2024, december18, szerda

Kiemelt hírek

Elkerülhetetlen az oroszok bevonulása

Ha Trump megadásra kényszeríti Ukrajnát, mert megvonja tőle az amerikai támogatást, Európa pedig egyedül nem vállalja, nem bírja, vagy megpróbálja Trumppal elkerülni a nyílt konfliktust ("várják az együttműködést a fasiszta diktátorral"), akkor Putyin megkapja az eddig elfoglalt területeket, majd a lefegyverzett Ukrajnát egy éjszaka alatt elfoglalja. Zelenszkijre Navalnij sorsa vár, Ukrajna pedig kap egy orosz bábkormányt, ha Putyin nem olvastzja be az egészet Oroszországba. Egy biztos, a Záhonyiak készülhetnek, hamarosan orosz katonák integetnek a határ másik oldaláról. Orbánt Moszkvába rendelik, közlik vele a döntést, hogy a baráti orosz csapatok békésen átlépik a magyar határt. Az orosz hadsereggel szemben a magyar "honvédség" nem veszi fel a harcot, nem kéri a NATO segítségét (Trump miatt meg sem kapná), és Magyarország ekkor az orosz hadsereg felvonulási területe lesz. Ezzel máris Nyugat-Európa határán állnak, háttértámogatást adva az általuk pénzelt és támogatott nyugati szélsőjobboldali elmebeteg fasisztáknak.

Már vártuk a Medián győzelmi jelentését, kíváncsiak vagyunk, hol a határ

A Medián az előzetes várakozásainknak megfelelően leszállította Magyar Péternek az újabb győzelmi jelentést, miszerint a nem létező Tisza Párt átvette a vezetést a Fidesz...

Megnyílt az út az amerikai fasizmus előtt

Ezt a lehetőséget pedig Trump a legteljesebb mértékben ki fogja használni. A Szenátus és a Képviselőház republikánus többséggel szavazógép lesz. A Legfelsőbb Bíróság legitimálni fog minden alkotmányellenes törvényt és intézkedést. Trump diktátori színrelépésével megnyílt az út az amerikai fasizmus előtt. Mert Trump programja a fasiszta állam léterhozása. Ez még olyan külsőségekben is megnyilvánul, hogy Washingtonból egy giccses birodami fővárost épít, ami az ő dicsőségét hirdeti. Mussolini és Hitler is ezt csinálta. De fasizmus nem ettől lesz, hanem a korlátlan uralomtól, az önkénytől, a politikai ellenfelek és a kijelölt ellenségek, bűnbakok, elsősorban a bevándorlók üldözésétől. Trump be fogja váltani minden ígéretét. Bosszút áll mindenkin, aki az útjába került, aki a köztörvényes bűncselekményei miatt vádolta. Kicserélik a bíróságokat, megszüntetik az ellene indult eljárásokat. Bosszúhadjárat indul a demokrata politikusok ellen, koncepciós kirakatpereket indít a legfőbb demokrata vezetőkkel szemben, ellenségnek kikiáltva őket. Koncentrációs táborokat fog építeni az illegális bevándorlóknak, ahova egy idő után majd a politikai ellenfeleit is bezáratja. Ezek nem kitalációk, ezeket ő maga ígérte. Megszüntetik az oltásokat, a másik elmebeteg Robert Jr. Kennedy konspirációs elméletek alapján irányítja az egészségügyet. Az Obamacare-t eltörli, tízmilliók egészségbiztosítása szűnik meg. Az amerikai sajtó szabadsága ettől a perctől abszolút veszélyben van. Trump hazudik, de a tényszerű, objektív sajtót fogja hazugsággal vádolni, és megkérdőjelezi a létjogosultságát. Olyan lapok és csatornák szűnhetnek meg, mint a New York Times, a Washington Post és a CNN. Orbánnak lesznek jó ötletei, hogyan kell kezesbárány független sajtót fenntartani. A társadalom mocska kerül felülre. Steve Bannon, Elon Musk és más konkrét elmebetegek fogják a legvadabb őrültségeiket megvalósítani. A Fehér Házat elfoglalja a bolondokháza, s Amerika ellenségei pezsgőt bontanak. Ukrajnát térdre kényszeríti, átadja Putyinnak, az EU lesz az ellensége. Európát fogja támadni, Putyint pedig támogatni.

Vihar előtti csend Amerikában, vágni lehet a feszültséget

Szinte biztosra lehet venni, hogy valami történni fog, mert Trump elhitette a híveivel, hogy ha nincs csalás, akkor csak ő nyerhet, ha nem ő...

Kövért továbbképzésre küldik a kínai kommunistákhoz

Kövér elvtársat ideológiai makacssága a fasiszták és nácik táborába vitte, s noha a kettő nincs távol egymástól, különösen, ami az ideológia intellektuális színvonalát, és...

