetésből kiderül: Vogel nem zsarolta a "Tisza Pártot", mint ahogy azt Magyar állította, hanem azt a pénzt követelte, amivel a párt szerinte tartozik neki. Ezért Magyarnak nem sok esélye lesz arra, hogy a zsarolásért tett feljelentése célt érjen, ha Vogel bizonyítja, milyen munkát végzett, amit nem fizettek ki. Az, hogy járandóság nemfizetése esetén a becsapott fél azzal fenyegetőzik, hogy feltárja a nyilvánosság előtt Magyar és "pártja" piszkos ügyeit, az nem zsarolás, mert a nő munkája ellenértékét akarta megkapni. Azt nem tudjuk megítélni, a 30 millió forint reális összeg a munkája fejében vagy nem, de nem elképzelhetetlen. Magyar eszerint kihasználta őt. Van azonban a felvételnek egy másik fontos része, amelyet a magyarista propagandasajtó a 444.hu oldalán úgy említett meg, mint Magyar Péter "tőzsdei ügyleteit". Ez nem éppen az igazság kibontása, mert a felvételen nem tőzsdei ügyletekről van szó, hanem bennfentes kereskedéssel szerzett jogtalan haszonról, ami még barátok ötis bűncselekmény. Ha igaz, amit Vogel Evelin állít, akkor Magyar Péter a Btk. 410. § (1) bekezdés hatálya alá eső "Bennfentes kereskedelem" bűncselekményét követte el, visszaesőként, s minimum 3 évig terjedő szabadságvesztéssel büntetendő. Magyar ellen mi büntetőfeljelentést tennénk, ami Vogel Evelinnek talán kötelessége is, mert bűncselekmény jutott a tudomására.

Ez az ügy nem a magyar politika, hanem Magyar Péter mocsokságáról szól

Magyar Péter reakciója az első hangfelvételre, amit Vogel Evelin nyilvánosságra hozott, nemcsak hamis és szánalmas, hanem önleleplező is. A legkisebb megbánást, önvizsgálatot nem indította...
25,000KövetőKövessen minket!
1,000KövetőCsatlakozzon!
340KövetőIratkozzon fel!

Legutóbbi bejegyzések