Orbán már Észak-Koreával egy kategóriába került

Orbánt Kim Dzsongun dicséri. Az észak-koreai kisvezér egy táborba sorolta önmagával, s ebben cseppet sem tévedett. Orbán valóban egy politikai és ideológiai táborba tartozik...

Magyar önimádó mémeket gyártott magáról, mintha a Fidesz készítette volna őket

Magyar olyan "lejárató" mémeket készített magáról, amelyek valójában tetszenek neki, és őt Supermannek, görög istennek, alfahímnek, férfi idolnak, szépségnek és nőcsábásznak mutatják, személyét idealizálják és felmagasztalják. Mindebből látszik, hogy Magyar Péter öndicsőítő mémeket készített magáról, de csak így merte közölni. Vagy maga jött rá vagy valaki mondta neki, hogy ez annyira kínos, visszataszító, undorító és nevetséges, hogy kontraproduktív lesz. De Magyar nem tudott lemondani róluk, ahogyan Dionüszosznak, a bujaság, a bor és a mámor görög istenének ábrázolja magát, ahogy nőre vár az ágyon, Superman izmokkal pózol, s természetfölötti képességet tulajdonít magának. Ne felejtsük el, ezeket a mémeket Magyar Péter maga készítette, maga töltötte fel, ezek láthatóan neki tetszenek. Nem volt elég posztban közölni ezeket, továbbiakat a kommentek között is nyilvánosságra hozott, nem tudott lemondani róluk. Nem szívesen elemezzük, de ahol acélpikkelyeket helyez magára, ott is kidomborítja a farkát. Beteg, alpári és undorító.

Orbán Putyin követeként járt Grúziában

Az Európai Uniós (egyes tagországok külön is) elhatárolódott Orbán grúziai útjától, melyen az EU soros elnöki tisztét betöltő Magyarország miniszterelnökeként, de nem az Európai...

Magyar Péter elhatárolódott a Tisza Szigetektől és tagjaiktól

Az egyetlen ember pedig helyre is tette mindjárt a szimpatizánst: ahogy a Tisza párt nincs, úgy pozíció sincs, és ő maga sincs. Magyar világossá tette, hogy rajta kívül mindenki civil, mindenki kívülálló, senki nem képviseli a csupán papíron létező pártot, ezért senki nem is beszélhet a párt nevében, csak ő. Magyar azt is kimondta, hogy a Tisza Szigetek jogi személyiség nélküli civil szerveződések, amelyek szervezetileg nem kapcsolódnak a csak papíron létező Tisza Párthoz. Semmi közük nincs a Tisza Párthoz. Magyar ezzel világosan elhatárolódott tőlük, semmi felelősséget nem vállal értük, és semmiféle jogaik nincsenek a Tisza Párt néven működő Magyar Péterhez. A Tisza Sziget egy nagy átverés, a tagoknak semmi közük a Tisza Párthoz. Ezt most már Magyar is kimondta, amikor nyilvánosan elhatárolódott tőlük. Ez egy álcája annak, hogy Magyar nem szervez pártot, nem vesz fel tagokat, hanem a Tisza Szigetekbe tereli őket, amelyek holtágak: önkéntes társulások, baráti közösségek, mindenféle jogosítvány nélkül.

A nemzeti minimum nem az, hogy mindenkinek Magyar Péterre kell szavazni

A nemzeti minimum nem egy ember, hanem bizonyos alapelvek és értékek, melyek minden emberre érvényesek. Még Magyar Péterre is. Aki magát teszi nemzeti minimummá, s nem rendeli alá magát a közösen vallott elveknek és értékeknek, az egy diktátor. Diktátort pedig nem támogatunk, mert nem diktátort akarunk cserélni, hanem rendszert. Csak egy korlátolt, hisztérikus, cinikus és ostoba réteg az, amelyet nem érdekelnek az elvi kérdések, nem érdekelnek a következő lépések, a következmények, akiknek nem számít, hogy mi következik azután, ha Orbánt sikerül megbuktatni. Magyar biankó felhatalmazást kér azzal, hogy önmagát teszi nemzeti minimummá, ő akar lenni a "közös nevező". A közös nevező még csak nem is az, hogy Orbánt meg kell buktatni, mert a közös nevező része az is, hogy miért akarjuk megbuktatni, s mit akarunk helyette. Ezek nélkül Orbán megbuktatása nem közös nevező. Magyar vagy szembenéz azzal, hogy a nemzeti egység megköveteli ezek világos tisztázását és előzetes garanciáit, vagy nem lesz nemzeti egység.
25,000KövetőKövessen minket!
1,000KövetőCsatlakozzon!
340KövetőIratkozzon fel!

Legutóbbi bejegyzések